Előszó

Hoffmann Ottó a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanára, a Nyelvtudományi Tanszék és a Nyelvtudományi (Alkalmazott Nyelvészeti ) Doktori Program állandó meghívott előadója.

Most pedig ennek a szótárnak a szerkesztője.

Mindennek hosszú előzménye van, hiszen Hoffmann tanár úr már nem éppen tini-korú; évek óta intézményünk nyugdíjasa is. Csak éppen nem nyughat, mert tovább fűti valami (aminek a receptjét nem sikerült tőle ellesni), hogy az általa évtizedeken át figyelemmel kísért kiskamaszok és kamaszok ("tizenévesek") nyelvét vizsgálja, s a feltárt eredményeket közzétegye.

Életkori vizsgálat viszonylag kevés van a magyarországi pedagógiai alkalmazott nyelvészetben. Ami akad, az a tulajdonképpeni gyermekkor nyelvére vonatkozik; a gyermekkori kutatások az életkor növekedésével párhuzamosan csökkennek, és szinte soha sem lépik át a tíz éves korhatárt.

Az érettségizőket már felnőttnek kezelik nyelvük tekintetében, de nemegyszer ez már 16 éves kortól érvényes. (S mint tudjuk, a társadalomtudományok -- köztük a nyelvészet is -- voltaképpen a felnőtt emberrel foglalkoznak.)

Így aztán a kiskamaszok és kamaszok (a "tinik") egyelőre kimaradnak a nyelvészet érdeklődéséből. Hoffmann Ottó ezen próbál segíteni változatos eszközökkel már évtizedek óta. Országszerte ismert tananyagai -- amelyek egyszemélyes műhelyéből kikerültek -- mind erre irányultak.

Természetesen arra egy óriási kollektíva sem tudott volna vállalkozni, hogy ennek a korosztálynak egész nyelvét feldolgozza (akárcsak az ország egy sarkában, sőt akárcsak egy iskolában is). Hoffmann Ottó a jellegzetes elemek összegyűjtését tartotta feladatának. Ez némileg párhuzamos a magyar tájszótárak hagyományaival, amelyek a tájra jellemző szavaknak és szóhasználatnak a gyűjteménye.

A Mini-tini-szótár is a diákkor jellegzetes szóhasználatát tartalmazza. Ennyiben ez életkori szótár, s mivel szinte az egész korosztály iskolába jár, ezért -- hogy úgy mondjam -- bizonyos mértékig "csoportnyelvi szótár" is.

De mitől lesz ez szleng (slang) szótár? Az újabb szocio-lingvisztikai szakirodalomban már nem található meg a diákok szóhasználatának egy csoportba vonása a "bűnözők" nyelvével. (Lexikográfiai szempontból persze minden különleges szóhasználat regisztrálása hasonló feladatnak tekinthető.)

Hoffmann tanár úr megismerteti az olvasót bevezető tanulmányában az erre vonatkozó érvelésével, amelyet a szakma nagy része elfogad. Én ehhez csak egy elemet kívánok hozzátenni: a játékosságot.

A diákszleng hozzáállásában játékos, legalább is a felnőttek nyelvénél játékosabb; s ezért is játékosabb a felnőttek gyakran unalmas/komoly nyelvét közvetítő iskolai nyelvészetnél.

Mint ismeretes ez a játékosság a nyelvben a poétikai kommunikációs funkcióval is összefügg. A nyelvvel való játszásnak sok fajtája van; valószínűleg a "derűs" gyermekkor egyik tartozéka az, hogy valaki egy ritkább és formájában "viccesebb" szinonimát választ (ha van miből). Ha meg ilyen nincs, akkor jön a "játszi szóképzés" néhány eljárása, elsősorban a kicsinyítés. Nem feladatom az eszközök elsorolása; annyi biztos, hogy mindezek egyértelműen gazdagítják a magyar nyelv állományát.

Azt talán említeni sem kell, hogy a kreativitás ebben az életkorban sokkal elterjedtebb, mint a felnőttkorban; a diákszleng alkotása pedig nagyon is kreatív tevékenység. (Természetesen a szleng használatához szükséges bizonyos kommunikációs -- régebben azt mondták, hogy stilisztikai -- keret.)

Hoffmann tanár úr gazdag életpályája során mindvégig közel maradt a kiskamaszokhoz és kamaszokhoz: a tinikhez, ahogy ő mondja -- ugyanolyan tréfásan, ahogy maga egy tini mondaná.

Azzal ajánlom a könyvet a tini olvasónak, hogy rólad van szó: a felnőttnek pedig: használja ki az alkalmat, hogy egy időre egy kicsit ismét tini lehet.

Pécsett, 1996. november 28-án.

Szépe György


Vissza a tartalomjegyzékhez