Szlengszótár - Megacity Danger

http://web.interware.hu/vaczij/szleng.htm

 

A, Á

aggódógép

Embertípus, akinek viselkedése az állandó aggodalmaskodásból és a jövőtől való félelemből áll. Ez az ember annyira aggódik, hogy az szinte már gépies viselkedésnek tűnik.

agyagagyú

Önálló gondolkodásra képtelen, buta, fiatalabb korosztályba tartozó ember jellemzésére használható szó.

anyagozik

Kábítószert fogyaszt vagy szúr magának. Jelenthet még olyan sportoló tevékenységét is, aki edzésein vagy versenyein tiltott doppingszert használ.

anyu vezet

Figyelmeztető felhívás arra az esetre, ha vki gyalogosan közlekedik és közelít felé egy bizonytalanul, életveszélyesen haladó gépjármű, amelynek vezetője hölgy.

azt a kupoláját

A népies eredetű: "azt a teremburáját" beszólás újított változata. Kupoláját = terem búráját. Ebben az esetben a hosszú "ú" hiánya elnézhető. Akárcsak a keresztrejtvényekben.

ágybetét

Felületes, érzelmi alapokat mellőző, csak a testiség és a szexuális igények kielégítésére létesített kapcsolatnál az egymás találó jellemzésére szolgáló szó.

átlépi a taccsvonalat

Eredeti jelentésében annyit tesz: engedély nélkül elhagyja az országot, disszidál. De használható arra az esetre is, ha vki kilép a munkahelyéről és a "játszmát" a háta mögött hagyva elhagyja a pályát.

B

barkács

A világ egyik legfurcsább és egyben leghasználhatatlanabb haszongépjárművének, a Barkasnak az elnevezése, amely az egykori NDK-ban készült. A szó hordozza a gépjármű szinte állandó szervízigényét is.

becsúszott a sportszelet

Vki egészen egyszerűen beijedt vmilyen történéstől, eseménytől. A kifejezés igen erős képi háttérrel rendelkezik. Az említett édesipari termék jelen esetben fekáliás többlettartalommal bír.

befigyel

A szó eredeti jelentése: vmely kellemetlen tényező, esemény megjelenése vki életében, cselekedeteiben. Pl. "befigyel" az egyes osztályzat a naplóba, indexbe egy sikertelen felelet vagy vizsga esetén, de ugyanúgy "befigyel" az is, ha vkit a laktanyából nem engednek haza és kénytelen a hétvégét vagy az ünnepeket bent tölteni. De használatának köre ennél ma már sokkal szélesebb. Egészen elképesztő és oda nem illő helyzetek jellemzésére is használják.

behidal

Vki vmilyen történésen, eseményen annyira elcsodálkozik, olyan hatással van rá, hogy (képletesen) lemegy a talajtornából ismert ún. híd-állásba. Mondják még olyan emberre is, akit egy üzletben átvernek, becsapnak.

bejátszik

A "befigyel"-hez nagyon hasonló szó, talán kissé tréfásabb de egyes értelmezések szerint lehet, hogy jóval cinikusabb változat.

bejött

Vmely esemény, történés elérte hatását vkinél. Lehetett az film, egy dal, egy klip, vagy akár egy jó étel egy étteremben, az illetőre kellemes hatást gyakorolt. Eredete: a narkomán embereknél vmely narkotikum beadagolása után a hatás egyszerűsített jellemzése lehetett.

bejövős

A "bejött" címszónál felsorolt események általános jellemzésére szolgáló kifejezés. Vki, ha tudja, hogy a fentiek nagy hatással lesznek rá, akkor használja ezt a szlengszót.

belecsúszik

Ha vmely kiadás többe kerül a tervezettnél, akkor erre mondható ez a szlengszó, kiegészítve egy szám (forint) értékkel, amelyet meghaladva válik a kiadás igazán kellemetlenné. Pl.: belecsúszik a százba...

benyel

Vki vmely esemény kellemetlen következményeit kénytelen elviselni. Például, ha valakit átvertek egy üzletben, vagy számára kényelmetlen-kellemetlen-nemszeretem megbízatást kap a munkahelyén.

benyes

Túlzott alkoholfogyasztás következtében berúg.

betalál

Vki életére, cselekedeteire vagy üzleti dolgaira nagyon nagy hatást gyakorol vmely külső tényező. beterpeszt a lámpa Zöldre vált a gyalogos közlekedési lámpa, tehát át lehet menni a kijelölt gyalogátkelőhelyen. A látványt megjelenítő kifejezés, hiszen csak el kell képzelni a zöld színű rajzot, amint jelez.

beújít

Ellop, eltulajdonít. Újít ezzel, hiszen saját magának "új" anyagi és egyéb javakat szerez.

beütés

Vki vmely idegbetegségben, pszichoszomatikus zavarban vagy elmebajban szenved, annak van beütése. Inkább átvitt értelemben használjuk olyan emberekre, akik nem szenvednek a fenti betegségekben, de nagyon hasonlóan viselkednek.

bélás

A két, kettes számnevek kifejezése. Lehet két forint, kettes osztályzat. Vagy egész egyszerűen jellemezheti azt az állapotot, amikor valakinek kevés a pénze. Újabb értelmezések szerint jelenthette a Bartók Béla képével díszített ex-ezerforintost is.

béni

A nagyobbik fiútestvér (báty) elnevezése. Eredete homályos, feltételezhetően vmely régi kabaréjelenet egy része volt az a telefonálás, ahol kb. ötvenszer mondták el, hogy "Szervusz Béni bátyám..."

bilifejű

Olyan ember találó jellemzése, akinek hajhossza elől, oldalt, illetve hátul is majdnem egyforma, ezáltal feje olyan képzetet kelt, mintha egy bilit, vagy ehhez nagyon hasonló edényszerűséget tett volna a fejére.

biluxol

Vki nagyon erősen figyel valamire, de e szó mögött ott van az a cinikus jelentés is, hogy hiába figyel az illető úgysem lát és nem is ért meg az egészből semmit.

birkózógép

Jelentése kettős. Egyrészt villanyszerelési berkekben jelenti a falból kiálló két drótot, amelyet megragadva birkózógép hatást érhetünk el. Másrészt orvosi értelemben jelenti az intenzív osztályokon a betegre csatolt infúziós eszközöket. Ennek eredete ismeretlen.

bizottsági öv

A biztonsági öv egy alkalommal eltévesztve kimondott elnevezése, amely később megmaradt az élőbeszédben. Talán kissé hivatalos és komoly jelleget kölcsönöz ennek az egyébként mellőzött eszköznek.

blindre

Vki vmely eseményt nem előre levajazva (ld. lejjebb), hanem ún. ad hoc módon, tehát találomra vesz. Majd ahogy az élet hozza. Szó szerint azt jelenti: vakon. Jelentheti még a tudományos háttért nélkülöző tippmix vagy totó tippelést is.

bodag

Szintén kettős jelentésű szó. Egyszer jelenti egy verekedés során bekapott ütlegeket. Másik jelentése ha vkit megbántanak, vagy szurkálnak sértő, vagy csak viccesen piszkálódó dolgokkal, akkor minden egyes betalált szó egy-egy bodagnak felel meg.

bóna

Népi eredetű szó, a roham, sokkos állapot, heves idegesség kifejezésére. (pl. "rájött a bóna" annyit tesz: idegrohamot kapott)

bömös

A világ autógyártásának egyik legelegánsabb, legsportosabb, legszebb, legkiválóbb műszaki tulajdonságokkal rendelkező gyöngyszeme, a BMW rövidített elnevezése.

brájzli

Nagyon rossz, olcsó, vendéglátós mércével mérve IV. osztályúnál rosszabb kocsma. Zsidó eredetű szó.

bráner

Férfi nemi szerv közönséges elnevezése.

brejzli

Video, televízió, hi-fi berendezés vagy egyéb szórakoztató elektronikai eszköz (általában bűnöző körökben való) elnevezése.

bronyesz

Bunkó, az átlagnál jóval butább ember.

brunyálás

A vizelés pejoratív, esetleg népi gyökerekből származó elnevezése.

budoár

A mellékhelyiség franciás elnevezése. Kissé tréfás, de vehető enyhén cinikusan sznob jellegű szlengszónak is. Eredeti jelentése: (női) öltözőhelyiség, szalon.

buherál

Vki vmilyen cselekedetet kontár, hozzá nem értő módon végez annyira, hogy az már környezetének is feltűnik.

bukás

Vmely jelentős pénzösszeg elvesztése teljesen váratlanul, értelmetlen és idegesítő módon, úgy, hogy az ember a kiadásnak semmilyen kézzelfogható hasznát nem élvezi.

buketta

Kettős jelentésű szó. Egyrészt egy étel vagy ital ízét, másrészt egy helyiség levegőjének áporodott állapotát jellemezhetjük vele.

bukta

Élethelyzet, meglehetősen kellemetlen szituáció, amolyan "in flagranti". Tipikus példája a másik fiúval (lánnyal) való randevú, ahol az eredeti partner mintegy véletlenül megjelenik. Magyarázkodni ilyenkor teljesen felesleges. A legjobb megoldás csak annyit mondani: "Drágám ez az, aminek látszik..."

buksza

A női nem eléggé közönséges és durva elnevezése.

buzi

A szó ismert jelentésén túl jelentheti még a BM Határőrségben egykor(?) rendszeresített hálóruhát, amely rózsaszín színe, illetve térdig érő hossza és a női hálóinghez való hasonlatossága miatt kapta ezt a nevet.

buzivíz

Alkoholmentes ital. Eredete ismeretlen, és majdnem megmagyarázhatatlan. Mi lehet vajon a köze az azonos neműekkel való szexuális kapcsolatnak az italokhoz?

C

cicvarek

Ügyetlen, tehetetlen, béna, szánalmas embereket lehet így nevezni.

cigánykodás

Általában autópiaci tevékenység, cselekedet amely egyfajta furcsán értelmezett alku. A szlengszóban szereplő népcsoportra jellemző üzleti életbeli viselkedés. Cigánykodni annyit tesz, mint az amúgy is olcsó, mélyen áron alul kínált árucikket tovább alkudni, eközben az árucikk tulajdonságait folyamatosan ócsárolni.

cinkes

Szégyellnivaló, nevetség tárgyát képező ember, dolog vagy cselekedet.

cucc

Narkotikum, alkohol és minden olyan anyag, amely kémiai összetétele alapján hallucinogén hatást gyakorolhat vkire.

Cs

csak gumival

Általános érvényű és megfontolandó egészségügyi óvintézkedés. Kommentár alig szükséges hozzá. Ennek az igen komoly jó tanácsnak az eltúlozása, hogy vkinek már akkor is ezt mondják, ha történetesen dolgozni indul.

csenget

Vki vmely pénzösszeget egyben, készpénzben kifizet. Eredete a nyerőgépek (pl. félkarú rabló) hangját idézi, ahol is a nyerés pénzözönét kísérte a pénz csengésének és a gép hangjelzésének együttes kompozíciója.

cserkó

A kettes (ld. lejjebb) cseresznyepálinka rövidített, általában a társadalom kevésbé iskolázott, egyszerű emberei által használt elnevezése.

cserpák

Jellegzetes formájú és méretű orr megnevezése.

csíkozás

A por halmazállapotú hallucinogén anyag orral való felszippantása asztalról vagy szalvétáról. Ilyen esetekben az anyag csíkban van felszórva a könnyebb beszippantás érdekében.

csöcs

Tévedés, ez nem az a bizonyos szép és annyira áhított női testrész provinciális elnevezése. Ez a kifejezés arra utal, ha vki vmely kellemetlen dolgot benyel (ld. feljebb). Eredete a csecsemő táplálkozására vezethető vissza.

csőre van rántva

Ha vki egészen elképesztően, irigylésre méltóan gazdagon él és ezt nem is titkolja, akkor jellemezhető ezzel a kifejezéssel.

csövezés

A vizelés jasszos, vagánykodó elnevezése.

csulázik

Köp, köpköd. Cigány eredetű szó.

D

dafke

Német eredetű szó. Jelentése csakazértis vagy csakazértsem. Például. "...Megmondtam neki, hogy ne csinálja és dafke azt csinálja!..."

debil

Orvosi eredetű szó. Azokra a betegekre használják, akik vmely elmebajban szenvednek. A mindennapi életben viszont a furcsán viselkedő emberek kiváló jellemzésére szolgál.

della

Vmely pénz, fizetőeszköz. Lehet magyar forint, de lehet bármely valuta is. Eredete ismeretlen.

disszidálok

Ha vkit vmilyen kellemetlen esemény ér, akkor lehet ezzel a ma már ódivatúnak számító szóval fenyegetőzni. Ódivatú, hiszen a disszidálás ma már nem annyira jelentőségteljes, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Valami olyasmit jelent, mint a szó eredetije, tehát vkit az őt érő rossz események arra késztetnek, hogy mindent hátrahagyva többé ne foglalkozzon a dolgokkal. Remekül helyettesítheti az "öngyilkos leszek" vagy "beszarok" kiszólásokat.

dob egy hátast

Vkire vmely esemény akkora hatást gyakorol, hogy szinte hanyatt esik a hír hallatán. Természetesen ez csak képletesen értendő. Néha hallható az a változata is, hogy "ugrik egy hátast". De ez sokkal ritkább.

dob egy sárgát

Egyszerű kifejezés, egyszerű magyarázat. Pisilni megy. A "dob" ige jelen esetben az illető azon szándékát hivatott kifejezni, hogy cselekedetét minél gyorsabban el kívánja végezni.

dokkmunkás beszólás

Általában a társadalom kevésbé iskolázott férfi rétegének egyfajta munkahelyi viselkedésformája lehet az, amikor egy arra haladó, általában jobb megjelenésű (de igazából ez mindegy) hölgynek odamondják a megfelelő, gyakran obszcén és szexuális többlettartalommal rendelkező szavaikat. Ezt jelenti ez a kifejezés. A "dokkmunkás" titulus cinikus tartalommal bír az illető férfi szellemi és viselkedésbeli képességei felől.

dorgó

Nagyon elhasznált, koszos, büdös, szakadt tornacipő vagy edzőcipő elnevezése. Gyanús, hogy eredete népies, de ez nem bizonyított.

döntött cucc

Lopott, általában értékesebb tárgy, műszaki cikk vagy egyéb, amely emiatt az avatatlan szemek elől elrejtésre szorul.

Drazsen Petrovics

A franciadrazsé, vagy egyéb hasonló édesipari termék megnevezése. A Drazsen szó drazsé-hoz való hasonlatossága miatt. Használhatóságának némi korlátot szab, hogy a nevezett világklasszis jugoszláv kosárlabdázó 1994-ben tragikus körülmények között elhunyt. Azóta kevésszer használjuk.

Dzs

dzsé

A kelleténél kissé jasszosabban, kihívóbban, nagyképűbben avagy lazábban viselkedő fiú kiváló jellemzésére szolgáló szó. Eredete John Travolta nevének kezdőbetűjéből származik. Nevezett színész "Grease" című filmjében tett alakításához hasonlítják a fenti tulajdonságokkal, stílusjegyekkel rendelkező fiúkat.

dzsédzsós

Cigány eredetű szó, jelentése nagyon jó, menő, szuper. Korábban gyakrabban, ma már jóval ritkábban alkalmazott kiszólás.

E, É

egyben van

Autópiaci eredetű kifejezés, amely eredetileg vmely gépjármű általános állapotát jellemezte. Az az autó ami, egyben van, az majdnem kifogástalan esztétikai és műszaki tulajdonságokkal bír. De ez a kifejezés manapság már átültetődött a mindennapi élet egyéb területeire is. Egyben lévő dolgoknak azokat tekintjük, amelyek jól néznek ki, kellemesek, jó időben és jó helyen jelennek meg az ember életében. Lehet még érteni eseményekre, élményekre, emlékekre sőt emberek külső tulajdonságainak megítélésére is.

egy kiló Delma sem elég rá

...hogy le lehessen vajazni (ld. lejjebb), mert annyira nehéz megszervezni. Valahogy így folytatódhat gondolatban ez a kiszólás. Akkor alkalmazható, ha vki olyan eseményt akar előre bebiztosítani, megszervezni, lebeszélni, ami nagyon guzmis (ld. lejjebb), emiatt a dolog elfogadtatása környezetével majdnem lehetetlen feladat.

egység

Pontosan egymillió forint. A szóból magából árad az a meggyőződés, hogy a pénz mennyisége egymilliónyi forintról indul. Az az egy egység. Az ez alatti összegek aprópénznek tekinthetők.

egyszerű

Azokat az embereket nevezzük így, akik butaságukkal, primitívségükkel vagy viselkedésükkel rászolgáltak erre. Az "egyszerű" jelző vonatkozik az illető egészére. Arra, hogy semmi különleges, említésre méltó nincs a tulajdonságai között. Nem érdemes az ilyen emberekkel foglalkozni. Mindenképpen sértő és lenéző jelző.

elbillen

Ha vkinek viselkedésében, magatartásában megjelennek bizonyos oda nem illő rossz tulajdonságok, vagy hirtelen máshogy, a környezetének nagyon nemtetsző módon kezdi élni életét, akkor jellemzhető e szlengszóval.

eldőlt mint a vonalzó

Vki óriási esett, méghozzá olyan módon, hogy az esést sem gátolni, sem fékezni nem volt képes. Tehát, mint egy vonalzó, amely álló helyzetéből a lapjára csattan. Általában részeg emberek tudják ezt a mutatványt bemutatni.

ellopták a tévét?

...amin a borotva volt és ezért nem tudsz megborotválkozni és ez az oka annak, hogy ápolatlan vagy és borostás? Ez egy tréfás gondolatmenet, amelynek elég első szavait elmondani olyan vki számára, aki valóban így néz ki.

elmegy megnézni hogy van Pista bá

Kifejezetten tréfás megnevezése, mintegy körülírása a vizelés tevékenységének.

előnéger

A roma nemzeti kisebbséghez tartozó ember. Szokták még próbanégernek is nevezni.

elment borért

Sok mindenre használt kifejezés. Például, ha vki hiányzik egy társaságból, és felteszik a kérdést, hogy "Hol van X ?" , és senki sem tudja, hogy X éppen hol is tartózkodik, akkor a helyes válasz a fenti kifejezés. De oda van téve (ld. lejjebb) ez a szlengkifejezés akkor is, ha például vki elesik biciklivel, vagy motorral. Ugyanis ilyenkor a jármű "elmegy borért".

elsiftel

Vki egy eseményt áttesz másik időpontra, módosítja egy előre megbeszélt üzleti vagy egyéb cselekmény megbeszélt végrahajtási idejét. Számítástechnikai eredetű szó, a "shift" billentyű valóságra leképezett jelentése.

eltűnt, mint Binecz Béla a vödörrel

Ennek a kifejezésnek a magyarázata nem más, mint egy történet. 1991 őszén a két jó barát, Fülöp Viktor és Binecz Béla pavilonokat takarítani jártak a BNV-re, a kora hajnali órákban, napi bérért. Úgy fél hét magasságában Binecz Béla elindult a vödörrel vizet venni. Azután eltűnt. Fülöp Viktor sokáig kereste. Először csak a BNV-n nézett körül, majd a környéken, de mikor otthon sem találta, felhagyott a további kutatással. 1992 februárjában került elő ismét Binecz Béla. Hogy a vödör nála volt-e, vagy sem, ezt már nem lehet megmondani. Mint ahogy azt sem tudja senki, hogy hol is volt Béla néhány hónapig. Ha hiszed, ha nem kedves olvasó (ha nem hiszed, az a te dolgod), a történet teljes egészében igaz. Manapság, ha megkérdezel bárkit az Örs Vezér Tér környékén, hogy: "Te, ne haragudj, ismered a Binecz Bélát?" A válasz ez lesz: "Ja, az a hülye aki 91-ben eltűnt a vödörrel!?"

esmeraldás

A kelleténél sokkal érzelgősebb, már-már a nevetségesség határát súroló viselkedés. Eredete a kelleténél sokkal érzelgősebb, már-már a nevetségesség határát súroló hasonnevű tv-sorozat.

ez az élet, nem a három műszak

Ha vki nagyon jól áll anyagilag, és éppen olyan cselekedetet végez, amihez nem kevés pénz szükséges, akkor mintegy elégedett felvágásból és pukkasztásból mondogatja ezt a kifejezést. Például egy balatoni jacht-túra, vagy egy új 3-as BMW vezetése közben. A kifejezésből árad az a meggyőződés, hogy a három műszakos munkahelyeken sosem lehet annyit keresni, hogy azokat a bizonyos fényűző tevékenységeket tudjuk végezni.

ezek mozgatják az időt

Ha vki életére, hangulatára vmely esemény, történés igen nagy hatással volt, akkor mintegy elismerésként használhatja ezt a kifejezést. Viszont érdekes, hogy ugyanekkor az élet apró, mindennapi örömeit is lehet ezzel jellemezni.

ezerkenőcs

A LADA VAZ 2101-es gépjármű elnevezése. Eredete az "ezerkettes" szó erőteljes elferdítéséből származik.

ezerrel

Nem biztos, hogy azt jelenti: gyorsan, ezerkilométer per órás sebességgel. Ez az értelmezése igen kevésszer van kihasználva. Inkább szokták a "nagyon" fokozás helyettesítésére.

F

fakormány, nagy zene

Autópiaci kifejezés. Az olyan gépjárművek, amelyek a fenti alkatrészekkel rendelkeznek rendszerint elképesztően rossz műszaki állapotban vannak. Holott az eladó meg van győződve arról, hogy az autó átlagon felüli, hiszen "fakormány van benne, meg nagy zene b...meg!" (sic.) Az eladó ebben az esetben � természetesen � egyszerű ember. (Ld. feljebb)

falcol

Eredetileg a jelentése az, ha vki ereinek felvágásával akar véget vetni életének. Újabb értelmezések szerint használható az oly elcsépelt "beszarok!" motívum helyett. Például: "Beszarok rajtad, annyira hülye vagy!" = "Befalcolok rajtad, annyira hülye vagy!"

feccölés (feccelés)

Befektetés. Pénzt, energiát, időt fektet be vki vmilyen üzleti vagy egyéb ügybe. Általában akkor szokták ezt használni, ha a befektetett javak nem térültek meg. Példa: " Belefeccöltem b...meg kétszázezret, és az egésznek nem volt értelme!" (sic.)

felteszem tamponnak

Kis termetű és általában ellenszenves férfiakra mondják ezt a szlengkifejezést olyan nők akiket az ilyen emberek meglehetősen idegesítenek.

felejtős

Ha vmely esemény nem hagyott túl nagy nyomot vkiben, akkor lehet ezzel a jelzővel említeni.

felmegy a cukrod, aztán édeset vizelsz

Enyhe figyelmeztetés vki számára, hogy egy adott helyzetben túlságosan a szívére venni vmit, illetve azon magát felidegesedni teljességgel felesleges.

felnyom

Lakásbetörést követ el, vagy autót tör fel. De jelentheti még, ha valaki bűntársát feljelenti a saját jobb elbírálása érdekében.

fikázás

Vmely tárgynak, zenének, filmnek az erőteljes ócsárolása, leminősítése, degradálása.

flammolás

Evés, étkezés. Eredete ismeretlen.

flepni

Személyi igazolvány elnevezése. De lehet még ritkább esetben az útlevelet, a jogosítványt vagy néha a forgalmi engedélyt is így nevezni.

fosik mint a guminyúl

Erőteljesen fél valamitől, és a cselekedet elvégzéséhez emiatt nincs lelkiereje. A guminyúl feltehetően kissé tréfás, de inkább cinikus kiegészítője e kifejezésnek.

fogd rá a nyuszira

A Nesquick reklámból vett szlengkifejezés, amelyet általában a legkülönbözőbb szövegkörnyezetekben és élethelyzetekben lehet használni. Ezek közös tulajdonsága, hogy � természetesen � egyiknek sincs köze az eredeti, tehát a "kakaós" szituációhoz.

fogszabályozós zene

Degradáló jelző az olyan zenékre, amelyek burkoltan avagy nem burkoltan a tinikorosztály alsó korhatárát célozzák, emiatt mondanivalójuk, értékük és időtállóságuk a minimumra tehető.

frigó

A hűtőszekrény (fridzsider) angol eredetű, félig magyarított és elferdített változata. Jelenthet még a szexuális örömökre a kelleténél sokkal nehezebben reagáló, nemileg érzéketlen (frigid) nőt is.

fullra

Teljesen, tökéletesen. Eredete az ugyanilyen jelentéssel bíró angol szó.

fullos

Vmely dolog, autó, nyaraló stb. jellemzése, ha ez minden szükséges tulajdonsággal rendelkezik. Jelenthet még hasonlóan kifogástalan hölgyet, urat is.

furmintos

Furfangos, okosan kitalált dolog, vagy nagyon nagy körültekintéssel, az esetleges hátulütők kizárásával létesített üzlet.

futyfuringos

Nehezen kivitelezhető esemény, amely rengeteg olyan gáttal, akadállyal rendelkezik, amelyeket igen nehéz áthidalni.

fuxos

Gazdag, sok pénzzel, stabil vagyoni háttérrel rendelkező ember. Eredetileg a "fux" az aranyékszer elnevezése volt, de ez később kibővült.

függönyhajú

A középen elválasztott és szimmetrikusan a homlok két oldalán előreeső hajtincsekkel rendelkező ember elnevezése. Hajának konstellációja (ld. lejjebb) hasonlít a függönyök elrendezéséhez.

führeres

Vki vmely cselekedetét pontosan, ellentmondást nem tűrően, a szabályok betartásával és betartatásával végzi el. Eredete a német führer (vezér, parancsnok) szó.

G

gagyi

Eredetileg hamis arany. Mostani jelentése pedig értéktelen, utánzat, hamistvány. Cigány eredetű szó.

gangol

Kettős jelentésű szó. Egyrészt jelenti, ha vki feltűnően, mások által jól láthatóan, a figyelmet magára irányítva végigmegy egy adott térrészen. Ugyanakkor használjuk még a vezetéstechnikában a sebességváltás mozdulatának leírására.

gádzsi

Cigány eredetű szó. Jelentése: lány, nő.

gáré

A "gádzsi" szó erőteljesen elferdített változata. Gyakrabban használják, mint az eredetit.

gázos

Szégyellnivaló, nevetséges. De jelenthet még nehezen kivitelezhető eseményt is.

gela

Megszólítás. Annyit tesz:"Te, figyelj ide egy kicsit!" Eredete talán az, hogy hasonlít a meglehetősen durva és obszcén g... szóhoz, amit egyes egyszerű (ld. feljebb) emberek megszólítás gyanánt használnak.

gennyes

Vmely esemény ha nagyon rossz hatással van vki életére, akkor jellemezhető ezzel a szóval. Használható még arra az elcsépelt és egyébként is teljesen költői kérdésre adandó válaszként, hogy kérdés: "Hogy vagy?", válasz: "Gennyes módon" . Eredete orvosi gyökerekhez nyúlik vissza. Sebészeti területen használt kifejezés a seb rossz állapotára utalhat.

gittel

Nagyon fél valamitől, retteg, aggódik miatta. Eredete az emberi anyagcsere folyamatok egyik végső stációja. (Ld. kummantás) Nevezetesen, hogy vki annyira fél vmitől, hogy egyszerűen záróizmai nem bírják tartani a dolgokat.

gizda

Régebben a nagyon sovány, aszténiás alkatú emberek népies elnevezése volt. Manapság azokat az embereket jellemezzük e szóval, akik fizikai és szellemi képességeik hiányában teljesen feleslegesen állnak fel és szerepelnek.

görcsöl

Vki erején és képességein jóval felül próbál vmit teljesíteni, elérni. Hiábavaló próbálkozás, amely ráadásul nagyon rosszul néz ki. (Ld. lejjebb)

guzmis

Nehezen végrehajtható, nehezen kivitelezhető cselekmény. Utalhat a dolog kellemetlen kísérőjelenségeire, hátulütőire is.

Gy

gyergya

Ügyetlen, béna, semmihez sem értő ember. De jelenthet még olyan vkit is, aki vmilyen esemény, munkafolyamat, cselekedet elvégzéséhez gyávaságból nem mer hozzákezdeni.

gyertyázás

Tartós és mély szomorúság, amely valószínűleg komoly okok miatt alakult ki.

gyíkarcú

Buta, tehetetlen, béna és mindezek mellett rosszindulatú emberek jellemzésére használható szlengszó. De sajnos a fiatalabb korosztály egyszerű megszólításként is alkalmazza.

gyogyi

Az olyan embereket hívjuk így, akik ugyan nem szellemi fogyatékosak, de nagyon hasonlóan viselkednek.

gyorsban

Autópiaci szakkifejezés. A viszonylag rövid idő alatt létrejött adás-vételi jogviszonyokat hívják így. Jelentheti még az azonnali (tehát nem részlet) fizetést.

H

hajolj rá jobban

Amikor vki azzal érvel, hogy egy bizonyos feladatot nem képes időben elvégezni, avagy a megbeszélt időpontnál később érne oda egy találkozóra, akkor ezzel bíztatják. Szexuális eredetű, mely szerint ha egy orális jellegű közösülés során a hölgy a fentieknek megfelelően cselekszik, akkor a férfi számára a beteljesülés pillanata előbb elérkezik.

halmazváltás

A világon két embertípus létezik, akik két halmazba sorolhatók. Az egyik halmazba azok az emberek tartoznak, akikkel érdemes foglalkozni, a másik halmazba azok, akikkel nem. A második halmaz tagjai annyira hidegen hagynak vkit, hogy még a gyűlöletét, a mondatait, a gondolatait sem pazarolja rájuk. A fenti kifejezés remek jellemzése annak, amikor vki csalódik barátjában vagy társában.

haluzik

Vki vmely narkotikum, cucc (ld. feljebb) hatására képzelődik, hallucinál. Ezeknél az embereknél szokták még mondani, hogy bejött (ld. feljebb) nekik az anyag.

hangember

Vki, ha nagyon sokat ígérget, nagyokat mond és soha nem válnak valóra az elmondottjai, akkor mondjuk rá ezt a szót. Ugyanis csak a hangja teljesíti az ígéreteket, valójában a gyakorlatban soha sem válik be egyetlen szava sem.

hátizsák

Egy bulira vagy egyéb baráti összejövetelre teljesen feleslegesen elcipelt partner vagy partnernő, akinek jelenléte a "szabad mozgást" erőteljesen akadályozza. Akárcsak egy tömött buszon a háton viselt hátizsák.

hegeszt

Betegesen fél valamitől, retteg. Eredete a hegesztés hangjából származik. A félős ember viselkedése, végtagjainak remegése, fogainak öszekoccanása és hangjának meg-megcsuklása a hegesztés üteméhez, hangjához hasonlítható. Kissé erőltetett hasonlat. De ez még nem zárja ki használhatóságának széles körét.

hemibül

A szemüveg elnevezése. Szokták még a szemüveges embert is így nevezni.

hevidizik

Abban az esetben használjuk, ha vki pihen, nyaral, napozik, víkendezik (döglik...) Eredete: Heavy-d az ismert(?) amerikai rap énekes, aki egyébként egy kövér néger és videoklipjeiben kizárólag pihen, nyaral, napozik, víkendezik (döglik...)

hesszel

Erősen figyel, vagy megfigyel vkit vagy vmit. Tipikusan használható az órán, előadáson feszülten az előadóra koncentráló hallgató jellemzésére.

héder

Lakás, ház, vagy lakhatásra alkalmas ingatlantulajdon.

hibátlan

Olyan helyzetekre, eseményekre mondott szlengszó, amelyekben kifogást és hibát találni lehetetlen.

horror

Rossz hatással levő dolog vki életére, mindennapjaira, cselekedeteire. Horror pl. ha megáll az autó az autópályán és nem lehet vele továbbmenni, de ugyanúgy horror a tízezer forintos telefonszámla is.

horrorpornó

A "horror" szó elferdített, kiegészített de ugyanakkor kissé disszonáns változata. Eredete: a videotékákban a horror mellett a pornó volt régebben a másik tiltott filmtípus. Tehát ebből következően egy ilyen szlengszóban azonnal egymásra találhat a két teljesen különböző műfaj.

Houdinis mozdulattal

Gyorsan, alig láthatóan elvégzett tevékenység jellemzésére használható kifejezés. Tipikus esete amikor a metró kijáratánál halmozódó ellenőr-csoport részére fel kell mutatni az érvényes jegyet vagy bérletet, amely természetesen nincs az ember birtokában. Ilyenkor a nálunk lévő akármilyen igazolvány-szerűséget (TB kártya, összehajtott tippmix-szelvény, makk ász) a fenti mozdulattal kell bemutatni, és ezáltal az ellenőrben azt a képzetet kelteni, hogy jogszerűen és szabályosan utaztunk az imént a járművön. Eredete a század elején élt híres illuzionista és bűvész neve, aki szintén nagyon sokmindent el tudott hitetni közönségével mutatványaiban.

hozzál haza új pózokat

Amikor a férfipartner (barát, férj) útjára indul otthonról, és nyilvánvalóan nem az az úticélja, amit a feleségének (barátnőjének) megemlít, akkor a hölgy e cinikus jelzővel indíthatja útnak szeretett társát.

hubi

A Hubertus rövidital rövidített elnevezése.

huhogás

Megdöbbentően korai időpontban való felkelés. A szó hangulata azt sugallja, hogy ezen a nagyon korai órán még az éjszakai életmódot élő bagollyal is össze lehet futni.

húzós

Vmilyen feladat, esemény, élethelyzet nehéz megoldási lehetőségeire, esetleges hátulütőire, kellemetlen mellékhatásaira utal.

I, Í

ipari manöken

Az olyan, kizárólag nőnemű embereket lehet így nevezni, akik nem teljesen kifogástalan esztétikai állapotuk ellenére öltözködésükkel, viselkedésükkel feltűnő jelenségként próbálnak szerepelni. És ez nagyon rosszul néz ki. (Ld. lejjebb) Ebben a jelzőben az "ipari" szó igen találóan utal a hölgy valódi konstellációjára (Ld. lejjebb)

J

Jimmy Carter

Furcsa szlengszó, az autószerelésben használják a kartergáz elnevezésére. Feltehetőleg semmi köze nincs az ismert amerikai demokrata politikushoz, aki 1976�80-ig az Egyesült Államok elnöke is volt.

K

kábelt fektet

Csakúgy mint a kummantás (ld. lejjebb) ez is a nagyvécézés tényét hivatott kifejezni. Ez a szlengkifejezés erőteljes képi elemeket tartalmaz, mert szinte leírja magát a tényt, ahogy vki kakil.

kagylózik

Nagyon figyelmesen hallgat egy előadást, megbeszélést. De használható még arra az esetre is, ha vki hallgatózik.

kalap, kabát

Ez egy nagyon bonyolultan, szinte csak példákon keresztül elmagyarázható kifejezés. Bár nagyon-nagyon sokat használjuk. Mondhatjuk arra, amikor vkit vmilyen kellemetlen behatás ér, de ezt könnyen és lazán le tudja kezelni. Példa: "Megállított a rendőr múltkor és 5000-et fizettem. Kalap, kabát." Tehát talán látszik, hogy vki mikor is mondja ezt a szlengkifejezést. Amikor a problémát szinte maga mögött hagyva veszi kalapját és kabátját, és az egészre azt mondja: "Kit érdekel?".

kaller

Kalauz, jegyellenőr népies elnevezése. Manapság már ritkábban és akkor is csak a vidéki városok helyi illetve helyközi járatain.

kamusi

Nem igaz, hazugság, vagy az igazság vmely szintű elferdítése. A népies eredetű "kamu" szó városiasodott, modernizált változata.

kapualjas barack

A kétdecis, kettes (ld. lejjebb) röviditalok elnevezése. Ebben a névben benne van az elfogyaszthatóságának helyszíne is, amely kapualj lehetőleg jó közel kell legyen az éjjel-nappal nyitvatartó közérthez, ahol az áru be lett szerezve.

kasza

Üzleti siker, nyereség. Ritka eset, és az igazi a cél egy ember életében, hogy gyakori legyen. Ragozásai ismertek még: Casanova, Casablanca, stb.... (de ezek már eléggé egyszerűek.)

kattog

Tartósan � általában szerelmi bánat miatt � ki van akadva (ld. lejjebb). Ez jelenthet akár hónapokat vagy rosszabb esetben talán éveket is. Szintén gépészeti, mechanikai eredetű szlengszó.

Károly bácsi

Nagy űrtartalmű, 10-15 vagy 25 literes boroskanna, kaniszter tréfás elnevezése, amely utalhat a népszerű "Frakk" c. rajzfilm egyik főszereplőjére, annak kocka alakú, a boroskannához hasonlatos fejformája miatt.

kavirnyálás

Cél nélküli mászkálás, sétálgatás. De jelentheti ennek az ellenkezőjét is, vagyis hogy vki éppenhogy céllal halad előre, de eltévedt és elkeveredett.

keccsöl (keccsel)

Alig jövedelmező, ugyanakkor fárasztó és rengeteg időt elvevő munkát végez. Angol eredetű szó, a rakodómunkások mindennapi munkájának jellemzésére és leírására szolgált.

kettes

Magyarországon (és talán az egész világon) kapható legigénytelenebb ital, a kétdecis tömény elnevezése.

kiköpetem vele az Orbit-ot

Kissé vulgáris és durva, de mindenképpen találó jellemzése annak, amikor egy fiú vagy lány elhatározza, hogy a közelgő randevúján csókolózási tevékenységet fog végezni partnerével. Az említett rágógumi ugyanis ha célját elérte (a lehellet minél frissebb biztosítása), feleslegessé, sőt gátlóvá is válhat a tevékenység végzése közben, emiatt jobb tőle időben megszabadulni.

kilépek az ablakon

Ezt az enyhén fenyegető, kissé zsaroló de mindenképpen szuicid jellegű kifejezést gyakran lehet használni akkor, ha vkivel olyan kellemetlen dolog történik, amely � elvileg � alapot adhat az élet befejezésére. Idegnyugtató és feszültség levezető kifejezés. De semmiképpen sem szabad az illetőt ilyenkor komolyan venni, vagy szaván fogni. Hiszen gondoljunk csak arra a hasonló felkiáltásra, hogy "beszarok!". Mi lenne, ha minden ember minden alkalommal, mikor e szót kimondja valóban kummantana. (ld. lejjebb) Rossz rágondolni is.

király

Vki vagy vmi csak a legfelsőbb jelzőkkel illethető a kifogástalansága miatt. Ezért jellemzik a feudális államforma legfelső fokán álló személlyel.

kispályás foci

Pitiáner ügy, olyan, amire nem érdemes sem időt, sem pénzt, sem energiát pazarolni. Az ilyen ügyek lehetnek pl. a munkahelyi problémák. Az ilyen ügyekben résztvevő embereket nevezzük kispályás játékosoknak.

kitámasztja az autót

Vki tartósan nagy sebességel vezeti gépjárművét például az autópályán. Ekkor jobb lábát a sarkával megtámasztja és ebben a helyzetben rögzíti a gázpedált, amely ekkor állandó (nagy) mennyiségű üzemanyagot juttat a motorba.

ki van kattanva

Ki van akadva, ki van borulva. Eredete talán mechanikai vagy gépészeti. Az alkatrészek nem megfelelő működésük következtében kattognak, csattognak. Vki nem megfelelő működésének tekinthető ez esetben egy túlfeszített idegállapotból következő törés.

komolyan mondom

Vki vmilyen véleménye, gondolata, elbeszélése alátámasztására, a beszéde végére odamondott kifejezés. Az ilyen ember véleményére bizony adni kell. Végletes használata ennek a szlengkifejezésnek viszont az, ha vki minden mondata után ezt mondja. De ez nem azt jelenti, hogy nem kell komolyan venni. (Komolyan mondom nem azt jelenti!)

konstelláció

Az "igazi" jelentését ld. az Értelmező Kéziszótárban. A mindennapi szóhasználatban viszont használjuk még emberek megítélésére, kollektívák, embercsoportok általános jellemzésére, helyzetek leírására.

kóstolgat

Kötekedik, piszkál vkit azzal a nem titkolt céllal, hogy az illetőt nyugalmából kizökkentse.

köcsög

Erdeti jelentése: a homoszexuális kapcsolatokban a "női szerepet vállaló" férfi. De jelentése kitejedt, most már használható a számunkra nem megfelelően, idegesítően viselkedő emberek jellemzésére, megsértésére is.

köpködős

Rossz, jóval az átlagon aluli kocsma, mozi vagy egyéb szórakozóhely megnevezése. A század első felében néhány ilyesmi helyen megengedett illetve inkább elfogadott viselkedésforma volt a köpködés, amelyre az akkoriban igen divatos bagórágás rossz szájízt okozó hatása miatt volt szükséges.

kufircolás

A szeretkezés tréfás elnevezése. Eredete nem népies, nagyon is városi gyökerekből származik.

kulázik

A nagyvécézés népi elnevezése. Ennek ellenére a városi napi szóhasználatban is igen gyakran hallani. Eredete ismeretlen.

kummant

Nagyvécézik, kakil. Enyhén provinciális jellegű megnyilvánulás. Eredete ismeretlen. De jelenthet még vmely feladat végrehajtása elől elzárkózó ember viselkedését is.

L

laza, mint a Riga-lánc

Nagystílű, laza életstílusú emberek jellemzésére használt kifejezés. Eredete a szovjet motorkerékpárgyártás híres terméke, a Riga segédmotor-kerékpár állandóan visszatértő hibájából, a láncmeglazulásból ered.

leadagol

Vki vmely cselekedetét meglehetősen gyorsan, a körülmények és a többi ember tekintetbevétele nélkül hajt végre. Jelentheti azt is, ha vki lerázza egy nemkívánt beszélgetőtársát, vagy telefonhívását gyorsan, a partner elküldésével fejez be.

lecsukja az autót

Nem nehéz kitalálni, hogy erőteljes autós kifejezés. Ha vki összetöri autóját, akkor használjuk ezt. Jelentheti átvitt értelemben azt, hogy autóját több kevesebb ideig mellőzni kénytelen, tehát lecsukja.

ledobtam a szíjat

Kiakadtam, kiborultam, nem bírtam az idegi terhet. Eredete ipari múltba nyúlik vissza, amikor a gépek úgynevezett szíjhajtással működtek. (Ezeket nevezték transzmissziónak.) E szíjakat a kikopott lendkerekek gyakran ledobták, így a gép további működése meghiúsult.

lejöttem már a tapétáról

A "lejöttém már a falvédőről" kiszólás modernizált változata, mivel a falvédő már kiment a divatból, kevéssé tartozik hozzá egy mai lakás enteriőrjéhez, mint a korábbi években.

lepattant

Lepusztult, igénytelen, minden várakozást alulmúló szórakozóhely, étterem.

les, mint a lukinyúl

Meglehetősen értetlenül, a körülötte zajló eseményeket csak részben, bizonyos fáziskéséssel követve figyelő ember kiváló jellemzésére szolgáló kifejezés. Az említett állatfaj helyett az évek, évtizedek során rengeteg más is szerepelt, még közmondás is vonatkozik az ilyen esetekre.

le van lassulva

A nyári szabadság tipikus jelmondata. A mindennapok felpörgetett, feszült harcaiból kiszabadulva a pihenés egyik alapja a lelassult fizikai és mentális viselkedés. De lehet ez akár egy kora (?) reggeli munkahelyi konstelláció leírása, jellemzése is. Ilyenkor az emberek kissé le vannak még lassulva.

le van vajazva

Vmely előre betervezett esemény, amelynek minél gördülékenyebb lefolyása érdekében lépéseket tett vki. Talán visszavezethető az eredete ahhoz a gasztronómiai axiomához, hogy ami vajas, az csúszik, tehát könnyen halad előre.

leverlek, mint vak a poharat

Erősen cinikus és bántó kifejezés arra az esetre, amikor vki embertását, haragosát tettleg kívánja bántalmazni.

linkre

Nem biztosra, bizonytalanra, "ahogy esik úgy puffan"-ra van véve egy esemény, történés. Jelentheti még az üzleti életben átvert üzlettársat, partnert is.

lónyál

Bármilyen alkoholmentes italra lehet ezt mondani, de inkább az édesebb, magasabb cukor és kalóriatartalmú folyadékokra jellemző jelző.

luftballon

Kövér, elhízott emberek jellemzésére használt kifejezés. Vicces akar lenni, de inkább durva és sértő.

luvnya

Meglehetősen igénytelen kinézetű, elhasznált, kiélt, lompos nőket lehet így hívni. A szó eredeti jelentése: cigánykurva.

M

macskajancsi

Nagyon gyenge értelmi képességekkel rendelkező ember. De lehet még használni az ügyefogyott, bátortalan illető jellemzésére is, sőt még a részegeket is szokták néha így nevezni. Eredete ismeretlen. Talán vmely mesealak lehetett Macska János?

majd Gobbi Hilda megcsinálja

Ez egy meglehetősen cinikus kifejezés. Akkor szokás használni, amikor vki nem akar egy rábízott feladatot megcsinálni. A nevezett kiváló művésznő biztosan nem végzi el a munkát. Ergó a szóban forgó dolog soha az életben nem lesz készen ha az illetőn múlik.

majrévas

Gépkocsi jobb első ajtaja feletti, eredetileg a be-, és kiszállást segítő kapaszkodó, amely még véletlenül sem arra szolgál, hogy menet közben görcsösen markolja az utas. Ha viszont ezt teszi, akkor valószínűleg fél az autózástól vagy nem bízik a vezetőben. Tehát majrézik.

megdőlt mint Rottenbiller

Vkik vagy vkik egy üzleti tevékenységben nem törvényesen járnak el, csalnak, sikkasztanak vagy más, őket meg nem illető jövedelmet szereznek, és mindez a törvény által kideritetté és bizonyítottá válik. Jelentheti még a titkos szerelmi kapcsolat kiderülését is. Rottenbiller Lipót (1806�1870): ügyvéd, az 1848-as forradalomban a Közcsendi Bizottmány elnöke, Pest főpolgármestere. A forradalom bukása után hivatalából eltávolították, de 1865-től ismét megválasztották. Köze a fenti szlengkifejezéshez ismeretlen.

meggárgyult

A "megőrült", "meghülyült", "becsavarodott" szavak helyett használjuk. Olyan embereket értünk ez alatt, akik a megszokottól eltérő, furcsa viselkedésmódot vettek fel.

megfirkál

Összezavar, megkever, átver, becsap. A sportban használt kifejezés arra az esetre, amikor egy spiller (ld. lejjebb) csatár átfűzi a védőket és gólt szerez. De az üzleti életben is jelen lévő jelző, ha vki üzleti partnerét a saját haszna érdekében kihasználja.

megfizethetetlen

Vmely dolog, esemény, történés vkinek annyira bejött (ld. feljebb), hogy jelenlegi vagyonát átszámolva és értékelve sem tudná azt pénzért megvásárolni.

megformázom

Egy újabb vécés kifejezés, ami szintén a kakkantást írja le. Ezúttal a megformázás vkinek az ellenségét jelenti, akit � természetesen képzeletben � a nyomizás után a keletkezett anyagból "megformáz". Hangsúlyozom � képletesen. (Jól néznénk ki ha nem képletes lenne...)

meghúz

Vkit egy üzletben átver, megkárosít. Másik jelentése: ellop, kifoszt, kirabol (pl. autót, lakást.)

megkötött benne a gipsz

Nőkre alkalmazott szlengkifejezés, jelentése: terhes lett. Ez a terhesség, ha ilyen szóhasználattal van említve, akkor az valószínűleg nemkívánt.

megmakkant

Vki vmely megrázó, szomorú, kellemetlen történés, esemény hatására tartósan rosszkedvű lett.

megnyerte a hangszórót

Cinikus többlettartalommal rendelkező szlengkifejezés. Ha vki egy számára kellemetlen feladatot kap a munkahelyén amit mindenképpen végre kell hajtania, akkor lehet használni. (ld. benyel) Eredete Egri János, "Lehet egy kérdéssel több?" című egykori vetélkedőjéből.

megnyom

Sokjelentésű szó. 1. Jelentheti ha vki vmilyen értéket, tárgyat, autót ellop, eltulajdonít 2. Vki vmely haragosát tettleg bántalmazza, megveri 3. Vki vmely finom ételt, italt nagyon hirtelen, gyorsan elfogyaszt.

megpadlózik

Ha vki anyagilag csődbe kerül, ennek az állapotnak a remek jellemzése e szó. Ritkábban alkalmazzák még olyan helyzetek jellemzésére, amikor vkit egy hír ledöbbent, ennek hatására "megpadlózik".

megy, mint a lemming

Vki megállíthatatlanul, de mégis tájékozódási képességeinek majdnem teljes hiányában haladó mozgást végez, kizárva a külvilágot. Célját külső segítség nélkül nem, vagy csak nagyon nehezen érné el. Eredete a Lemmings nevezetű híres számítógépes játék, ahol a definíció szerinti mozgást végző kis emberkékkel kellett különböző feladatokat végrehajtatni.

megvan már

Általában lányok használják ezt a szlengkifejezéstet, amikor egy olyan bókot hallanak egy fiútól, amit már sokszor hallottak és meglehetősen unnak. Fokozni lehet még: "megvan már CD-n, kazettán, videón sőt még bakeliten is". Itt kell megjegyezni, hogy ez a szleng természetesen egy olyan fiúnak van mondva, akinek a jelenléte és görcsölős igyekezete a lány kegyeinek megnyerésére eléggé ellenszenves dolog.

meg van zakkanva

Vki ha valamely trauma éri és ebből kifolyólag szomorú, annak leírására szolgál ez a kifejezés. Gyakran szokták még használni nagyon szerelmes, és emiatt kissé mélabúsabban viselkedő (kizárólag) fiúk jellemzésére.

megvezet

Vki embertársát, barátját, szüleit, partnerét enyhén (bocsánatos módon) félrevezeti vmely cél megvalósulása érdekében. Eredete mechanikai alapokra vezethető vissza.

Mekk Elek-féle szerviz

Szedett-vedett, az ügyfélben túlságosan nagy bizalmat nem ébresztő autószerelő műhely, ahol számlát, munkalapot, szervízkönyv-vezetést vagy garanciát kérni felesleges idő-, és energiapocsékolás.

meleg dolog

A kifejezés minden hiedelem ellenére sem a homoszexuális és leszbikus emberi kapcsolatok jellemzésére szolgál. Igazi jelentése vmely dolog igen kellemetlen, vki számára nehezen megoldható, guzmis (ld. feljebb) voltára utal.

messzehordó

Nagyszájú, kalandjait fennhangon hirdető és ezzel kérkedő férfi nemi szervének, az ilyen történeteket igen egyszerűnek találó nők által történt elnevezése.

miller

Egymillió forint elnevezése. Semmi különleges, egyszerűen a millió szóból ered.

mobiltarifáért csicsereg

Ezt a kifejezést nem nehéz értelmezni. Általában a nőnemű mobiltelefon-tulajdonosokra jellemző viselkedési forma. Mobiltarifáért, tehát méregdrágán beszélnek meg teljesen lényegtelen dolgokat. Vagyis csak csicseregnek. De hát mint mindent ezt is elnézzük nekik.

műsoros zsebkendő

Egyszerű magyarázat: taknyos, elhasznált (papír) zsebkendő. Eredete a magnó vagy videokazetták két lehetséges állapotára vezethető vissza, amikor is létezik üres illetve műsoros.

N

nagyon egyben van

Az egyben van (ld. feljebb) kifejezés fokozott változata. Ritkábban és sokkal megfontoltabban használjuk.

nagyon ott van (nagyon oda van téve)

Az ott van (ld. lejjebb) kifejezés fokozásos változata.

nagyon rendben van

A rendben van (ld. lejjebb) kifejezés középfokú változata.

nagypályás foci

A kispályás foci (ld. feljebb) ellentéte. Nagy jelentőségű üzleti vagy magánéletbeli cselekedetek jellemzésére szolgál.

nagy vagy, mint a mammutszar

Ha vki egy dologban saját pozitív szerepét erőteljesen eltúlozva jeleníti meg, akkor mintegy degradáló beszólásként mondható ez a szlengkifejezés. Ez tartalmazza ugyan az említett teljesítmény elismerését, de egyben cinikus töblettartalommal is bír.

napkákker

A napszemüveg szörnyen elferdített elnevezése. Eredetileg "napkukker" volt, de ez később a fenti kifejezésre módosult.

nebede

A "Ne mondd!", "Ne beszélj már annyit!" kifejezések kiváló helyettesítésére alkalmazott szlengkifejezés.

nekiestem a radiátornak

Ha egy fiú az esetleges tilos és titkos kalandjáról bizonyos jól látható külsérelmi nyomokkal tér vissza (a nyakon jellemző dupla, félvastag kék vagy fekete vonal, amely feltehetőleg a hölgy fogának, illetve erőteljes szívó hatással rendelkező csókjának tudható be), akkor mondható ez a nyilvánvalóan üvegszerűen átlátszó megmagyarázása az esetnek. Ebben benne van az is, hogy a fiút látszólag nem érdekli, hogy szavai hihetőek avagy nem.

nem elélvez, hanem kifárad

Olyan lányok jellemzésére alkalmas, akik képtelenek az orgazmus átélésére, de próbálkoznak vele, ami meglehetősen kiveszi erejüket és energiáikat.

nemgyenge

Így egyben van a szó, nem nyelvtani hiba. Jelenti, hogy valami elég erősen kiváltja vki teljes elismerését.

nepara

Rövid, velős biztatás. Teljes jelentése: "Na, ne félj már annyira!"

nincs jelentősége

Vannak problémák az életben, amelyeket egyesek nagyon nehezen vesznek, mások csak legyintenek rá és a fenti frázist mondják. Az lenne a cél, hogy ilyenné váljon az ember.

nőklapjás

Főleg érzelmi, lelki eredetű, vagy munkahelyi, magánéleti problémákat, bizonyos stílusban előadó és tárgyaló emberek eme cselekedetét jellemezhetjük ezzel a szólással.

növekedésgátló

Katonai szlengszó. Az ún. antant szíjat hívják így, amely a delikvens felsőtestén idétlenül keresztben húzódik. Mintha a vállat vissza akarná tartani a növekedéstől. A civil életben néha-néha használják a vállon keresztben viselt (akár női) táska jellemzésére is.

Ny

nyálgép

Külső megjelenésében, stílusában, viselkedésében erősen nyálas, nőies, túlérzékeny fiú.

nyele van a fejének

Megdöbbentően nagy orrú emberek jellemzésére szolgáló, hatásosan egyszerű kifejezés.

nyomok egy fúrót

Erőteljes gázfröccsöt adok a gépjárműnek, amitől az ennek megfelelően kezd viselkedni. Rokonértelmű szlengkifejezése az alább következőnek.

nyomok egy kövéret

Vezetéstechnikai szlengkifejezés. Szükséges hozzá egy minimum 100 LE teljesítménnyel, és az ezt előidéző minimum 1600 ccm-es motorral rendelkező gépjármű. Kivitelezése a következő: tegyük a gépjármű sebességváltóját egyes fokozatba. Csúsztassuk a kuplungot, miközben a gázt penetra (ld. lejjebb) módon nyomjuk. Ne padlóig, mert akkor kiugrik a fenekünk alól a gépjármű. Engedjük fel a kuplungot, ekkor lép életbe a fenti "kövér nyomás", mert az adott gáz állat módon, csikorogva, far-riszálva elindítja a gépjárművet. Vigyázzunk, mert minden felesleges kormánymozdulat balesetet idézhet elő. Bővebb információ: Ralliversenyzők Vezetéstechnikai Kézikönyve (Sportpropaganda kiadó, 1984)

nyúlbéla

Gyáva, félős emberek jellemzésére használt kifejezés. Eredete a "Hannibál Tanár Úr" c. film főszereplője, aki hasonló tulajdonságokkal bírt.

O, Ó

obi

Vki vmely kellemetlen esemény teljes ódiumát viselni kénytelen. Szokás még ragozni is: oboa, obattyú.

odapakol

A vezetéstechnikában így hívják azt, ha vki egy erőteljes, hoszzú ideig tartó gáznyomással gépjárművét gyors haladásra készteti.

okosság

Az olyan szerszámot nevezik így, amely segítségével a néha előforduló, nem várt technikai és műszaki problémákat könnyen meg lehet oldani. Például egy defekt esetén egy csavarhúzó vagy egy kombinált fogó használata felesleges idő és energiapocsékolás. Na de egy kerékanyakulcs az ilyen esetben okosságnak számít.

okos vizsga

A kimenetel (eredmény, értékelés) szempontjából előre megbeszélt vizsga. Lehet iskolai is, de inkább gépjárművek forgalmi engedélyének meghosszabbítására vonatkozó vizsgára alkalmazzák gyakrabban.

olajcserés

Jelentése kettős. Egyrészt a nőket jellemezheti a menses időszakában. Másrészt vonatkozhat az erős hasmenésben szenvedő emberre.

orbitális szopás

A mindennapi életben elszenvedett nagy jelentőségű, bántó sérelem, vagy vmely üzlet során vkit ért veszteség, bukás. Az "orbitális" szó itt nem a Föld körüli pályán keringést hivatott kifejezni, hanem a "szopás" nagyságát, monumentalitását.

ott van (oda van téve)

Vmely dolog, esemény vagy személy a megfelelő helyen a megfelelő időben van és ezért vki számára nagyon szép, kellemes pillanatokat szerez.

Ö, Ő

öcsisajt

Lenéző megszólítása vkinek. Enyhe célzással az egykori tejipari termékre.

P

papírozik

Vki LSD tartalmú bélyeget nyalogat abból a célból, hogy a valóság nyomasztó problémái elől egy kitalált, hallucinációkkal teli nemlétező világba csöppenjen. A papír itt egyértelműen a bélyeg anyagát jelenti.

parázik

Vki vmitől fél, tart. Lehet az vizsga vagy egy kellemetlen hír által előidézett okozat. Rossz emberi reakció, mert nem a dolgok megoldására, hanem a rossz esemény feldolgozására fogy el az energia.

parketta

Anyagi csőd, amely a képzeletbeli koordináta rendszer x tengelyéhez, tehát a nullához, vagyis a parkettához közelítő y értékkel rendelkezik.

partizánkodik

Zavaros, a helyzethez nem illő, kavarós tevékenységeket végez.

passog

Vki ijedten, zavartan vagy meglepetten nézeget körbe-körbe. A "pislog" elferdítéséből származik.

pálya

Titkos szerelmi kapcsolat esetén a légyottra alkalmas lakás megnevezése, amely szó nem csak a hely hanem az időpont alkalmasságát is jelenti egyben.

párizsis nyaralás

Nagyon kevés pénzből, a fényűző szórakozások teljes mellőzésével lezajló nyaralás, szabadság. Étterem helyett párizsi teszi ki az étkezések szinte száz százalékát.

penetra

Ilyen szó a valóságban nincs. Közelítő irodalmi jelentése: átható. Használható viszont meglehetősen kellemetlen, rossz dolgok jellemzésére, de fokozó jelzőként is elmegy.

penge

Ügyes, talpraesett, a problémás helyzeteket könnyen és gyorsan megoldó ember. Régebben szokás volt futballistákat és sportolókat jellemezni ezzel. Régies, ma már alig használt kifejezés.

perkál

Vki vmely adósságot kifizet. Ennyi a magyarázat.

pihi-szuszi

Amikor vki egy üzleti tevékenysége során anyagilag a csőd szélére jut, akkor működését rövidebb-hosszabb időre fel kell függesztenie, pihentetnie kell. Ennek a tréfásabb kifejezője e szlengszó.

pikk-pakk

Ez kommerszebb kifejezés. Jelentése: egykettőre, azonnal, hiba nélkül. Talán kissé hangutánzó jelleg érezhető belőle, tárgyak, alkatrészek helyes illeszkedésének hangja is lehet.

plankol

Észrevesz vkit vagy vmit, akit (amit) előzőleg hosszan figyelt, lesett.

pleknire

Feleslegesen, energiát, pénzt vagy időt belefeccölve (ld. feljebb) végzett üzleti vagy egyéb tevékenység.

prosztinger

Tahó, buta és rosszindulatú emberek általános jellemzésére szolgáló szlengszó. Orvosi eredetű, a "prosztata" szó (amit egyébként régebben hasonló értelemben használtak szlengszóként) elferdítése.

prücskölés

A szexuális tevékenységek egyszerű és igénytelen elnevezése. Emiatt szinte sohasem használjuk.

pukizik

Enyhe hangutánzó (vagy inkább hangfestő) szó. Akkor használjuk, ha vki bélgázait elereszti, lehetőleg nyilvános helyen, és kihasználva a társaságban pillanatnyilag kialakult csendet. Hát ez nagyon ütős (ld. lejjebb) dolog kérem!

punnyad

Jelentése kettős. Egyrészt jelenti az étel vagy ital (pl. bor) megromlási folyamatát, de jelenthet még szörnyen unatkozó, vagy másnapos embert is.

púrol

Ellop vmit, vagy meglopja (megrövidíti, megkárosítja, becsapja) üzlettársát.

pvc

Műbör dzseki vagy nadrág degradáló elnevezése. Egy időben a fiatalok körében nagy divat volt a bőr, de ez sokak számára elérhetetlen volt az ára miatt. Ennek kiváltására hordták a műbör dzsekit, amely anyagában és tulajdonságaiban is erősen hasonlított a burkolástechnikában alkalmazott poli-vinyl cloridra.

R

rákuplungol

Vezetéstechnikai szlengszó(nak látszik). De nem az, bár arra vezethető vissza. Mindnyájan ismerjük azt az idegesítő embertípust, aki pörög, intézkedős, hangoskodó, a társaság állandó középpontja akar lenni, irányítani akar. Namost ha az ilyen emberre rákuplungolnánk, akkor a fordulatszáma azonnal jelentősen visszaesne. És � komolyan mondom � ez mindenkinek csak jót tenne.

ratyi

Az azonos neműek iránt vonzódó férfi. Eredete ismeretlen és egyben megmagyarázhatatlan is.

recskázás

Fiúk onanizáló tevékenységének vulgáris, esetleg népi gyökerekből származó elnevezése.

rendben van

Vki vmilyen dologgal, eseménnyel, élménnyel, emberrel annyira elégedett, hogy azt jelzőkkel és szuperlatívuszokkal kifejezni sem igen lehet. A pátosszal teli mondatok ehelyett elég ha csak annyit mond az ember: "Rendben van ez a dolog..." És ezzel mindent elmondott.

reszelés

Jelentése kettős. Egyrészt a szeretkezés folyamán lezajló, az ejakuláció előtti közvetlen, ütemes mozgássor leírására szolgál. Másrészt jelenti fiúk önkielégítő tevékenységét.

részemről a nyelescici

Vki, ha vmely esemény hidegen hagyja, vagy a véleményét kérdezik vmivel kapcsolatban és neki teljesen mindegy, akkor használható ez a kifejezés. Hogy miért kellett gondolatban ellátni az oly imádott női testrészt nyéllel, ezt senki sem tudja megmondani.

retek

Vmilyen hely vagy helyzet annyira rossz vagy rosszul néz ki (ld. lejjebb), hogy csak ezzel a kertészeti illetve biológiai kifejezéssel lehet jellemezni. Eredete talán az, hogy népiesen a koszos dolgokat retkesnek hívják. De ez a magyarázat csak feltételezés.

rezsó

Az azonos neműek iránt erősen vonzódó, homoszexuális férfi. Eredete a "meleg" szóból származik, és utal a rezsó hőtani állapotára.

rogyó

A rossz vendéglátóipari egységekben, italboltokban, kocsmákban alkalmazott ún. talponálló-asztal, amelynek szélesebb felső és keskenyebb alsó lapja is van. Felső részén tárolható az éppen fogyasztás alatt álló ital, illetve erre remekül lehet támaszkodni és ebbe kapaszkodni is. Az alsó lapon foglalnak helyet a csomagok, táskák, szatyrok, de ide rakható az apját éppen elkísérő gyerek málnaszörpje is.

rom

Elképesztően rossz esztétikai és műszaki állapotban lévő, mindemellett eladásra kínált gépjármű.

rosalindás

A kelleténél sokkal érzelgősebb, már-már a nevetségesség határát súroló viselkedés. Eredete a kelleténél sokkal érzelgősebb, már-már a nevetségesség határát súroló hasonnevű tv-sorozat.

rosszul hangzik

Vmely esemény elmondás alapján nagyon kellemetlen, negatív élményekkel teli. Tipikus telefonos mondat.

rosszul néz ki

Vmely esemény, vagy ember vizuális megszemlélés alapján nagyon kellemetlen, negatív élményekkel teli.

röffentő

Rossz kocsma, ahol az elfogyasztott ital minősége hamar megmutatkozhat egy jókora röfögés (hányás) képében.

röhögve ráugrik

Autópiaci szakkifejezés. Vmely autóra a megvétel után szinte azonnal költeni kell. Ekkor mondják, hogy: "Erre az autóra röhögve ráugrik egy százas..." Azt, hogy ráugrik, még értheté. De hogy miért röhögve? Talán azt jelenti: könnyedén, gyorsan, pillanatok alatt.

ruppótlan

Nem biztos, hogy ez a kifejezés vki anyagi helyzetét hivatott kifejezni. Jellemezhet még rossz, mások számára nem túl szimpatikus viselkedésformát, vagy esetleg vmilyen dolog, esemény, helyszín leírásaként is megjelenhet.

S

sasol

Erősen figyel, néz valamit, leskelődik vagy hallgatózik. Eredete a sas jó látási tulajdonságaira vezethető vissza. (Sas � Aquila, a sólyomalkatúak /falconiformes/ rendjébe, a vágómadarak /accipitridae/ családjába tartozó nemzetség, amelynek egyes példányai Magyarországon is előfordulnak, például a Parlagi sas.)

simándiból

Egyszerűen, könnyen, simán. Enyhe hasonlóság felfedezhető Simándy József operaénekes nevével.

sirály

A király (ld. feljebb) szó elferdített változata. Jelentése viszont változatlan.

sírni tudnék

Vmely esemény, hír vkire annyira rossz hatással van, hogy legszívesebben sírna. Fiúk esetében ez ritka, hiszen � mint tudjuk � a fiúk sohasem sírnak.

sittes

Bizalmatlan külsejű, az üzleti életben megbízhatatlan ember. Nem biztos, hogy börtönviselt, de közel áll(hat) ehhez, és ez egyszersmind azt is jelenti, hogy üzleti kapcsolatba kerülni vele öngyilkosság és kidobott pénz.

skódium

A az egykori Csehszlovákia autóiparának egyik csúcsterméke, az S100-as Skoda elnevezése. Finom célzással az "ódium" szóra. Ugyanis aki ezt az autót megvette, annak kénytelen-kelletlen viselnie kellett az autó hátulütőit, kényelmetlen-kellemetlen következményeit, ódiumait is.

skubizás

Vki ha erőteljesen egy női test látványára koncentrál, akkor használjuk tevékenységének jellemzésére ezt a szót.

smúzol

Elárul, beárul, beköp.

span

Haver, barát. Fokozó jelzőjeként a "nagy" szót használjuk. Régebbi eredetű, már az ötvenes években is sokszor használt kifejezés.

spangli

Szexuális szakszó. A nő által végzett orális tevékenység, amely a férfi kielégüléséig is vezethet akár.

spiláz

Elszalad, elmenekül egy helyszínről a valószínű felelősségrevonás elől.

spiller

Ügyes, munkáját és tevékenységét felsőfokon művelő ember. A penge (ld. feljebb) kifejezést talán ez válthatja fel végleg. Német eredetű, eredeti jelentése: játékos.

staubol

Dohányzik, cigarettázik. A galerik időszakából fennmaradt, de ma már csak igen ritkán használt szó.

stírölés (stírolás)

A skubizás (ld. feljebb) szó régebbi, a hatvanas évek Budapestjén elterjedt változata. Ma már kevésszer használjuk.

stoki

Eredetileg a Honvédségnél használt ülő alkalmatosság. Kis mértékben, de áttevődött a mindennapi életre is az ülőbútorok egy részét néha így nevezik. Ugyanakkor jelentheti még a szekrénybe szépen, éllel hajtogatott ruhákat is.

stóla

Az egyházi körökben használt palástszerű miseruha. De használják még nagykabát vagy ehhez hasonló méretű ruhadarabokra is.

surmó

Az olyan embereket jellemzik e szóval, akik irigyek és bár tudnának anyagilag segíteni embertársukon, nem teszik meg.

susnya

Jelentése: bozót, aljnövényzet, de szokták az útpadkát illetve az ún. alsóbbrendű (tehát gyakorlatilag autóval járhatatlan) utakat is így hívni.

suttogós buli

Olyan házibuli, ahol vmely szervezési vagy egyéb hiba folytán a ház urai (szülők, főbérlő, stb.) otthon maradt, és a buli hang- és egyéb hatásai erőteljesen zavarják. Emiatt a hangerőt jónéhány decibellel lejjebb kell venni, a beszélgetést pedig suttogóra kell fogni. Hihetetlenül rosszul kinéző élmény.

stöpszli

Kis növésű, de annál inkább mitugrász viselkedéssel bíró embereket lehet így nevezni.

Sz

szaggatja magát

Idegesen vitatkozik, erőszakosan bizonygatja igazát. Célját általában nem éri el, igazát érvényesíteni nem tudja.

szarrá beszélés

Vki vmely eseményt vagy történést utólag, a másik fél teljes unalmas hozzáállása mellett ismételten felemleget. Vagy vki vmely előre megbeszélt eseményt sokadszor is lefixál, lebeszél. Mindkét esetben felesleges energiapocsékolást követ el.

szenya

Szendvics, melegszendvics, hamburger, esetleg hot-dog vagy pizzaszelet rövid elnevezése.

szexuális úton

Ha valaki vmely előre lefixált, megbeszélt, megígért cselekedetét nem hajtotta végre, akkor azt szexuális úton tette. Ugyanis b....tt megcsinálni.

szénné idegesít

Vkit a partnere annyira idegesít, hogy már majdnem meggyullad mérgében és szénné válik. Erős a kifejezés képi és fantázia megjelenítése. Majdnem allegórikus erejű. Hiszen senki sem tud annyira mérges lenni, hogy lángra lobban.

szétrohad

Ha vki annyira unatkozik, hogy unalma elér egy olyan szintet, ami már nem tekinthető egyszerű lustaságnak illetve semmitevésnek, akkor lép át egy olyan stádiumba, amit szétrohadásnak hívnak. Ennek biztos jelei a délután két-három órai felkelés, a fásultság, a rosszkedv, a céltalanság. De ennek is létezik még fokozása. Például ha vki "atomjaira van rohadva". Erről már szinte nem is lehet beszélni. Természetesen ez is enyhe túlzás, hiszen semmilyen unalom nem válthat ki biológiai bomlási folyamatot egy élő szervezet esetében.

szét van csúszva

Jelentése kettős. Egyrészt ha vkit vmely rossz behatás, trauma ér, akkor hatása erősen lelki jellegű, összetörik, magába roskad. De jelentheti még a vmely betegségbe beleesett embert, aki ilyen értelemben testileg omlik össze és kényszerül ágyba vagy orvoshoz.

sziszegő szappan

Bármely kozmetikum, amely dezodoráló hatással rendelkezik. Az az elmélet, amely szerint e termékek helyettesíthetik a hagyományos szappan vagy tusfürdő használatát, tévesnek bizonyult.

szivoár

Vmely kellemetlen esemény benyelése (ld. feljebb) esetén alkalmazott, enyhén cinikus de kissé tréfás, franciás hangzású szó.

szolis-gyúrós

Hímnemű emberek jellemzésére szolgál ez a kifejezés. Jelenti a külsőleg rendben lévő (ld. feljebb) fiút, akinek teste kisportolt, izmos, barnára szoláriumozott. De a dicsérő jelzők mögött ott lappang a cinizmus is. Ugyanis az ilyen fiúk kevés százalékának áll igazán jól ez a státusz. Hasonló a pszichológiája ennek a kifejezésnek, mint az ipari manöken (ld. feljebb).

szörpös buli

Különösebb szervezés nélkül, hirtelen összhozott, általában vmely lakásban lévő baráti összejövetel. Tulajdonsága, hogy a háznál lévő alkoholtartalmú italok pillanatok alatt elfogynak, így a további bulizás már csak alkoholmentes készítményekkel képzelhető el.

szöveget szerkeszt

Arra a cselekményre használjuk, amikor vki megdöbbentően hosszú SMS-t próbál a mobiltelefonjába beütögetni. Ezt természetesen az út közepén állva, mindenkit feltartva, senkivel sem törődve, munkájába belemélyedve. Erre szokták mondani: "két szóban meg lehetett volna beszélni, de Ő inkább fél órát pötyög..."

T

taknyolás

Látványos, óriási esés, bukás, szigorúan fizikai értelemben. Kapcsolata az orron át távozó anyaggal talán azzal magyarázható, hogy a delikvens takonyszerűen szétkenődik a padlózaton.

tattara-tattara

A sokat és sok éve használt "satöbbi, satöbbi..." esetleges kiváltására, modern értelmezésére használható hangutánzó szlengszó. Eredete abból a hangból származik, amikor egy vezetékes telefonon folyó beszélgetésbe belezavar egy, a közelben aktivizálódó mobiltelefon jellegzetes, ütemes zavaró hangja.

támasztóék

Ezt olyan emberekre mondják, akik egyszerűek. Eredete fizikai alapokra vezethető vissza. A fizikában léteznek ún. egyszerű gépek (erőtranszformátorok), de ezek � mint bebizonyososott � nem igazán egyszerűek.

telefonfülke

Régi típusú, meglehetősen nagy méretű és nehéz mobiltelefon jellemzésére használt szlengszó. Kissé cinikus többlettartalommal is bír.

telefonok az asztalra

Teljesen tipikus étterembeli viselkedésforma. Az eszcájg és az étel mellett kikerülnek a mobiltelefonok is az asztalra. Ilyenkor illik legalább annyit mondani "Mert nyomja a zsebemet".

teljesen rendben van

A rendben van (ld. feljebb) kifejezés (felső)fokú változata. A hibátlan dolgok jellemzésére. (Istenem, milyen kevésszer használjuk!)

terhelt

Általában az élet súlyától, vagy a túlfeszített munkatempótól megroppant emberek általános jellemzésére szolgáló szó. Enyhe cinizmus is rejlik benne.

térerőverseny

A szoli-gyúrós (ld. feljebb) emberek tipikus cselekedete. Kizárólag nyilvános helyen telefonjaikat elővéve a kijelzőt vizsgálgatják, hogy melyikük készülékén van nagyobb térerő. Elképesztő látványosság.

Tímár Péter ebből filmet forgatna

Az említett kiváló rendező az élet visszás dolgait egyénileg képpé varázsoló művészként ismert. Témái az utcán hevernek. Ha vki vmilyen ehhez hasonló, proli, furcsa, viccesen visszás dolgot tapasztal, akkor használja ezt a kifejezést.

tiplizik

Vki vmilyen felelősségre vonás elől szinte azonnal eltűnik. Eredete homályos. Mi köze lehet a kötéstechnikában alkalmazott ún. tiplinek a fenti cselekedethez?

topa

Népies szó, eredeti jelentése: sánta. De a mindennapi életben használják a buta, ügyetlen, hasznavehetetlen, béna emberek jellemzésére is.

toplák

A topa szó fokozott, erőteljesebb változata.

több kérdésem nincs

Vki, véleménye igazának teljes tudatában a vitapartnere téves álláspontját mintegy kikényszerítve, válaszul ezt a cinikus mondatot mondhatja. Jelentése: részemről a vita be van fejezve, tovább energiát sem pocsékolok rá, még kérdés formájában sem, mert annyira biztos, hogy igazam van. Természetesen e befejezése a szócsatának az ellenfelet meglehetősen bosszantja. De igazából ez a másik cél.

tömlőzés

A vizelés vulgáris elnevezése. Eredete a kertészetben használt tömlő vagy slag. De ennek mérete és vastagsága csak a legritkább esetben vethető össze a vizelés tevékenységét végző illető paramétereivel.

töröcskő

A törölköző tréfás, hanyag elnevezése.

trenkeli (trenköli) magát

Vki teljesen feleslegesen idegesíti magát vmely eseményen, történésen, és e cselekedetével a környezetét is bosszantja.

tuja

Ismét egy BKV-s szlengszó. Jelentése: villamos.

túraalkoholista

A legolcsóbb szórakozási formában résztvevő embert hívják így. A túraalkoholizmus a kilencvenes években terjedt el és vált népszerűvé. Az ebben az időben megjelent kannás borok, amelyek mennyisége (5 l) és emellett vonzó ára lehetővé tette, hogy a bor fogyasztása többé nincs helyhez kötve. Séta közben, kiránduláson, vagy akár munkába jövet-menet is lehet iszogatni. A kaniszter ebben az esetben mintegy új értelmezésű aktatáskaként is felfogható. A "túraalkoholista" újabb formái már enyhén gépesítettek, ugyanis megjelentek a kerékpárral közlekedő egyedek is. Itt a távolságok könnyebben legyőzhetők, bár ebben az esetben némi egyensúlyi veszélyek már fennálnak.

túlskilázva

Ha vmi el van túlozva, akkor használható ez az eredetében és jelentésében is homályos szlengszó.

U, Ú

úgy áll rajta, mint tehénen a Ganz-Mávagos köpeny

Ha vkin egy ruhadarab igen rosszul áll, akkor mondják rá e cinikus kifejezést, amely erősen disszonáns hangokat is tartalmaz. Jelentheti azt is, hogy az illető annyira rosszul néz ki a ruhában, hogy annak viselése talán el sem képzelhető még átalakításokkal sem.

unfrankó

Hihetetlen képzavar, disszonancia és nyelvi keveredés, grammatikai ellentmondás hallik ki ebből a szlengszóból. Jelentése: nem jó, nem megfelelő.

utánfutó

Egy társaságba, buliba teljesen feleslegesen elhozott vagy meghívott páratlan személy, aki mivel partnere nincs, meglehetősen egyedül és kényelmetlenül érzi magát.

Ü, Ű

überel

Vki vmely, időben előbb megtörtént cselekményt hatásában felülmúl, vagy teljesítményt túlszárnyal.

ügyvezető igazgató ledudál a stoptábla mögül

Drága luxus autókat vezető, egzisztenciálisan befutott, stabil anyagi helyzetben lévő, de egyébként tahó jellegű emberek tipikus közlekedésbeli viselkedésformája. Az ilyen vezetők azt hiszik, hogy rájuk a KRESZ szabályai nem vonatkoznak, és ilyen apróságok, hogy stoptábla vagy záróvonal, esetleg piros lámpa nem zavarja őket. Legfeljebb ledudálnak mindenkit.

ülj le, mert még leversz valamit

Enyhe figyelmeztető kifejezés vki számára, akit ezzel arra késztethetünk, hogy fejezze be addig végzett, erősen idegesítő tevékenységét. Természetesen csak úgy tudna "leverni valami" ha vmely kényszerítő erő erre ösztönzi.

ütközésig

BKV-s kifejezés. Vmely tömegközlekedési járművel a végállomásig való utazást jelenti.

ütközünk

Találkozunk, összefutunk valahol.

ütős

Vmely esemény, dolog, bemondás, vicc, poén vkire annyira hatással volt, hogy szinte kiütötte. Perszonális szenzitivítástól erősen függő jellemző. Hiszen mindenkire minden máshogy hat. De lehet akkor is használni, ha vmit a "durva" jelzővel jellemeznénk.

üvegezik

Vki vmely cselekdetét erőteljesen átlátszó módon próbál megmagyarázni, hihetővé tenni.

üvöltővíz

A szénsavas üdítőital, legfőképpen a Coca-cola egyfajta elnevezése. Onnan ered, hogy bizonyos embereknél ez a nedű intenzív büfögést, üvöltéshez és röfögéshez hasonló reakciókat vált ki elfogyasztása után.

V

vakerol

Nem a lényeget mondja, hanem mellébeszél, átlátszó kifogások egész sorát vonultatja fel, de eközben az esetleges kérdésre nem válaszol.

vakrepülés

Az életben ha vki a jelenleg végzett tevékenységének nem látja értelmét, vagy munkahelye belátható időn belül megszűnik és az illető nem látja tovább a perspektívát, akkor beszélhetünk vakrepülésről. A vakrepülésnek két kimenetele lehet. Vagy kikeveredik az illető a ködből, vagy lezuhan. Mint az életben.

varjú

A volt Német Demokratikus Köztársaság csodálatos produktumának, a Wartburg személygépkocsinak az elnevezése. Egyesek szerint semmihez sem hasonlítható az a hang, ahogy egy varjú motorháztetőjét lecsukják. A hatás akkor igazán frenetikus, ha mindez egy csöndes, éjszakai parkolóban történik.

vájlinger

Jelentése: villamos.

vekk

Jelentése: ennyi, kész, vége. Eredete ismeretlen.

veri a tüzet

Teljesen feleslegesen vitatkozik, polemizál, ellentmond, veszekszik. Eredete talán az lehet, hogy ezzel a tevékenységével haragot vált ki a másik emberből.

vetít

Vki, ha vmilyen történetet mesél, vagy egy élményét mondja el, és ez láthatóan nem igaz, akkor mondják rá, hogy vetít. Eredete a mozifilm, ahol, mint tudjuk, kitalált történetek vetítődnek. De ha valakire ezt rámondják, az azt nagyon nehezen viseli el.

vérgagyi

A gagyi (ld. fent) kifejezés erőteljesen fokozott változata. Jelentéstartalma lehet, hogy vmi annyira gagyi, hogy az már a vérében van, emiatt megváltoztathatatlan. Tárgyakra, eseményekre használható, de ez esetben mellőzni kell a biológiai lehetetlenséget.

vértahó

Vki annyira paraszt, közönséges és neveletlen, hogy az már alapviselkedéssé vált nála, a vérében van, emiatt megváltozása hiú ábránd csupán. Sokan vannak.

viszontlágytojás

A "viszontlátásra" szó iszonyatosan elferdített változata.

vissza kettő, padlógáz

Vezetéstechnikai kifejezés. Mit is lehetne erről írni? Semmit. Csak annyit, amit korunk egyik legnagyobb személyisége, James Hetfield (Metallica) mondott: "Let's try it baby!" (Próbáld ki, kedvesem!)

visszatermel

Egy újabb vécés szakkifejezés, bár eredete a politikai gazdaságtan nehéz tudományába nyúlik vissza. A mi esetünkben vki valamilyen módon az általa elfogyasztott ételt (italt) a vécébe juttatja. Ennek lehetséges két útja. Az egyik a hagyományos ún. alsó út, a másik ennél jóval látványosabb, az ún. felső vagy liftes út.

vitamindús

Vmely esemény jellemzése, amely tele van fordulatokkal, akár kellemes, akár kellemetlen élményekkel.

vonóhúzás

Ha vki külső megjelenésében, vonásaiban, antropológiai jellemzőiben ránézésre vmely rokonságot mutat a roma nemzeti kisebbséggel, akkor jellemzik azzal, hogy "van benne egy vonóhúzás". A cigányság egyik fő tevékenységének, a "bazseválásnak" a motívuma jelent meg ebben a szlengszóban.

Z

zamek

Ha vkit vmilyen kellemetlenség ér és az illető közvetlen környezete még pukkasztani is akarja, akkor mondják be ezt a szót. Általában még gesztikulálással is alátámasztják.

zaza

Vki ha furcsán viselkedik akár a fáradtságtól, akár a terheltségtől (ld. feljebb), vagy valóban hülye, akkor nevezzük így. Biztos jele ha valaki nem a neki feltett kérdésre válaszol, hanem egész másról beszél. Vagy a feltett kérdésre fáziskéséssel válaszol.

zoral

Meghökkentő, megdöbentő, ijesztő esemény vagy személy elnevezése.

zöldezik

Fű alapanyagú kábítószert fogyaszt.

Zs

zsepov

A zsebkendő rövidített, oroszos hangulatú elnevezése.

zsé

Pénz. A régiesebb, elcsépeltebb "zseton" vagy "zsozsó" szavaknak csak a kezdőbetűjét felhasználó szlengszó.

zsírmocskos

Kicsi, higiéniájában, kiszolgálásának színvonalában és a szolgáltatások minőségében is kifogásolható vendéglátóipari egységek, pl. hamburgeres bódék, melegszendvics-sütők, strandbüfék összefoglaló elnevezése.

zsírúj

Vadonatúj tárgy, vagy akár egy film, zene, videoklip kiváló jellemzésére szolgáló szlengszó. Eredete, hogy a fémiparban, az autó-, és gépalkatrészkereskedelemben az új cikkeket a csomagoláson belül vékony gépzsírréteggel látják el a szállítás közbeni korróziós károsodás megelőzésére.