Jelek és szimbólumok

 

Ezeket az előadásokat a 2010/2011-es tanév második félévében tartottam a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán a harmadéves hallgatóknak. A tantárgy neve Szemiotika, erre utal a fenti cím. Az itt elérhető előadások együtt egy multimédiás könyvet alkotnak, ilyenként inkább azt a címet adnám neki, hogy: A szimpatikus ember- és viselkedéstudomány alapjai. (Hogy miért szimpatikus, az az előadások meghallgatása során kiderül.)

Az előadások egymásra épülnek, az első kettő a jelekről szól, itt még nem látszik, merre fog haladni tovább, de ezek is hozzátartoznak az egészhez, érdemes hát rá úgy időt szánni, hogy akit érdekel, mindegyiket hallgassa meg, ahogy egymás után következnek.

A hangminőség sajnos nem a legjobb, de ez nem stúdiófelvétel, hanem olyan, amilyet tantermi előadás közben a mi lehetőségeinkkel rögzíteni tudtam.

A legtöbb videó 16:9-es képarányú, van viszont néhány 4:3-as, amelyekbe ilyen arányú videót kellett beszerkesztenem. Ha a lejátszó más aránnyal indítja ezeket, akkor át kell állítani.

A videók WMV formátumúak, lejátszásukhoz célszerű letölteni őket a gépbe, és onnan indítani. (Legegyszerűbben így lehet lementeni: jobb egérgombbal az illető előadás címére/linkjére kattintunk, és ott kiválasztjuk a Cím/Hivatkozás mentése más néven... – vagy angolul: Save target as... – opciót.)

 

Szilágyi N. Sándor

 

1. A jelek és a szemiotika 1 (Peirce)

Képarány: 16:9, időtartam: 1 óra 20 perc, méret: 241 Mb

 

2. A jelek és a szemiotika 2 (Saussure)

Képarány: 16:9, időtartam: 1 óra 25 perc, méret: 233 Mb

 

3. A szimbólumok természete

Képarány: 4:3, időtartam: 1 óra 45 perc, méret: 322 Mb

 

4. Tudománytörténeti kitekintés

Képarány: 16:9, időtartam: 1 óra 41 perc, méret: 267 Mb

 

5. Hangulatreprezentációk és fogalmi reprezentációk

Képarány: 16:9, időtartam: 1 óra 28 perc, méret: 270 Mb

 

6. Az emberi nyelv szimbolikus fele

Képarány: 16:9, időtartam: 1 óra 31 perc, méret: 256 Mb

 

7. Az emberi nyelv szimbolikus fele (folytatás)

Képarány: 4:3, időtartam: 1 óra 47 perc, méret: 366 Mb

 

8. Intuitív tudásformák

Képarány: 16:9, időtartam: 1 óra 47 perc, méret: 320 Mb

 

9. Intuitív tudásformák (folytatás)

Képarány: 16:9, időtartam: 1 óra 54 perc, méret: 364 Mb

 

10. A szimbólumok és a harmónia 1: Harmónia a világgal

Képarány: 16:9, időtartam: 1 óra 49 perc, méret: 429 Mb

 

10a. A szép (de nem új) világ

Képarány: 16:9, időtartam: 1 óra 20 perc, méret: 306 Mb

(Ez 2010-ben készült, 2011-ben már egyéb témák is bekerültek, és ez nem fért be; igazából az előzőnek a folytatása. A fraktálgenerátor program, amiről az előadásban szó esik, ingyen letölthető innen: http://sourceforge.net/projects/xaos/files/XaoS/xaos-3.5-win32.exe/download.)

 

11. A szimbólumok és a harmónia 2: Harmónia egymással

Képarány: 16:9, időtartam: 2 óra 27 perc, méret: 535 Mb

Az előadás végén Karácsony Sándor pedagógiájáról is szó van, ehhez letölthető innen a Magyar nyelvtan társas-lélektani alapon c. munkája, amely a neveléstudományi könyvsorozatának az első része, és ennek a Bevezetőjében röviden össze van foglalva ennek a pedagógiának a lényege.

 

12. A szimbólumok és a harmónia 3: Harmónia önmagunkkal

Képarány: 16:9, időtartam: 2 óra 47 perc, méret: 666 Mb

 

13. Tanulságok: A szimpatikus ember- és viselkedéstudomány

Képarány: 16:9, időtartam: 2 óra 26 perc, méret: 452 Mb

Az előadásban említett (magyarországi) politikai elmevírus leírása innen tölthető le.