Agráros szleng kifejezések és közmondások gyűjteménye

 

 

 

Szerkesztette:

Ali

 

Közreműködött:

Allen, Cső, Decó, Dzsosu, Fláj, Fodor, Kana, Pufi, Sas
és még sokan mások

 

 


Előszó

Az Agráron (Debreceni Agrártudományi Egyetem) használt belterjes nyelv kifejezéseinek ez a gyűjteménye messze nem teljes, csak az agrárosok egy bizonyos rétegének jellemző szavait és kifejezéseit tartalmazza, azok közül is csak a jellegzetesebbeket és a gyakrabban előfordulókat. Ezek legtöbbje eredetileg leginkább az 1996-ban és 1997-ben végzett évfolyamok egyes csoportjai között, valamint az ezekkel a csoportokkal szorosabban kapcsolódó alsóbb- és felsőbbévesek között volt használatos, jó részük azonban később átkerült az agráros köznyelvbe. Fontos tudni, hogy a kialakulásukban, majd az elterjesztésükben szinte kizárólag fiúk vettek részt, emiatt ezek a kifejezések elsősorban az ő gondolatvilágukat tükrözik.

A gyűjtemény összeállítása során igyekeztünk arra törekedni, hogy lehetőleg csak azok a szavak és kifejezések kerüljenek bele, amelyek vagy csak az Agráron használatosak, vagy az Agráron alakultak ki, és később innen terjedtek el más körökben. Felkerültek a listára más eredetű szavak is, de ezek jó része a Agráron új jelentést vagy legalábbis új árnyalatot kapott.

Nehézséget okozott az, hogy a szavak jelentős részéhez jellegzetes hanglejtés, sok esetben gesztus is tartozik. Több, a köznyelvben általánosan használt kifejezés az adott hanglejtéstől vagy gesztustól kap agráros többletjelentést - ez okból sok olyan szót és kifejezést (pl. csináld!, vagy ez mi? stb.) ki kellett hagyni a felsorolásból, amelyek a hozzájuk tartozó hanglejtések vagy gesztusok nélkül szlengként értelmezhetetlenek.

Összességében azért reméljük, hogy egy érdekes gyűjteményt sikerült összeállítanunk, ami az agráros életérzést nem ismerő olvasó számára is némi betekintést nyújthat a mi meglehetősen zárt világunkba.

 

A szerk.

 

 

Szavak

Akcsi: Akadémia Presszó

alja: valamilyen tulajdonságában a legutolsó, leghitványabb leggyöngébb

ár!: kb.: ‘ezt még visszakapod/megkeserülöd!’
Eredete: ‘ennek még meglesz az ára!’

arany: örömteli, szerencsés dolog

bagolykodik: éjszaka tanul
Egyéb formája: ‘bagolykodás’

batalion: kellemetlen dolog, kellemetlenkedés
Eredete: a ‘büntetőszázad’ jelentésű ‘batalion disciplinar’ román kifejezés
Rokon értelmű: büntet

befirkan: bekerül (egy kis kettes az indexbe)

bráha: másnapos ember kellemetlen szagú lehelete
Egyéb formája: ‘dupla bráha’: amikor a másnapos lehellet fokhagyma-vagy vöröshagymaillattal párosul
Lásd még: páhog 1.

bukovár: veszteség, általában szerencsejátékon elveszített pénz
Eredete: Vukovár város nevének és a ‘bukni’ szónak a kombinációja
Ellentétes értelmű: nyereván

büntet: kellemetlenkedik, vkinek az idegeire megy
Rokon értelmű: batalion

bűrnyú: nagy balszerencse, kár, veszteség (pl. kártyázáskor rossz lapjárás)
Eredete: ‘bőrnyúzás’

cowboyszerkó:
utcai ruha (ha valaki részegen abban alszik)

császár: nagyszerű
Rokon értelmű: dzsukesz, király

csótányirtó: a növényvédelem szakirány hallgatója
Lásd még: flakongyűjtő, spenótbakter, szakfütyi

csuma: mértéktelen alkoholfogyasztás
Egyéb formái: ‘csumázik’, ‘csumás’

dzsukesz: jó (ált. pejoratív értelemben)
Használata: pl. ‘dzsukesz kis tétel!’, ha valaki nagyon rossz tételt húzott a vizsgán
Rokon értelmű: császár, király

elhajt: elküld, kirúg (vizsgáról)

ernyed: kikapcsolódik, pihen
Egyéb formája: ‘elernyed’
Rokon értelmű: pocol

erőltet: 1. ~ vkit (nőt): tartós szexuális jellegű kapcsolatot tart fenn vkivel
Egyéb formája: ‘megerőltet vkit (nőt)’: alkalomszerűen közösül vkivel
Rokon értelmű: megreccsint, megrabol (lásd rabol1.), műt
2.
~ vmit: reménytelennek tűnő dologgal próbálkozik
3.
~ vkit (nőt): közösülésre próbál rávenni, habár az reménytelennek tűnik

fal: akadály
Egyéb formái: ‘falat képez’, ‘falba szalad’

farba: mellébeszélés
Egyéb formái: ‘farbázik’, ‘nyomja a farbát’

felbasz: felbosszant, felmérgel

Félköríves: Nyulas Büfé

figyel: rejtőzik, megbújik
Használata: pl. ‘befigyelt (bekerült) a kis kettes (az indexbe)’, v. ‘ott figyel a pénztárcában az az ezres’

flakongyűjtő: a környezetgazdálkodás szakirány hallgatója
Lásd még: csótányirtó, spenótbakter, szakfütyi

gáze: fing
Használata: ha valaki fingik, azt közvetlenül előtte vagy utána kötelező jelleggel be kell jelenteni
Egyéb formája: ‘gázézik’

gyógysör: másnapos állapotban elfogyasztott sör
Eredete: állítólag a sör kis mennyiségben segít a másnaposságon
Egyéb formái: ‘gyógyszóda’, ‘gyógyfeles’

here: barátnővel rendelkező fiú, aki egész nap csak eszik, alszik, tévét néz és kártyázik

hiba: utólag megbánt dolog, különösen ha ismételten elköveti valaki (pl. részegen szexuális kapcsolatot létesíteni egy nagyon csúnya nővel)
Egyéb formái: ‘hibázik’, ‘hibu’

hunyó: a 28-as busz
Eredete: huszonnyolcas

Imre bácsi: Újkert Büfé, ill. annak vezetője

kálvária: sok utánajárást igénylő dolog

ketyeg: ideges, dühös, tele van feszültséggel

kiismer: ~ vkit: megismeri vkinek a rossz oldalát

király: nagyszerű
Rokon értelmű: császár, dzsukesz

kormoz: mellébeszél
Rokon értelmű: farbázik

korcol: sietve megy, igyekszik
Egyéb formája: ‘korcolászik’

maca: 1. tanszéki segédmunkatárs, ‘kémcsőmosogató’
Használata: általában ‘tanszéki maca’ formában (akár férfiakra is)
2. lány
3. vkinek a
~'ja: vkinek a barátnője

macera: kedves, aranyos, dédelgetni való leányka

madár: balek
Eredete: ‘Ne nézzél már madárnak!’ közmondás

megreccsint: ~ vkit (nőt): közösül vkivel
Rokon értelmű: erőltet 1., megrabol (lásd rabol1.), műt

mínusz: 1. hasznavehetetlen, hitvány ember
Rokon értelmű: trugyman
2. nem vergelhető, passzív ember
Rokon értelmű: papírkutya

Miska bácsi: Egri Borozó, ill. annak vezetője

műt: ~ vkit (nőt): közösül vkivel
Egyéb formái: ‘műtét’, ‘megműt vkit’
Rokon értelmű: erőltet 1., megrabol (lásd rabol 1.), megreccsint

necc: kétséges helyzet
Egyéb formái: ‘necc van’, ‘necceskedik’
Rokon értelmű: ‘rezeg a léc

nomádkodik: illegálisan a kollégiumban lakik

nyes: tanul

nyereván: nyereség, általában szerencsejátékon nyert pénz
Eredete: Jereván város neve és a ‘nyerni’ szó kombinációja
Ellentétes értelmű: bukovár

nyúzik: pénzbeli kárt, veszteséget okoz (pl. kártyán pénzt elnyer)
Eredete: a bűrnyú igei megfelelője

Obsit: Obsitos Söröző (egykori Viking Bár)

pa: passz (ultiban)

páhog: 1. rossz szagút lehel
Lásd még: bráha
2. jóllakottan liheg, miután degeszre ette magát
Egyéb formája: ‘páh’

pálca: hímvessző
Rokon értelmű: penna

papírkutya: használhatatlan, passzív ember
Rokon értelmű: mínusz 2.

patron: egy adag sperma
Használata: pl. ‘Ez a maca is megérne egy patront!’

penna: hímvessző
Használata: lásd patron
Rokon értelmű: pálca

pocol: pihen
Rokon értelmű: ernyed

pörög: aktívan bulizik, táncol, alkoholt iszik stb.

rabol: 1. meg~ vkit (nőt): közösül vkivel
Rokon értelmű: erőltet 1., megreccsint, műt
2.
~ vmire (v. vkire): lecsap vmire (v. vkire)
3. le
~ vmit (v. vkit): lecsap vmit (v. vkit) vki kezéről

ráhűt: 1. rásóz vkire vmit
2. rákeni vkire valakire valaminek az elkövetését
Egyéb formája: ‘ráhűti a (nagy) bűrt’
Lásd még: ‘A bűr hűljön rá!’

Sasfészek: Ibolya kocsmája
Eredete: Sas és Ibolya feltűnően jó viszonya miatt elterjedt az a pletyka, hogy …

spenótbakter: a kereskedelem és marketing szakirány hallgatója
Lásd még: csótányirtó, flakongyűjtő, szakfütyi

siku: nem várt siker

sukár: jó, szép
Eredete: Egyesek szerint a ‘szép’ jelentésű cigány ‘sukár’ szóból ered, mások szerint viszont a szlengként néha ‘jó’ értelemben használt ‘sudár’ szóra vezethető vissza.

szakfütyi: a szakfordító szakirány hallgatója
Lásd még: csótányirtó, flakongyűjtő, spenótbakter

taknya: takarítónő (a kollégiumban)

trugyman: reménytelenül, javíthatatlanul rossz ember v. dolog
Eredete: Pongi vezette be, vélhetően Franjo Tudjman horvát elnök nevéből származik.
Rokon értelmű: mínusz 1.

tuning: hamisított bor

u: ulti

újraindít: fekvő (különösen részegen alvó) embert erőteljes szívmasszázs jellegű mozdulatokkal ébreszt
Egyéb formái: ‘újraindi’, ‘újraindítás’, ‘újraindu’

üt: kártyázik
Egyéb formája: ‘ü’

vaddisznó: ágyon vagy széken (különösen a másén) terpeszkedő, ált. nagydarab férfi

vakond: olyan ember, akinek (különösen másnaposan) reggel az ágyból felkelve a szemei be vannak dagadva, ezért a világot csak egy apró résen keresztül látja

vendi: megtorlás, bosszú
Eredete: vendetta

vergel: rámenősen próbál rábeszélni vkit vmire

zabszem-effektus
vizsga előtti stressz jellemzője
Eredete: stresszhelyzet esetén a végbélnyílás olyan szorosan összehúzódik, hogy úgymond ‘egy zabszemet sem lehetne feldugni’

zici: kínálkozó alkalom (különösen egy szexuális kalandra hajlandóságot mutató nő)
Eredete: ziccer

 

Közmondások, szólások, állandósult szókapcsolatok és egyéb kifejezések

[valamely szó helyettesítése annak első betűjével]:
lekicsinylés
Használata: pl. ‘Ez nem bor, ez csak b.’

‘a bűr hűljön rá!’:
átok
Rokon értelmű: ‘szakadjon meg az életrajza!’
Lásd még: ráhűt

‘annyi pénzem sincs, amit a szemembe csepegtessek’
közmondás

‘az is pénz, bazmeg’:
közmondás, kb. ‘Ki a kicsit nem becsüli, az a sokat nem érdemli’
Eredete: Fodor mondta egy alkalommal, amikor néhány forintot nyert kártyán, miután előző nap több ezret elveszített.

‘beadja a halasztást’:
elege van valamiből
Használata: általában ‘add be a halasztást!’ vagy ‘beadom a halasztást’ formában
Eredete: Vannak emberek, akik ha sorra nem sikerülnek a vizsgáik, akkor hajlamosak pánikba esni, és beadni a félévhalasztási kérelmet.

‘beiktat egy programot’:
WC-re megy

‘de szeretnék rénszarvas lenni!’:
másnapos állapotban használt közmondás (mivel a rénszarvas sohasem másnapos)
Eredete: Allen panaszkodott először ilyen szavakkal Timcsikének egy átmulatott éjszaka utáni reggelen

‘dob egy sárgát/pistát’:
vizelni megy

‘felrúgnám az égig!’
kellemetlenkedő emberre, ronda kutyára, esetleg aranyos kisgyerekre alkalmazott szólás
Eredete: Dzsosu, aki utálja a kisgyerekeket, mondta egy alkalommal egy nagyon aranyos gyerekre, és ezzel egy csapásra magára haragította a társaságbeli lányokat

‘ha vót még’: kb. ‘de még mennyire!’
Használata: pl. ‘Ez vizsga? Ha vót még!’
Eredete: a példánál maradva ‘Ha volt még komoly vizsga ezen az egyetemen, akkor ez az!’

‘kossuthos kurvaanyja’:
a Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatója

‘maga alatt vágja a fejszét’:
közmondás
Eredete: Fodor mondta a kollbiztitkár-választáson tartott kortesbeszéde közben, hogy “lehet, ezzel most magam alatt vágom a fejszét”, majd zavarában a kapcsológombokkal játszva hirtelen leoltotta a 2. előadóban a világítást.

‘meghozta a gyümölcsöt a konyhára’:
közmondás
Eredete: Dzsosu hozta létre tőzsdejáték közben a ‘meghozta a gyümölcsét’ és a ‘hoz a konyhára’ kombinációjával

‘most hagyjak abba mindent?’:
lusta emberek által használt szólás, különösen ha egyébként az illetőnek semmi dolga sincs
Használata: pl. ‘most hagyjak abba mindent, és menjek mosogatni?’

‘nyílnak a szelepek’:
az az állapot, amikor bizonyos mennyiségű alkohol elfogyasztása után azok az emberek is elkezdenek nyakló nélkül vedelni, akik pedig előzőleg szilárdan eltökélték, hogy csak egyetlenegy sörre ugranak le a kocsmába

‘rezeg a léc’: kétséges helyzet, különösen amikor a vizsgáztató azon töpreng, hogy kirúgja-e a hallgatót, vagy sem
Rokon értelmű: necc

‘répa mindig van benne’:
hányás jelzője
Eredete: arra a megfigyelésre utal, hogy a hányásban akkor is található bizonyos mennyiségű sárgarépa, ha az illető már nagyon régen nem evett répát

‘szakadjon meg az életrajza!’:
átok, Berde Csaba nevének állandó kísérője
Rokon értelmű: ‘a bűr hűljön rá!’

‘tripla karbamid’:
szólás
Eredete: Egyszer Sassal poénból megetettek egy árvácskát a Sasfészek előtti egyik virágládából, és csak utólag mondták meg neki, hogy azt előtte hárman is levizelték.

‘van pénz, nem számít’
szólás

‘XY, te egy állat vagy!’:
szólás