Hány katonai nyelv van?

Rovatunk cikkei immár fél éve vizsgálják a katonai szleng különféle sajátosságait, de arról, hogy mi is a katonai szleng, vagyis hogy hol helyezkedik el a magyar nyelv rendszerében, még nem szóltunk. Hogy a címben feltett kérdésre választ kapjunk, egy kicsit távolabbról kell elindulnunk.

Nincs két ember, aki egy nyelven belül is tökéletesen ugyanazt a nyelvváltozatot beszélné, akinek hangképzése, hanglejtése, szókincse, mondatfűzése teljesen azonos lenne. Mégis, az egyéni nyelvváltozatokból összeállnak azok a lényeges vonások, amelyek egymással megegyeznek, és többé-kevésbé szilárd rendszereket alkotnak egy nyelven belül is — írja egy nyelvjárásokról szóló könyv. Ezek a nyelvváltozatok történeti kategóriák, nem mindig volt meg minden fajtájuk, és társadalmi hatóerejük is változott az idők folyamán.

A legősibbek a nyelv vízszintes (földrajzi) tagolódása által létrejött nyelvjárások; a nyelvtörténet eszközeivel már a hét magyar törzs nyelvjárásainak egy-egy vonására is következtetni tudunk. A nyelvjárások különbsége lehet hangtani (embör „ember”; vír „vér”), alaktani (Sándornott vót „Sándoréknál volt”) és szókincsbeli (kolompár, krumpli, grulya, pityóka, burgonya), tehát az egész nyelvi rendszerre kiterjedhet, hisz a nyelvjárások mind önálló, teljes rendszerek. A kínai nyelvben ez az önállóság például akkora mértékű, hogy az egyes nyelvjárások már nem is értik meg egymást.

Van a nyelvnek egy másik irányú tagolódása is, ez a függőleges vagy társadalmi megoszlás. Az így létrejövő nyelvváltozatok viszont csak részrendszerek, mert főleg szókincsükben térnek el a köznyelvtől vagy a nyelvjárásoktól, amik bázisnyelvként a nyelvtanukat „adják kölcsön”, hogy beszélni lehessen ezeket a nyelvváltozatokat, amelyeket csoportnyelvek néven szokás emlegetni, hisz használójuk valamelyik társadalmi csoport.

A csoportnyelveknek két nagy típusát különböztethetjük meg. A szaknyelvekhez soroljuk az olyan csoportnyelveket, amelyek a köznyelvből hiányzó fogalmakat nevezik meg, egy adott foglalatosság eszközeit, folyamatát, résztvevőit stb. A csoport nyelvek másik nagy fajtája a szleng. Ez nem a megnevezés hiányosságait akarja elsősorban pótolni, hanem az öt beszélő csoport igényeinek megfelelően játékosan, képszerű kifejezéseket alkotva kívánja hangsúlyozni a nyelvi klisék iránti ellenszenvét és a csoport sajátos elkülönülő jellegét. A szleng használata főleg a fiatalokra jellemző (ezért is nevezik inkább ifjúsági nyelvnek), de az idősebb korosztály is szívesen él vele, ha nem is olyan töménységben.

A szlengnek van egy közös szókincse (közszleng), és ezen túl számos területi és szakmához kapcsolódó változata.

A katonai nyelv a csoportnyelvek közé tartozik, hisz szorosan egy társadalmi csoporthoz, a katonasághoz kötődik, és mint a csoportnyelvek egyik legnagyobbika, több változatra oszlik. A katonai nyelvnek is van szaknyelve és szlengje.

A katonai szaknyelv a katonai élet szükségleteit, a felszerelést, a hadi technikát, a fegyvereket, tehát jellegzetesen katonai fogalmakat megnevező és főleg katonák által használt szakszókincs. Kialakulása visszavezethető a fejlettebb hadviselés kialakulásáig, amikor is a hadviselés ismeretanyaga olyan magas szintre jutott, ami a kívülállók számára már ismeretlen volt, s ez tükröződött a szókincsben is. A katonai szaknyelven belül a nyelvhasználat szituációjának megfelelően három réteg különül el. A legfölső réteg a katonai szakirodalmi nyelv. Főleg Írásban használt nyelvváltozat, ezen a „nyelven” íródnak a hadtudományi értekezések, a tudományos igényű könyvek, a szolgálati szabályzatok.

Legfontosabb feladata, hogy pontosan, egyértelműen megnevezze az általa használt fogalmakat. Ez alatt helyezkedik el a katonai köznyelv, a hivatalos érintkezés nyelve, amit szabályoznak bizonyos megkötöttségek (pl. a megszólítás formulái, a Parancs! szóval való jelentkezés) és meghatározott alaki viselkedések (pl. vigyázzállás, a tiszteletadás). A legalul található szint a megkötöttségek nélküli mindennapi szakmai társalgás nyelve, amely némi bizalmas hangulatot is sugároz. Ez a három szint alkotja a katonai szaknyelv függőleges tagolódását. Területi különbözőség valószínűleg csak az alsó rétegben van, de minden szinten megtalálhatók a belső szakmai nyelvváltozatok, a fegyvernemi nyelvek, amelyek az egyes fegyvernemek eltérő nyelvi szükségleteit hivatottak szolgálni.

Ennek a bonyolultan tagolódó szaknyelvnek az alsó rétegéhez kapcsolódik a katonai szleng, amely a katonai szaknyelvnek megfelelően szintén mutat területi és fegyvernemi eltéréseket. A katonai szleng elhelyezkedéséről ismerünk más véleményeket is. Egyesek szerint az ifjúsági rétegnyelv egyik csoportnyelve (mint a diáknyelv), mások szerint életkori nyelvváltozat, az egyén társadalmi fejlődése hozza létre, a gyermeknyelv, majd az ifjúsági nyelv után beszélik a fiatalok. Az ifjúsági nyelvtől valóban nehéz elválasztani, hisz szóalkotással, nagyfokú változékonyságával közelebb áll hozzá, mint a szaknyelvhez. Közös jellemzőjük a spontán szókeletkezés, ami két fogalom közti alaki (kézigránát „2 dl-es ital”) vagy hangzásbeli hasonlóságon (helikopter „kopter, kopasz”) alapuló vidám, játékos (vízilóbölcső „bemélyedő ágy”) szóalkotás leginkább.

KIS TAMÁS

(Igaz Szó 33/7 (1988. július): 32)