A diákszleng metaforái az "elégtelen"-re

A közhit úgy tartja, hogy a metaforizáltság a szépirodalom és különösen a költészet sajátja. Az emberek általában azt hiszik, hogy a köznyelvben és főként a szlengben nincsenek metaforák, ugyanis ezeket a nyelvi rétegeket költőietlennek, esetleg durvának is tartják, holott igaz az, amit Dumarsais hangoztat: "egy nap alatt a Les Halles piacán több keletkezik belőlük, mint egy többnapos akadémiai közgyűlésen" (Cohen 1994: 10). Nyilván áll ez a diákszleng nagyon termékeny képkincsére is. Igaz tehát Bloomfield figyelmeztetése: "Semmilyen értelemben sem lehetséges nyelvhasználat metafora nélkül. Nemcsak hogy megbújnak benne a halott metaforák, de ezek lesznek az alapfeltételei mindennemű megismerésünknek a tapasztalt világról mint olyanról" (1988: 330).

Kétségtelen tény, hogy a nyelvhasználatban elkülönülnek az élő és a holt metaforák, az egyszer használt, egyéni leleményű költői-írói metaforák és a mindennapi nyelv sokszor, sőt unalomig koptatott, képiségüket vesztett formái. Ám a nyelv természetéből adódik, hogy nincs éles határ a kettő között. Az általam vizsgált diákszleng metaforái is határesetek: nem hapax legomenonok, hiszen ifjak egész csoportja esetleg nemzedékeken keresztül él velük mint csoportnyelvi metaforákkal, ezek egy része, mivel a nyelvhasználók többsége ismeri, már a közszleng eleme, sőt egy-kettő el is indult a köznyelvivé válás útján, és bekerült a szótárba (isk. biz. stílusminősítéssel jelezve: ÉKsz.: elbukik 'megbukik', elhasal 'vizsgán elbukik', elvérzik, elvérez 'vizsgán, versenyen teljes kudarcot vall', fa 'elégtelen'; ÉrtSz.: elzúg 'megbukik' stb.), bár a diáknyelvi metaforák többségének szótározottsága korlátozott, csupán szlengszótári.

Ezek a metaforák mégsem sorolhatók be egyértelműen az exképek közé, mert a befogadói megítélés szempontjából nyilvánvaló átmeneti jellegük. Sajátosan ambivalens ugyanis a metafora megítélése a szlengben beszélő és az azt nem értő szemszögéből. A relatíve zárt csoport, a szlenghasználó diákok számára ezek a csoportnyelvi metaforák megfáradtak, megfagyottak, viszont a meghökkenő szülő-felnőtt számára képként működnek.

A diákok beszéde a társaikkal és sokszor a szüleikkel is csak fél szavakból áll, így az általuk használt metaforák mind in absentia, egyszerű, csonka metaforák, mivel egyrészt ismert voltuk miatt teljes megformáltságukra nincs szükség, másrészt kifelé, a felnőttek társaságában viszont éppen ezek az elliptikus metaforák rejtvényszerűségükkel az elkülönülést szolgálják, vagyis ki van zárva az in praesentia metaforák léte a diáknyelvből. Legföljebb az értetlenkedő felnőttek számára toldják meg mondataikat magyarázattal a diákok:

— A magyartanár ma marhára zabos volt, őrült fásítást rendezett.

— Hm?

— Nagyon mérges volt, sok elégtelent adott.

Mivel a diákok élete lépten-nyomon az osztályozás körül forog, sok szinonimájuk van az elégtelen érdemjegy megnevezésére (Hoffmann: 224, Kardos–Szűts: 131, Rónaky: 59).

Az általam átnézett szlengszótárak visszautalásaiból következtettem arra, hogy az elégtelen leggyakoribb megnevezése a fa. Mivel az egyes számjegytől elindulás és a fa fogalmáig eljutás első pillantásra képtelenségnek tűnik, hiszen az elégtelen szótári definíciója a következő: fn. '1. Elégtelen érdemjegy, a legrosszabb osztályzat. 2. Ilyen osztályzatú tanuló', a fáé pedig a következő: '1. Magas növésű, hosszú életű növény, amelynek vastag, kemény törzse csak bizonyos magasságban fejleszt ágakat, lombozatot. 2. Fatest. 3. ebből az anyagból készült alkatrésze. 4. Olyan eszköz, tárgy, amely fából van. 5. jelzői használatban Ebből az anyagból készült. 6. báb. 7. (átv) Érzéketlen, magával tehetetlen személy', érdemes elképzelni ennek a metaforának a megalkotását.

A metafora mögötti látvány rekonstruálható: képpé formálódik a látványból adódó ikonikus hasonlóság: egy egyenes vonalú számjegy formájának és egy egyenes tárgy, dolog külsejének azonosításából metafora teremtődik, és ennek révén a fa helyettesíti az elégtelen jegy, az egyes fogalmát. Sajátos kettősség jellemző az így keletkező fa metaforára, mert azonosítottja lehet az elégtelen mint elvont fogalom, de tárgy is, az arab egyes. A jelölő-jelölt viszonya szempontjából nem szokott mellékes lenni az, hogy fogalmat jelenít meg tárgy (esetleg élőlény) vagy tárgyat tárgy (esetleg élőlény). Ugyanakkor mivel nyelvünkben csak jelzőkkel különböztethető meg az élő és a holt, azaz a kivágott fa, ez olyan variációs lehetőséget is felkínál, hogy a fának mint élőlénynek vagy mint holt tárgynak az alakjával elvont fogalomnak (elégtelen) és konkrét tárgynak (egyes számjegy) a metaforikus kifejezése valósuljon meg.

A tárgy és a kép közötti szemantikai anomália miatt a sokkal vizuálisabb jelenség, a fa visszahat az 1-es számjegyhez kapcsolódó képzetre, és megerősíti annak egyrészt a nem görbülő formájához tapadó jelentését ('szálfa egyenes'), másrészt az eltüntethetetlenség, a gyökeret verés képzetét. Azaz metaforaalkotáskor kölcsönös szémacsere történik. A tárgy és a kép kölcsönhatása nyilvánvaló, hiszen a szemantikai struktúra mozgásban van a két dolog képzete között. Épp ez adja a stiláris hatást, hogy hol a tárgyi elem, hol a vizuális képi mozzanat idéződik fel. Ahogy erre Fontanier is figyelmeztetett: "a trópusként használt szónak már volt korábban egy alapjelentése, és ... ezt megtartja még a ráruházott új jelentés mellett is" (1818: 40), tehát oszcillál a tudat a szó szerinti és a metaforikus jelentés között.

A metaforák fogalmi jellege a diákszleng több metaforájában tetten érhető, így az elégtelen megnevezései sajátos módon nem egymástól elszigetelt lexémák, hanem többségükben az 'egyenes fa' képzetéhez kötődnek: aprófa, bunkó, ceka stb. Lakoff és Johnson elmélete szerint (Kövecses 1998) az elégtelen jegynek mint "célfogalomnak" a tárgyszerűbb, konkrétabb fa, illetve valamiféle egyenes fa "forrásfogalom" felel meg. E felfogás szerint az ezekből alkotható kognitív metafora nem egyszerűen AZ ELÉGTELEN JEGY, AZ EGYES — VALAMIFÉLE EGYENES FA propozíció, hanem fogalmi megfelelések konvencionalizált rendszere. Viszont míg evidenciának tűnik számunkra a metaforát modelláló propozíció megalkotása, ugyanakkor erőltetettnek hat a megfelelések rendszerének kikövetkeztetése:

a fa egyenes vonalú számjegy,

a fa törzse az egyenes vonalú számjegy fő eleme,

a fa lombja az egyenes vonalú számjegy kis 'zászlója'.

Kétségtelen, hogy az elégtelennek kialakul a tudatunkban a fogalmi metaforája, és emiatt AZ ELÉGTELEN JEGY, AZ EGYES — FA propozíciós modell alapján nem okoz gondot a fa helyébe lépő szinonimák (ág, facsemete, fenyőfa, fűzfa, gyökér, jegenye, nyárfa, rőzse, szálfa, szálka, tőke, tönk, törzs, tuskó, venyige, vessző) értelmezése sem. Sőt egy még átfogóbb értelmű konceptuális metafora propozíciója az lehetne: AZ ELÉGTELEN JEGY, AZ EGYES VALAMIFÉLE FÁBÓL KÉSZÜLT EGYENES TÁRGY. Az ennek alapján született metaforák sokasága a diák nyelvi leleményét bizonyítja: alágyújtós, aprófa, árboc, bot, ceruza, ceka és cerka (a ceruza torzítva), cölöp, cövek, cöff (cövek csonkítva, torzítva), dákó, deszka, dugóhúzó, facsavar, fadugó, fejfa, fogvájó, furkó, furkósbot, gerely, gerenda, gyufa, husáng, kampu (tájnyelvi), kampusbot (tájnyelvi), kapanyél, karó, karó de gamma (tréfás ferdítéssel), léc, pálca, pálcika, pecabot, pipaszár, pöcök, rúd, székláb, tűzifa, villanykaró. A metaforikus megnevezéseknek ez a bősége élővé teszi, megújítja a szleng számára is a fa holt metaforáját, éppen azáltal, hogy a diák folyton alakítja, aktualizálja. Sőt mivel a metaforikus látásmód a valóságos képet "újraírja" (Ricoeur) egy még szélesebb fogalmi séma is kreálható: AZ ELÉGTELEN JEGY, AZ EGYES VALAMIFÉLE EGYENES DOLOG, TÁRGY. Ebbe tartozik az elégtelen diákszlengbeli metaforikus megnevezéseinek egész sora. Ezek elemei között egyszerre fedezhető fel a szubjektívan értelmezett hasonlóság és a szemantikai távolság: csutka, dugasz, dugattyú, dugesz (szóferdítés a dugasz-ból), dugó, esernyő, fúró, kard, kolbász, kóró, körző, kukac, küllő, nyalóka, parafa, parafadugó, répa, river, strigula, szipka, szivar, szög, zsák. Tehát az 1-es számjegy mint objektiváció absztrakcióvá lesz a val közös jelentésmező miatt. Ezért van az, hogy minden olyan tárgyi vagy természeti jelenség is azonosítódik az elégtelent jelentő számmal, amelyhez az 'egyenesség képzete tapad', vagyis a külső hasonlóság teremti meg a kognitív metaforát. Mindezek a metaforák többnyire főnevek, mivel főnevet helyettesítenek, tudniillik az elégtelen jelentéstapadás révén a jegy fogalmát is magába szívja, és így főnevesül. A kevés kivételként szereplő melléknév az elégtelen és az egyes eredeti szófajiságával van összhangban.

A metaforizálódás folyamata kiterjed azáltal, hogy ugyanahhoz a jeltárgyhoz (elégtelen) több metaforikus megnevezés is társul, így kialakul egymáshoz való szinonimikus viszonyuk. Ezek viszont más-más asszociációt teremtenek. Például a bunkó, furkó a 'fejbe vág' képzetét kelti, azaz az egyes osztályzat fejbevágás; vagy a fájdalom érzete kapcsolódik a szálka, szög, tövis, tű, tüske megnevezésekhez; vagy éppenséggel a dolog lekicsinylését sugallja a fogpiszkáló, pálcika.

A fa metafora propozíciói azt jelzik (egyáltalán ezek megállapíthatósága), hogy a metaforaalkotás szabályszerűségei leírhatók, a hasonlósági alapon létrejövő helyettesíthetőség beletartozik a nyelv szabályrendszerébe, és vizsgálható az ugyanarra a tárgyi elemre vonatkozó metaforák egymáshoz való viszonya is.

A metaforateremtés az egyes számjegy tüzetesebb megfigyelésére is épülhet, és ezekben még inkább érzékelhetjük, hogy "a fogalmi gondolkodás érzéki tapasztaláson alapul" (Fónagy 1999: 198), hiszen az egyes számjegy formáját, a rövid kis szárát ikonikus hasonlósággal visszaadó metaforikus megnevezések mutatják ezt: ág meg vessző, akasztó, akasztófa, ásó, balta, bitófa, eke, gamó (ÚMTsz.: 'kampó, horog'), a gamó játékos torzításai: gamesz és gamóca, gereblye, horgony, horgászbot, horog, kampó, kanyó (torzított kampó), kapa, kasza, lőcs, nyeles, ostor, peca, piszkafa, piszkavas, sétabot, szalmahúzó, szénahúzó, szigony, vonogó alakváltozataiban is: vonyigó, vonyiga, vonyogó (MTsz.: 'fanyelű vaskampó'), zsiráf.

Sajátos típust képviselnek az elégtelennek a kétszeres metaforizáció útján keletkező elnevezései, hiszen az elsődleges metaforizálás teremti meg a fa helyettesítést, de ezt a fogalmat is — nyilván elterjedtsége miatt — még tovább rejti a diák az erdősáv első tagja, környezetbarát jegy, télire való, tűzrevaló körülíró eufemizmussal.

Éppen a diákok kreatív fantáziája miatt az elégtelennek több szinonimája nem az egyenesség képzetéhez kapcsolódik, hanem egy-egy konkrét szaktárgy fogalomkészletéhez kötődik: a fizikából kapott egyes rövidzárlat, matematikából egy egész, egységnyi, egyenes, egymást metsző két egyenes, derékszög, hegyesszög, rténelemből háborús kár. Sportkifejezések is behatoltak a diákszleng elégtelent jelentő metaforái közé: jéghokiból a bodicsek, buli, több labdajátékból a gól, dugó, aut, egy null a tanár javára, öngól, a futballból a tizenegyes (a magyar dolgozat tartalmára és helyesírására adott két elégtelenként).

A diák tréfás kedvét mutatják a Karinthy-féle bizonyítványmagyarázatok: egyenes ötös, hegyes ötös, ötös részletre, ötös öthavi részletre, ötös részletekben, parasztkitűnő, proletárötös, régi ötös.

Egyes esetekben csak félig-meddig sejthető az elégtelen szlenges megfelelőjének motiváló tényezője: baka ('rangfokozat nélküli katona'), fika ('elsős gimnazista diák, baka' ÚMTsz.), tök ('buta ember', 'buta ember feje'), paca (csupán 'tintafolt'). Sajátos az, hogy tulajdonnév funkcionál köznévként: Karcsi, Karcsi bácsi, Karesz (a karót leplező elnevezés). Ez utóbbi már nem illeszthető be a metaforizáció szokásos formái közé. Noha máskor — mint arra Hoffmann általában a szlengszavak kapcsán figyelmeztet (1996: V) — nem is derülnek ki azok az asszociációk, amelyekre a metaforák épülnek, mint például az elégtelennek a cakk, cumi, dzsigoló 'parkett-táncos, selyemfiú', fütty, kötény, kendő, matrac, sámli stb. megnevezésekből, mégis "bizonyos, hogy a metaforák sohasem önkényesek, többnyire rejtett összefüggésekre utalnak" (Fónagy 1990: 2), csak ilyenkor az összehasonlítás alapját a befogadónak nem sikerül kikutatnia. De éppen ezeknek a metaforáknak van csoportelkülönítő szerepük, mert ezek nem mindenki számára ismertek.

A metaforizálódás folyamata az igés formákban is érződik. Egyenesen költői túlzásnak hatnak a '(fél)év végén, illetve vizsgán elégtelen osztályzatot kap' jelentésű megbukik igemetaforái, hiszen az igei cselekvésjelentések erőteljes mozgásra (buktázik [feltételezhetően tréfás elvonást követő képzés: bukik > bukás = bukta > buktázik], elhasal, szaltózik) vagy konkrétan a teljes pusztulásra (elkapar, elkapál, elsüllyed, elvérzik) utalnak. Sportból vett kifejezés is jelölheti a hibás cselekvésként feltüntetett tettet (bekuglizik, leveri a lécet).

Az elégtelen metaforáit: az 'egyest adott' (ceka > bevéste a cekát; dákó > dákót osztogat; dugó > bedugózott, bevágott egy dugót, dugót adott/oszt, bevéste a dugaszt; gamó > gamót adott/oszt; kampó > kampót adott/oszt, kampózott; kapa > bekapázott, a tancsi kapát ajándékozott; karó > adott egy karót, bevéste a karót, beverte a karót, karóztat, karóztatott, bekarózik, karót osztogat, karót osztja, beírta a karót, gyarapítja a karókat; kasza > elkaszál; peca > bevágta a pecát, pecát adott) és 'egyest kapott' (akasztófa > akasztófát kapott; ceka > becekázik; cövek > becövekel; deszka > bedeszkázott, építeni akarja a deszkakunyhót; dugó > dugózott, bedugózott, a tani dugót firkantott, kihúzta a dugót; horog > bekapja a horgot; horgony > lehorgonyoz; kampó > bekapott egy kampót, kampósított, kampót gyárt, kampót kapott, kampózik; karó > karózott, karóba húzták, bekarózott, karózták, karót evett/kapott/nyelt/ver/vitt; kóró > bekórózott; öngól > öngólt rúg/ peca > bepecázott) szintagmákat a metaforikus értelmű főnévből képzett igemetaforákkal vagy a főnévi metaforákhoz kapcsolt általános jelentésű igékkel (ad, oszt, kap) hozzák létre. Sajátos jelentésintegráció folytán egyaránt metaforikus kifejezői bizonyos szavak az 'egyest kap' és 'egyest ad' jelentésnek: fásít, cövekel, arat (Mizser 1972: 286).

Néha egész szócsaládok és frazeologizmusok keletkeznek az elégtelen metaforái köré: fa > 'egyest kapott': bekapta a fát, beszedte a fát, fásít, fásul, fát gyűjt, fát kapott, fásítást végzett, elkezdett fásítani, elkezdte a fásítást, fásítási akciót kezdett, kapálja a fáit, fásított az ellenőrzőbe, fásító, befásít, befásították, befásult, ülteti a fákat, erdősít; 'sorozatosan egyeseket kap': faiskola, fakitermelés, kerítés; 'egyest adott': adott egy fát, fásít, beírt egy fát, ültette a fát, elfásított, erdőt telepít, fásítási hónap, faültetés, megkezdte a fásítási időszakot, megkezdte a fásítást, ültet, ülteti a fákat, téli tüzelőzött; fásítás: 'egyesre feleltetés, egyesre felelés'.

A diákszlengszótárak általában többnyire szavakat, ritkábban frazeologizmusokat tartalmaznak és csak elvétve mondatokat. Az ezekben szereplő metaforák többsége meglehetősen egyszerű metafora — a szónak nem a terminus értelmében, hanem — a bonyolultság ellentéteként értelmezve, mégis grammatikai, szemantikai, pragmatikai és stiláris elemzésük sok érdekességet tartogat.

Az 'Elégtelenre felelt történelemből' jelentésű Szólót énekelt töriből tárgyas szintagma igéjében foglalt cselekvés legalább egy kötött fakultatív vonzattal való kiegészülést kíván meg. Ez a grammatikai feltétel teljesül is (Szólót énekelt), és ugyanakkor szemantikailag kongruens is az igéjével az alárendelt főnévi tárgy, sőt szokásos lexikológiai egységet alkot (duót vagy szólót énekel). Ám az ige és a szabad határozós kiegészítése között jelentésbeli inkongruencia feszül, holott grammatikai formáját tekintve a határozói bővítmény szabályosan elativus, mégis mind az ige (énekelt <--> töriből), mind az igei szerkezet (szólót énekelt <--> töriből) jelentése szemantikailag össze nem illő a határozó jelentésével, és a diáknyelvi beszédszituációban a lexikológiai és szemantikai összeférhetetlenség metaforát teremt. Így stilárisan olyan érdekesség áll elő, hogy egy igemetaforával egy csonka főnévi metafora kapcsolódik egybe, egyetlen lexikai egységben eggyé válva, de a tárgyas alárendelés metaforikus átértelmezése csak a kontextus hatására lesz nyilvánvaló.

Nem kizárólag a diákszleng frazeologizmusai hatásos nyelvi formák, hanem az egyetlen szóból álló metaforák is azzá válnak szövegbe, mondatba szerkesztésük révén. Hiszen míg megvalósul a jelentésilleszkedés a Van egy fám a kertben mondatban, addig a Van egy fám művtöriből kijelentésben a lexikális egységek szemantikai anomáliája észlelhető. A litterális és metaforikus jelentés különbsége nem az elativus és az inessivus használatából ered, hiszen például a Van egy fám a faiskolából mondat lexémái között jelentésbeli összhang van. A metaforizáció abból adódik, hogy az alany szerepű főnév és a van határozói bővítménye közötti szemantikai inkompatibilitás átvitt értelmet indukál.

Nem érdektelen analizálni azt, hogyan illeszkednek be a diáknyelvi pragmatikai kötöttségű metaforák a mondatba, szövegbe szemantikailag, grammatikailag. A Hoffmann Ottó Mini-tini-szótárából gyűjtött szó- és szintagmaanyag, illetve a Kardos Tamás–Szűts László Diáksóder kötetéből vett szó- és mondatszintű adatok alapján az elégtelen szerzését legtöbbször a kap igével fejezik ki a diákok, és ennek a nagyon általános jelentését a hozzá grammatikai tágyként kapcsolódó 'elégtelen' értelmű csonka metafora szorítja meg:

Fél, hogy megint baltát kap a dogájára.

Kapott egy nagy bunkót sirodalomból.

Megint cekát kapott töriből ez a homályzóna.

Jól megszívta: cumit kapott nyelvtanból.

Megint dugót kapott a dolgozatára.

Ha ma is karót kapok, haza se merek menni.

Trappert kapott, de jövő órán javíthat.

A kap ige használatával mintha azt éreztetné a diák: 'nem kérte, hanem kapta', és talán az is benne rejtezik, hogy a diák ezzel elhárítja magától a saját bűnösségét. Ráadásul a kap mellett csak bizonyos bizalmas szituációban elhangzó kifejezésekben áll negatív értelmű szó (verést, ütést), vagyis mellé inkább valami pozitív tartalmú lexémát szokás társítani az értelmező szótárak tanúsága szerint (ajándékot, előleget, időt, villanyt, szobrot stb.). Így többszörös szemantikai inkongruencia ugratja ki az izotóp szövegből a metaforikus értelmű szót. A baltát kap tárgyas szintagmán belül — a negatív jelentés szokásos visszaszorulása miatt — még kisebb fokú jelentésbeli disszonancia teremtődik, valójában a kap igéhez társuló szabad határozó fogalmi köre hatására világlik ki igazán a nagyfokú szemantikai összeférhetetlenség (baltát kap a dogájára, Kapott egy bunkót sirodalomból, cekát kapott töriből, cumit kapott nyelvtanból, dugót kapott a dolgozatára), mivel a grammatikai tárgyak metaforikus értelme alól fel-felvillan referenciális jelentésük is.

Elég gyakori, hogy a van mellett áll az 'elégtelen' valamelyik diáknyelvi metaforája. Hogy ezekben a mondatokban az allotóp elem az 'elégtelen' metaforája, azt a jelenlétet, illetve a létezés állapotát kifejező van-hoz kapcsolódó szabad határozó és a metaforikus alany jelentésbeli összeférhetetlensége mutatja:

Van néhány aprófa az ellenőrzőmben.

Egy egyenesem meg egy bélásom van nyelvtanból.

Pali nagy környezetbarát: négy fája van matézból.

Alárendelő összetett mondatos formában ugyan, de alapjában véve ugyanilyen típusú jelentésbeli összeférhetetlenség tapasztalható a Mekkora ez a dákó, hogy nem fér bele az ellenőrzőbe megnyilatkozásban.

A Kardos–Szűts-féle szlengszótár a gyűjt, begyűjt igével három mondatot is megad. Bár ennek a három hasonló szerkezetű mondatnak, azonos — a tanuló hibás voltát beismerő — igemetaforája, metaforikussága mégis egészen eltérő:

Sok alágyújtóst gyűjtöttem a tanévben.

Egy nap két furkót is begyűjtött.

Begyűjtöttem két gumót törcsiből.

Az első mondatban mind a grammatikai tárgy, mind az időhatározó szemantikai összhangban van az állítmánnyal, így nyilvánvaló, hogy nem a mondatnak, hanem a megnyilatkozásnak van átvitt értelme. Azaz a diáknyelvi metaforára is igaz az, ami a metaforára általában áll, hogy "szövegösszefüggéstől és beszédszituációtól függő jelentésváltozás" (Bencze 1996: 283). Mivel a furkógyűjtés kevésbé elképzelhető, mint az alágyújtós gyűjtése, a második példa már mondatszinten is mutatja a tárgya és igei állítmánya közötti nyilvánvaló jelentésbeli összeférhetetlenséget, amelyből indirekt metafora születik. A harmadik mondatban pedig az igekötős ige kötött kötelező vonzatát noha szemantikailag tökéletesen betölti a gumót tárgy, mégis a szintagmatikusan szervesen egymáshoz nem tartozó grammatikai tárgy és határozó jelentésbeli inkompatibilitása törést eredményez a mondat szemantikai izotópiájában, tehát a jelentésbeli kongruencia megsértéséből ered a metafora.

A diákszleng egyik közkedvelt igekötőjének, a be-nek az irányt jelölő értelme érvényesül a következő átvitt értelmű mondatokban, amelyekben a tárgyas szintagma igei és főnévi eleme szemantikailag kongruens (szigonyt beakaszt stb.), és a szövegből kiszakított rendszermondatok névmási üres helyei (neki) sem vezetnek izotópiatöréshez, ezért a Megint bevertek neki egy szöget és a Bevágtak neki egy gamót lexémakapcsolatok csak diákszlengbeli megnyilatkozásként jelentik: 'egyest adtak neki'. A Bélának bevágtak egy horgonyt és Klóranyó beakasztott neki egy szigonyt kémiából megnyilatkozások határozói viszont mondatszinten is jelzik a tárgyas szintagmával való szemantikai oppozíciót. Ezekben a diáknyelvi variánsokban közös, hogy a stiláris hatáskeltés eszközei hasonlók: az igemetaforák kemény, sőt durva cselekvést jeleznek, ráadásul a többségében határozatlan alanyú formák mintha azt sejtetnék, hogy ezek olyan brutális tettek, amelyeket nevesíteni sem ildomos. Ezt a jelentést még csak megerősítik a többnyire horgas fémeszközt jelölő és elégtelent jelentő főnévi metaforák, ezáltal is latensen láttatva az agresszív tanárt és az oktalanul szenvedő diákot.

A szóválasztás jelentést meghatározó voltát igazolják a repül, röpködik igével alkotott gondolatok, hiszen direkt metaforát eredményeznek azáltal, hogy míg az igei jelentéstartalomba csak a repülésre képes állatok, madarak fogalma fér bele, addig itt tárgy és fogalom személyesül meg, nyilvánvaló jelentésbeli összekapcsolhatatlanságban: Repül a szalmahúzó. Angolórán röpködtek a vonyigók, és így mind az igék, mind az alanyuk metaforizációból eredő stilémák.

A Ma öngólt rúgtam töriből kijelentés sportnyelvi szokásos frazémát azáltal teszi stiláris feszültséget keltővé a diák, hogy a rúgtam töriből szintaktikai egységen belül az ige és a hozzákapcsolt határozó jelentései kizárják egymást, illetve megváltozik az ige vonzatstruktúrája, mert fakultatív vonzatként hol? kérdésre felelő helyhatározó a megszokott bővítmény (meccsen).

A 'sok egyest' az elégtelen szlengnyelvi metaforáinak halmozásával adják vissza a diákok. Ilyenkor a mellérendelő szintagmák nemcsak azonos funkciójúak, hanem ugyanarra a jeltárgyra vonatkozók is, tehát az izotópláncot redundanciával erősítik a következő metaforikus értelmű mondatokban, amelyekben a halmozott állítmányok az alannyal kerülnek szemantikai ellentmondásba:

Csupa ásó meg kapa az ellenőrzője.

Csupa fa meg gyökér az ellenkám.

Hasonlóképp az 'elégtelenek sorát' mellérendelő szintagmával érzékelteti a diákság a madarak és fák napja metaforában, amelynek stiláris értéket a körülíró eufemizmus kölcsönöz.

Látható, hogy a diáknyelvi csonka metaforák hatása is — ahogy azt Kemény Gábor a teljes szerkezetű metaforákkal kapcsolatban megállapította — szemantikai és grammatikai okokkal, szemantikai és grammatikai determinációval magyarázható (1977).

A tanár megkezdte a fásítási hónapot mondat arra figyelmeztet, hogy ez érthető szó szerint (hiszen kertészkedhet a tanár) és metaforikusan is: 'sok elégtelent adott'. Sőt a diák is mondhatja: Megkezdtem a fásítási hónapot, jelezve, hogy sok elégtelent gyűjtött. Vagyis nem a mondat, hanem a megnyilatkozás értelmezhető metaforikusan, tehát a metaforicitás csak beszédszituációban és kontextusban érzékelhető.

Autentikus élőnyelvi szövegek híján csupán a szlengszótárakban feltüntetett mondatok alapján is megállapítható, hogy a diákszlengbeli megnyilatkozásokra jellemző a gyakori képhasználat: Otthon nagy gáz lesz a sámli miatt. Angolórán röpködtek a vonyigók, sőt a képsűrűség ennél még nagyobb is lehet, mint a következő kijelentésben: Klóranyó beakasztott neki egy szigonyt kémiából.

Ez az előadás arra törekedett, hogy megpróbálja nyomon követni az elégtelen diákszlengbeli metaforái kapcsán a diákok nyelvi "logikáját". A vizsgált metaforákat, amelyek mindig csonkák, a kontextus minősíti képpé, vagyis ezek átcsúsznak a m -csoport által metalogizmusoknak, hagyományosan pedig gondolatalakzatnak nevezett metabolák csoportjába.

Amint az elemzett metaforák/exmetaforák mutatták, a diákszlengben nem bonyolult képszerkezetek bomlanak ki. Ennek magyarázatát Péter Mihály így adja meg a költői metaforákkal való szembeállítással: "a költői metafora nem áll önmagában, hanem mindig egy tágabb és egyszeri kontextus szerves eleme, »archimedesi pontja«; ezzel szemben a szleng-metafora önálló képződmény, amely legfeljebb valamely szövegtípushoz kötődik. Másodszor: A költői metafora, minthogy egy »egyedülálló, ad hoc megkonstruált« jel eleme, eredendően többrétegű, illetve többértelmű […] ezzel szemben a szlengmetafora egyértelmű, konnotációja viszonylag stabil és inkább társadalmilag, mint egyénileg meghatározott" (1980: 280).

A diáknyelvi szlengmetaforákat valószínűleg a magyar nyelvhasználók jó része ismeri, vagyis ezek holt metaforaként működnek, tehát a diákok elkülönülését nem a jelentések ismeretlensége, a jelentéstársítás újdonsága biztosítja, hanem csupán a szavak metaforikus és szlengnyelvi eredetéből adódó stílusérték.

Bencze Lóránt 1996. A trópusok, az alakzatok és a metaforaalkotás. In: Szathmári István (szerk.): Hol tart ma a stilisztika? Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. 234–309.

Bloomfield, Morton W. 1988. [1976] Stilisztika és irodalomelmélet. Helikon 3–4: 309–353.

Cohen, Jean 1994. Théorie de la figure. Recherches rétoriques. Édition du Seuil. 3–37.

Fónagy Iván 1990. Gondolatalakzatok, szövegszerkezet, gondolkodási formák. Linguistica Series C Relationes, 3. MTA Nyelvtudományi Intézete. Budapest.

Fónagy Iván [é. n., feltételezhetően 1999] A költői nyelvről. Corvina. [h. n.]

Fontanier 1818. Les Tropes du Dumarchais, avec un commentaire raisonné. Paris.

Hoffmann Ottó 1996. Mini-tini-szótár. Janus Pannonius Tudományegyetem Kiadója. Pécs.

Kardos Tamás –Szűts László [é. n.] Diáksóder. Ciceró. [h. n.]

Kemény Gábor 1977. Nyelvtani és képi determináció a teljes metaforában. Nyelvtudományi Közlemények 79: 177–200.

Kövecses Zoltán 1998. A metafora a kognitív nyelvészetben. In: Pléh Csaba–Győri Miklós (szerk.): A kognitív szemlélet és a nyelv kutatása. Pólya Kiadó. Budapest. 50–82.

Mizser Lajos 1972. A diáknyelv témakörei. Magyar Nyelvőr 285–286.

Péter Mihály 1980. Szleng és költői nyelvhasználat. Magyar Nyelvőr 273–281.

Rónaky Edit 1997. Hogyan beszél az ifjúság? Embernevelés Kiadó. Szentlőrinc.

Szikszainé Nagy Irma

KLTE, Debrecen