Dr. Bandur Szilvia–Dr. Grétsy Zsombor
DOKIDUMA
Az orvosi szlengről

Jól ismert jelenség, hogy minden emberi közösség, bármi is összetartozásának alapja (életkor, szakma, hivatás, hobbi, élethelyzet stb.), előbb-utóbb megteremti a maga sajátságos nyelvhasználatát, szókincsét, kifejezésrendszerét. Ez a rendszer természetesen szervesen illeszkedik a nagyobb nyelvi közösség, esetünkben a magyar nyelv rendszerébe, mégis annak valamiféle — elvont értelemben vett — tájszólása, amelyet sokszor csupán a „beltagok” értenek.

Mi most az orvosi-egészségügyi szóhasználat néhány érdekes példáját szeretnénk bemutatni. Hangsúlyozottan nem a medicinális szaknyelv, hanem a szakzsargonnak nevezhető nyelvi lelemények érdekelnek bennünket. Célunk az is, hogy a kiragadott példák felsorolásán kívül a szakzsargon kialakulásának néhány alapmechanizmusát, mozgatórugóját is leleplezzük.

Az első csoportot barátságosított szakszavak-nak neveznénk legszívesebben. Érthető, hogy egy szaknyelvi közösség a maga szigorú nómenklatúrarendszerében hasonlóan feszélyezetten érzi magát, mint az irodai alkalmazott a munkahelyét jelentő, feszesen elegáns, merev, funkcionálisan és szögletesen berendezett irodájában. A pszichoszociológiai törvényeknek megfelelően reakcióik is analógok. Míg az irodista a körülötte lévő teret lazítja, színezi, oldja (pl. virágokkal, képekkel, személyes csecsebecsékkel), addig a szaknyelvhasználó a maga szakszavait csavarja, torzítja, alakítja át, gyakran játékosan, ötletesen, tréfásan. Rögtön néhány példa: tüdőöcsi, asztmakarcsi (elsősorban a mentősök szóhasználatában): tüdőödéma, asthma cardiale. Tüdőgyuszi, tüdőnyuszi: tüdőgyulladás (érdekesség, hogy e szóösszetételek a köznyelvi használatban is gyakorta megjelennek). Sztreptogombóc: Streptococcus baktérium (különösen kedves kifejezés, és rendkívül találó is, hiszen itt szabályos, gömb alakú, „gombóc” mikroorganizmusokról van szó, még tudományos nevük is erre utal — coccus). Akut ólommérgezés: lőtt seb — ehhez nem kell kommentár. Depi: depressziós, epilepi: epilepsziás (kevéssé ötletes, egyszerű rövidítő-becéző formák; érdekességüket az adja, hogy világosan mutatják: az általános nyelvi tendenciák — esetünkben a mai magyar nyelvben sajnálatosan elharapódzó gügyögés — a szakzsargonban is divatszerűen megjelennek. Dizsi, diszkó: discus hernia, azaz gerincporckorongsérv (kifejezésben: volt egy dizsim: gerincsérvet operáltam). Itt két megjegyzést is tennénk. Az egyik, hogy a kifejezés nemcsak barátságosító, hanem — külön haszonként — erősen rövidítő is. A másik, hogy meglehetősen szűk szakmai körben használatos. Ennek kapcsán érdemes elmondani, hogy — magától értetődően — a szakzsargon sem egységes „nyelv”, hanem maga is szűkebb-tágabb közösségekben élő, összetett rendszer. Sokszor egy-egy szóból kitalálható, hogy az illető kolléga melyik kórház melyik osztályán dolgozik vagy dolgozott. Ilyen egészen lokális használatú kifejezésekből valószínűleg több száz, ha nem több ezer él a magyar egészségügyben.

A következő, eufemizáló-nak nevezhető csoport élesen elkülönítendő az előzőtől. Ott a fő cél a nyelvhasználók közérzetének javítása volt, míg itt a cél az érintett páciensek, hozzátartozók kímélése vagy éppen az illetéktelen jelenlevők előtti titoktartás. Például bántó, megbélyegző valakire azt mondani, hogy alkoholista, mivel a társadalom még nem elég érett arra, hogy előítéletektől mentesen fogadja el azokat az embertársait, akik ennek a pszichés zavarokon alapuló, súlyos betegségnek az áldozatai. A leggyakoribb finomító, érthetetlenítő kifejezések: etiles, hidroxilos, hidroxietiles (utalások az alkoholmolekula kémiai szerkezetére), potátor, fogyasztó, abúzor, abúzusos (abusus: visszaélés, mértéktelenség), heparátor (hepar: máj, utalván az alkohol májkárosító hatására; a szó érdekesen rímel a reparátor-ra és a szeparátor-ra). Érdekes, amikor az érintett személy nemére is utalva az etilapu, etilanyu megjelölés hangzik el — életkortól, családi viszonylatoktól függetlenül. E két utóbbi forma azonban bántóan tréfás volta miatt (beteg előtt soha el nem hangozhat!) igazából az előző csoportba illesztendő, hasonlóan a pumukli (változatai: pumesz, pumcsi) szóhoz, amely a lecsúszott, elhanyagolt, rossz állapotú, hajléktalan alkoholisták gyakori megnevezése, utalva az ismert rajzfilmszereplőre. Szintén az alkoholtémakörbe tartozás miatt említjük itt a sterilen tartja a torkát körülírást, amely a szesz mikrobaölő hatására akar emlékeztetni. Rövid változata: steril torkú.

Jól mutatja a közvélekedés, az előítéletesség szerepét, hogy a ma már egyre kevésbé szégyenletesnek, titkolni valónak elfogadott epilepszia évtizedekkel ezelőtti eufemizációi (pl. szacer, szaceros, a morbus sacerből) mára már jórészt eltűntek, s csak az idősebb kollégák emlékezetében él úgy hat-hét finomító kifejezés.

Nagy körültekintést követel a rosszindulatú daganatos betegségek megnevezése. Érdemes tudni, hogy a szakmán kívüliek által is jól ismert tumor szó orvosi értelemben csupán duzzanatot jelent — akár egy púpot is a homlokon. A daganat: neoplasma. Ez kevésbé közkeletű szó lévén alkalmas eufemizáló-titkolódzó használatra neo-plazma, neoplázia, neopl, neop formákban. Gyakori az írásbeli rövidítések élőnyelvi, mozaikszószerű használata, ami a kívülálló számára ugyancsak érthetetlen: tucer (tumor cerebri, azaz agydaganat), tuceres (tuceros) beteg. A daganatos áttétet jelentő metastasis szó is elég ismert ahhoz, hogy ne lehessen bárki előtt használni. Helyette gyakori: metaszt (metasztos), meta (metás), met (metes), metkó (metkós). Ismét csupán a téma miatt említjük itt az első csoportba tartozó, a tumort „becéző” tumi, tumcsi, tumesz szavakat.

A harmadik fontos zsargonteremtő erő a rövidítés igénye. Már az előző csoportokban is találkoztunk rövidítésekkel. Most azonban azok a szócsonkítások kerülnek elő, amelyekben a rövidülés nem csupán mellékes haszon, hanem elsődleges cél. Az orvosi szaknyelv tele van rendkívül hosszú, bonyolult, jobbára latin-görög és angol eredetű szakkifejezésekkel, így természetesnek kell tekintenünk a rövidítések hihetetlen burjánzását. Ez a rövidítési mánia ráadásul egyáltalán nem csak zsargonként jelenik meg, hanem a hivatalos szaknyelvet, a szakirodalmat is teljesen átitatja. (Egy orvos körülbelül 2-300 rövidítést használ „aktív szókincsként”, és még ugyanennyit ért meg adott helyzetben!) Gyakori eset, hogy az egyik szakterület művelője nem érti meg egy másik orvosi szakma ott bevett, szaknyelvinek tekintett rövidítéseit. Ez mutatja, hogy még a határvonalat is nehéz meghúzni a szaknyelv és a szakzsargon között. Néhány tisztán zsargonnak tekinthető példa: deku (decubitus, felfekvés), fundálni, fundizni (infúziót adni, infúziót bekötni), süfer (sürgősségi felvételi részleg), béefó (betegfelvételi osztály). A két utóbbi gyakorlatilag ugyanazt jelenti az egészségügyi struktúrában, mégis volt szerencsénk hallani két kolléga beszélgetését, amelyben ezt csupán több félreértés után sikerült tisztázniuk.

Végül csupán megemlítjük az orvosi nyelvhasználat negyedik, véleményünk szerint legkülönlegesebb, legizgalmasabb tartományát, amit vulgarizálás-nak nevezhetünk. Erről talán majd egy következő cikkben!

http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/edes_anyanyelvunk/9903c.htm

Édes Anyanyelvünk 21/3 (1999. június): 7