Nagykörút
Elemzés
Nem kell a vaker
Cigány eredetű szlengszavak tizenéves roma és nem roma tanulók körében


Sok „gádzsó” használ a szlengben cigány eredetű szavakat, ám fogalmuk sincs róla, hogy ezt a „baró vakert” a romáknak köszönhetik. Ezt nagyjából eddig is sejtettük, ám az alábbiakban összegzett kutatás tényszerűen is kimutatja a tizenévesek szlenghasználatának ezt a sajátosságát.



E cikk témája a cigány (szleng)szavak magyar tizenévesek nyelvhasználatába való bekerülése. Olyan kérdésekre keressük a választ, hogy milyen sajátságai vannak a roma és magyar tizenévesek nyelvhasználatának, van-e köztük átjárás, a magyar tizenévesek mennyire vannak tisztában azzal, hogy napi gyakorisággal cigány eredetű szavakat használnak, mennyire tudatosul ugyanez roma kortársaikban. Mindezekre egy kismintás kérdőíves kutatás segítségével kíséreltünk meg választ adni.
A vizsgálatot egy VIII. és egy XII. kerületi általános iskola nyolcadik osztályában folytattuk. A VIII. kerületi osztályba csak roma gyerekek jártak – köztük három oláh cigány gyermek, akik esetében kétnyelvűségről beszélhetünk, hisz ők a cigány nyelvet is anyanyelvi szinten beszélik. A másik iskolai osztályba járók jómódú környék gyermekei, nagyjából fele-fele arányban fiúk és lányok. Összesen 52 gyerek töltötte ki a kérdőivet.
A kérdőív tizenegy cigány eredetű, magyar nyelvhasználatban főleg szlengként elterjedt kifejezései a következők voltak: baró (jó, nagyszerű), csaj (lány), csóró (szegény, pénztelen), gádzsó (nem roma származású, magyar, esetleg paraszt), kula (emberi ürülék), lóvé (pénz), luvnya (prostituált), megmurdál (meghal), séró (haj, frizura), sukár (szép, csinos), vaker (beszéd, duma). A zárójelbe tett magyar jelentéseket tekintettük elsődlegesnek, így a kiértékelésben az azoktól eltérőeket a „máshogy érti” kategóriába soroltuk.
A gyerekeknek a szavakat megadott szempontok szerint kellett értékelniük: használják-e őket, ismerik-e a jelentését, tetszik-e nekik vagy nem (indoklással), és végül, hogy tisztában vannak-e azzal, kik használják ezeket a szavakat.
A kérdőívek kódolása és a különböző arányok százalékos összehasonlítása alapján megállapíthattuk, hogy szembeszökő különbségek mutatkoznak a magyar és roma gyerekek szóhasználatában. Elsőként egy táblázatot közlünk, amely az összes szó együtt számított használatát, értését, tetszését és használói csoportjának ismeretét mutatja be.


Összes szó Romák Magyarok
használja 50% 25%
érti 66% 51%
tetszik neki 27% 23%
tudja, hogy cigány szó 16% 1%


Mint a táblázatból kitűnik, az összes kifejezést együtt tekintve a XII. kerületi iskola diákjai elmaradnak roma társaik mögött mind a használatban, mind az értésben, legfőképpen pedig az adott szó tudatos, vagyis annak eredete, használói csoportja ismeretében. Elsőre tehát azt a következtetést vonhatnánk le, hogy kicsi az átjárás a két csoport szlenghasználata között, a más szocializáció más nyelvet eredményez. Azonban a részletesebb vizsgálat más összefüggéseket is feltárhat. Bemutatjuk tehát azokat a szavakat, ahol jellegzetes különbségeket tapasztaltunk a két csoport válaszai között.
A „baró” kifejezéssel kapcsolatban azt vártuk, hogy jól ismerik a magyar beszélők. A szó cigány eredetével azonban (baro=nagy) a magyar osztályból senki sem volt tisztában, míg a roma adatközlők közül hárman gondolták, hogy ezt a szót jellemzően romák használják. A VIII. kerületiek több mint fele, míg a másik osztály tanulóinak csak 19 százaléka használja ezt a szót rendszeresen. A roma csoport tagjainak nagyobb mértékben tetszett a szó, mint a másik osztályban. Érdekes ellentmondás viszont, hogy a roma gyerekeknek csak kétharmada tudta megmondani, mit jelent a szó, míg a magyar diákok szinte mindegyike tisztában volt vele. Mindkét osztályban többnyire úgy gondolták, hogy a fiatalok használják leginkább ezt a kifejezést, ám előfordultak olyan csoportmeghatározások is, mint a „csibészek”, „deszkások”, „gizdák”, általában azok, akik „menőnek vagy lazának akarnak látszani”. Sokaknak éppen emiatt nem tetszett ez a szó, megjegyezték, hogy „túl szlenges”, „túl bunkó”, „ellenszenves”, „menősködő”.
A következő szó a „csaj” (cig. chaj=lány) volt. Várakozásainknak megfelelően mindkét csoport túlnyomó többsége gyakran használja a kifejezést, és a roma gyerekek 90, míg a magyarok 100 százaléka ismerte is jelentését. Voltak, akik szükségesnek éreztek valamilyen járulékos jelentést hozzáfűzni, például, hogy „lány, aki jól néz ki”, „lánynak kicsit szexisebb megszólítása”, „nő, de buta vagy hülye”. A szó tetszésére adott válaszokból is nagyjából azonos arányokat tapasztaltunk. Egyetlen adatközlő sem jelölte meg a romákat úgy, mint a csaj szót jellemzően használó csoportot, amit a szó teljesen általános, szerves beépülésével magyarázhatunk. A roma válaszokban többször is előfordult, hogy leszűkítették a szó jelentéskörét arra, hogy „fiatal, csajozós típusú fiúk” használják, vagyis összefüggésbe hozták az udvarlás tárgykörével. Ezt magyarázhatjuk azzal, hogy colari cigány nyelven a chajol ige a szeret magyar igének felel meg, a becsajol kifejezést pedig arra használj(/t)ák elsősorban, amikor valaki szerelmes lett. A gyerekek nagyobbik felének azért tetszett a szó, mert „rövid”, „jó kimondani”, „vagány” és „fiatalos”, ám mindkét adatközlő csoportban volt olyan lány, akinek azért nem tetszett a szó, mert „lealacsonyító” és mert „nem illik így megszólítani egy hölgyet”.
A csóró melléknév – amely a chorel, choresz=lop jelentésű cigány eredetű szóból származik – inkább rosszallást, nemtetszést váltott ki a gyerekekből, mégis közel felük használja a kifejezést. A roma tanulók mindegyike ismerte a szó jelentését, a magyar csoportban ez az arány csak 88 százalék volt. Itt is csupán a roma adatközlők közül voltak néhányan, akik szerint jellemzően romák használják a „csóró” melléknevet, míg a magyar diákok közül itt sem gondolt senki erre a lehetőségre. A 61 százalékos nemtetszést a roma gyerekek azzal magyarázták, hogy „csúnya”, „lenéző”, „sajnálatos”, „elszomorító” szó, és „mert minden ember egyforma”. A magyar tanulók fele hasonló módon válaszolt, azzal az indoklással, hogy a szó „túl bunkó”, „megalázó”, „ezzel megsérthetjük a másikat”. A gyerekek többsége szerint azok használják ezt a szót, akik „lenézik a másikat”, a „gizdák” és a „gazdagok”.
A gádzsó szó kissé kilóg a sorból. Előzetes várakozásaink szerint is azt valószínűsítettük, hogy ezt a kifejezést a magyar adatközlők nemigen ismerik. A kérdőívbe azzal az enyhén provokatív céllal helyeztük el, hogy a magyar diákoknak „feltűnjön” a szó idegen hangzása és kérdéseket indítson el bennük a felmérés. Előfelvetésünk beigazolódni látszott, a magyar adatközlők közül mindössze ketten használják a szót, ám a jelentését ők sem ismerik. A VIII. kerületi osztályban mind a szó használatára, mind jelentésének értésére 57 százalékos arányt kaptunk, tehát biztosak lehetünk benne, hogy a roma gyerekek többsége magához közelinek érzi ezt a megnevezést. Külön kiemelném, hogy a két említett magyar adatközlő milyen téves jelentést csatolt a szóhoz. Egyikőjük szerint a gádzsó „cigányokat” jelent, a másik szerint pedig „csávó” a szó jelentése. A kifejezést nem használó, nem szerető magyar adatközlők között többen azzal indokolták ellenérzésüket, hogy „csak cigányok használják”, vagy mert „már a hangzása is undorító”, „cigányos” vagy „hülyén hangzik”. Ezzel szemben a roma adatközlők negyedének tetszett ez a szó, harmaduk szerint jellemzően romák használják, egyvalaki pedig kifejezetten a „nyolckereseket” említette. Érdekes kiemelni ennél a csoportnál a 29 százalékos „máshogy értést”. Volt, aki szerint a gádzsó „fösvényt” jelent, vagy „kétszínűt, aki nem csinálja azt, amire megkérik”, néhányan pedig azt válaszolták, hogy „parasztot” jelent.
A kula szó tekinthető a listában az egyik legtrágárabb, legdurvább kifejezésnek, így várható volt, hogy magas lesz a nem válaszolók aránya. A roma osztály kétharmada volt tisztában a kifejezés eredeti jelentésével, míg ez az arány a másik csoportban csak 25 százalék volt. A roma gyerekek tizede a romákat tekintette elsődleges felhasználói csoportnak, ezzel szemben a magyar diákok közül senkiben nem merült fel ez a lehetőség. Lássuk tehát, hogy mit értett a magyar adatközlők relatív többsége a kula szón: „nyál, slejmmel keverve”, „köpés”, „hányás” és „csula”, ez utóbbi mintegy magyarázatot szolgáltatva a „félreértésre”, igencsak hasonló hangalakjával. Egy ebbe a csoportba tartozó tanuló ugyancsak „félreértette” a kifejezést, ő ugyanis a „kul” (ang. cool) szó jelentésével, azaz „valami királlyal, jóval” magyarázta. A roma adatközlők közül többen megemlítették, hogy azért tetszik nekik a szó, mert „ez egy vicces kifejezés”, egyvalaki pedig kiegészítette jelentését azzal, hogy a „kicsikre mondják, hogy kulások”. Mindkét csoportban voltak viszont olyanok, akiknek nem tetszett a szó, mert „parasztos”, „undorító”, a „bunkók használják”, vagy mert „ilyen dolgokról nem beszélek”.
A lóvé szó várakozásaink szerint ismert, általánosan használt kifejezésnek tekinthető. Ez a feltételezés is igaznak bizonyult, a roma adatközlők körében 76 százalékos, a magyaroknál 41 százalékos használattal, és a helyes jelentés 90, illetve 97 százalékos ismeretével. A tetszés mindkét osztályban nagyobb arányú volt, mint a szó iránt érzett ellenérzés. A roma tanulók 19 százaléka állította azt, hogy a lóvé jellemzően romák által használt, míg erre a magyarok közül ismételten nem gondolt senki. A szó gyakori használatát sokan különbözőképpen magyarázták. A magyar adatközlőknél gyakorta találtunk a kifejezés hangzásával összefüggő indoklásokat, mint például: „amerikaias”, „aranyos a hangzása”, „rövid, jó a csengése”, „humoros”, „könnyű kimondani”. A roma tanulók viszont többször is hivatkoztak a pénz mint elvont fogalom pozitív tulajdonságaira: „szeretem a sok pénzt”, „mert el lehet költeni”, „mert szerintem jó, ha van”. A jellemző használói csoportra vonatkozó kérdésnél érdekes az a magyar adatközlőknél néhányszor előforduló válasz, amelyben a lóvé szó alvilággal, bűnözéssel való kapcsolatára utalnak, például: „üzletelő, gengszter figurák”, ám megállapíthatjuk, hogy mindkét csoport erre a kérdésre adott leggyakoribb válasza az volt, hogy mindenki használhatja ezt a szót.
A sukár szó volt az egyetlen, amely nem található meg a szlengszótárban, és ezáltal talán meg is kérdőjelezhető a listán történő szerepeltetése. Mégis ideillőnek éreztük, mivel dalszövegekben és a médiában is egyre gyakrabban találkozhatunk vele. A két csoport között éles különbségek voltak megfigyelhetőek minden feltett kérdés tekintetében. A magyar tanulók közül senki sem, míg roma társaik több mint kétharmada használja rendszeresen ezt a szót. A romák többsége jól értette a szó jelentését, míg a másik csoportban ez az arány csak 9 százalék volt. A roma gyerekek felének tetszett, a másik osztály tagjai közül senkinek nem tetszett a kifejezés. A roma osztályból éppen e kifejezést jelölték legnagyobb arányban akként, hogy a romák használják eredetileg, a magyar osztályban viszont csak egy tanuló nevezte meg a kérdéses csoportot. A roma gyerekek körében egyértelmű volt a szó helyes ismerete és tudatos használata. A két csoport tehát élesen elkülönült egymástól egy olyan szó esetében, amelyet az egyik gyakran, a másik pedig soha nem használ.
Az utolsó szó a vaker volt, amely – amint a szlengben is – a cigány nyelvekben a szó, beszéd főnevet jelenti. Jelentésével nagyjából ugyanannyian voltak tisztában a két osztályban (38 és 34 százalék), míg a tetszési index az előbbieknél 22, utóbbiaknál 14 százalék volt. A felhasználók meghatározó csoportjaként a VIII. kerületi gyerekek 14 százaléka a romákat jelölte meg, míg a magyarok esetében itt is csak ettől eltérő válaszokat kaptunk. A roma adatközlők itt ismét megadtak néhány, az elsődlegestől eltérő jelentést, például a „csinál”, a „hazudik” igét, és „valaminek az értését”, mint fogalmat. A tetszés oka a legtöbb esetben az volt, hogy „jól hangzik”, „vicces”. Az utolsó kérdésre a magyar adatközlők közül legtöbben speciális kategóriákkal válaszoltak, mint például „rapperek”, „diszkósok” vagy „bunkók”. A roma adatközlők közül egyvalaki megemlítette, hogy „szerinte a börtönszótárban is benne van”.
Úgy látjuk tehát, hogy bár van átjárás a két vizsgált csoport szlenghasználata között, a különbségek mégis szembeszökőek, és minden bizonnyal nem függetlenek a két csoport etnikai hovatartozásától. A XII. kerületi iskola tanulói számára a vizsgált szavak nem utalnak cigány eredetre, legfeljebb azt érzékelték néhányan, hogy jellemző használói a romák, más társadalmi csoportok – fiatalok, különböző zenei irányzatokat követő szubkultúrák – tagjai. Ezzel szemben a VIII. kerületi iskola roma tanulói számára a szavak többsége erősen kötődhet az otthoni szóhasználathoz, ahhoz a családi nyelvhez, amelyről tudják, hogy saját csoportjuk, a cigány beszéd elemei. Éppen ezért nemcsak az egyes szavak ismertségi szintje, hanem elfogadottsága is nagyobb arányú volt körükben, mint a nem cigány gyerekek esetében. Azt is láttuk azonban, hogy a cigány eredetű szavak a roma gyerekek számára sem jelennek meg minden esetben pozitív tartalommal. Az egyes szavak elutasítása, használatának megtagadása arra utalhat, hogy a többségi társadalom részéről már iskoláskorban is bőségesen megtapasztalt elutasítás, megkülönböztetés arra készteti őket, hogy kerüljék a „cigányos” beszédet, alkalmazkodjanak a többségi szóhasználathoz, beszédmódhoz. Ez a probléma azonban már túlmutat egy nyelvészeti cikk témáján.


György Eszter
szociológus hallgató