A MAGYAR KATONAI SZLENG

III.

8. A katonai szleng jelenségeit vizsgálva nem kerülhetjük meg csoportnyelvünk történetének kérdéseit sem (vö. KIS T.: i. h. 1988/9: 31). Ilyen irányú kutatások híján ismereteink ezen a téren meglehetősen hiányosak, ami tulajdonképpen természetesnek is nevezhető, hisz a szleng jellegzetesen szóbeli jelenség (vö. KARTTUNEN, i. m. 7; SZUDZILOVSZKIJ, Szleng – csto eto takoje? 9), írásos emlékei csak elvétve kerülnek elő.

A katonai szleng kialakulásáról csak feltevéseink lehetnek. Eddigi ismereteink alapján nyilvánvaló, hogy a katonai szleng nem a legújabb kor terméke. A finn katonai szleng legkorábbi emléke például a harmincéves háborúból való, de más nyelvekből vannak adatok korábbról is (PENT. 7–8; M. PEI, Szabálytalan nyelvtörténet. Bp., 1966. 170; PAIS D.: MNy. 47: 85–6), így több adat is bizonyítja a latin katonai szleng meglétét a római légiókban (W. HERAEUS, Die römische Soldatensprache: Archiv für lateinische Lexikographie 12: 255–80; G. KEMPF, Romanorum sermonis castrensis reliquiae: Neue Jahrbücher für Antike und Christentum. Suppl. 26, 1901, 340 skk.): tufa 'csalit', sculca 'kém', punga 'buksza', brutis 'katonafeleség' stb. Még katonai ragadványneveket is ismerünk ekkorról, hogy csak a legismertebb Caligulá-t említsem: "Caligulae cognomen castrensi ioco traxit. , vagyis katonai humorral neki a 'kis csizma' nevet adták – mondja Caligula császár életrajzában (9) Suetonius.12. jegyzet

8.1. A katonai szleng keletkezése a katonai szaknyelvvel szemben, amelynek kialakulását a magyarban Zrínyi Miklós, a költő hadtudományi munkásságához kötik általában (MARKÓ: HadtörtKözl. 5/1–2: 152; de vö. PÁSZTOR: uo. 17: 634–76), nem elsősorban a szakmához, illetve annak szükségleteihez kapcsolódik, hanem a foglalatosságot űző csoport(ok)hoz. A huzamosabb ideig együtt élő emberek hajlamosak egy a csoport jellegét mutató nyelv megteremtésére (TELEGDI, i. m. 179), mint BÁRCZI írja: "Egyes, többé-kevésbé zárt egységeket alkotó emberi közösségekben, mint a kaszárnyák lakói (...) a különleges helyzet vagy a sajátos együttes tevékenység kitermel egy sereg pregnáns kifejezést" (MNyTK. 29. sz. 5). A hadjáratok hónapokon keresztül együtt maradó seregei vagy a végvárak helyőrsége már minden bizonnyal használt valamilyen szlengszerű csoportnyelvet. Erre következtethetünk TINÓDI soraiból is, mikor így szól a szegedi hajdúkhoz: "Vannak nyelvetökben nagy rútalmas szitkok, / Mind testét, mind lelkét pestinek [= bestének] mondjátok, / Lovag vitézöket gyakran csúfoljátok, / Köztetök egymást kurta szelletnek híjjátok. // Nagy isten ígéjét, kérlek, halgassátok, /.../ Hadnagytokat pesti lélöknek ne mondjátok." (Szegedi veszedelem: RMKT. III/2: 70).

A katonai szleng 17. századi meglétét már BÁRCZI GÉZA is feltételezi: "Talán nem túlságosan vakmerő dolog annak feltevése, hogy a labanc, tokos s efféle szavak a XVII. század magyar katonai argotjából indultak ki" (i. m. 10).

8.2. Alaposabb ismereteink csak az első világháború és az azt megelőző időszak katonai szlengjéről vannak. Az idő tájt (a kiegyezéstől a monarchia bukásáig) a magyarországi legények vagy a közös hadseregben vagy a Magyar Királyi Honvédségnél töltötték katonaéveiket. Az előbbiben német, az utóbbiban magyar volt a hivatalos nyelv (vö. Nyr. 45: 396; 48: 133). Számtalan németből torzított, gyakran népetimológiával alakult szava miatt a közösök nyelve volt a nyelvészek számára az érdekesebb13. jegyzet, olyannyira, hogy a honvédek nyelvéről egyetlen feljegyzést sem ismerek. (A német vezényleti nyelv egyébként a monarchia nem magyar anyanyelvű katonáinak nyelvére is nagy hatással volt. Horvát és olasz példákat SPITZER Ltól olvashatunk (Nyr. 49: 18–9), a cseh katonák nyelvhasználatának legszebb példája pedig HaÆek Ævejkje, melynek Réz Ádám fordította magyar szövege oly jól sikerült, hogy némi túlzással az első világháborús katonai társalgás és szleng "nyelvemlékének" is tekinthetjük.)

A nyelvészek gyűjtésein túl TÖMÖRKÉNY ISTVÁN bakanyelvről írott cikke (Nyr. 90: 255–8; megjelent katona témájú novelláiból válogatott kötetében is: Katona a kötélen. Bp., 1989. 7–11) és több novellája14. jegyzet őrizte meg leginkább a közösök katonai szlengjét.

A múlt század végi és e század elejéről származó katona nyelvi emlékeinkben is szembe kerülünk a katonai társalgás és a katonai szleng elválasztásának problémájával. A katonai szaknyelv minden szava lehet egyben a szleng eleme is, de ezt csak megfelelő szövegkörnyezet alapján állapíthatjuk meg. Mivel korai gyűjteményeink javarészt szójegyzékek, épp a legbővebben feljegyzett német eredetű szavakról nem bizonyítható, hogy a katonai szlengbe tartoznának. Még az a néhány szöveg is, ami ekkorról fennmaradt, azt erősíti, hogy a magyarosított alakú német szavak a hivatalos formák helyén álltak. Jól mutatja ezt például a többek által is közölt, eléggé mesterkéltnek tűnő elbeszélés: "Mi Taniszló alatt rasztoltung a stallungban. Egyszer csak a bóbachter jelenti, hogy mozog a muszka. A kanonirok szalveneket adtak, minket unternémungba kültek, a czvájtesz bataljon is marsberájt lett, pedig addig rezervában volt, a hoptmány úr felhuzta a brovlingot, a fájerverfelek kegyetlen dolgoztak, sturmoltunk, egy firer elesett, a muszka kunyorált: pánye, pánye ..." (A kolozsvári "A Hétfő" 1917. augusztus 7-i számából közli VERESS ENDRE: MNy. 13: 264; ld. még Nyr. 46: 297; vö. BALASSA: Die Neueren Sprachen 26 [1919]: 360). Hasonlóan vélekedhetünk a kéziratos katonakönyvek szövegeit olvasván (vö. KÓSA L.: Tiszatáj 27 [1973]/8: 20–3415. jegyzet; NéprLex. 3: 104–5), és ezt erősíti a katonai miatyánk (ŐSZ: Nyr. 30: 447), a bakajóreggelt és a bakaegyszeregy is (MAGASSY: Nyr. 38: 335).

A magyar katonák nyelvébe került német szavak az idegen nyelv ismeretének hiánya miatt hangalakjukban megváltoztak, de funkciójuk változásáról nincs adatunk.16. jegyzet Így vélekedik BÁRCZI is, aki szerint a "magyar katona-argot jóformán ismeretlen (...). A Nyr. katonanyelvi cikkei inkább a katonanyelv német műszavaival foglalkoznak (MNyTK. 29. sz. 14). Egyértelműen a katonai szlengbe tartozónak csak a magyar szavakat minősíthetjük (az első ilyen jellegű gyűjtés: JENŐ S., Gúnynevek. A kaszárnyából: Nyr. 26: 526–7), bár akad azért német szakszóból alakult szlengszó is, például a fersluszvizsga, amely eredetileg a 'fegyvervizsgá'-t jelentette, de ezt használták a katonák annak a szombatonkénti orvosi vizsgálatnak a megnevezésére is, amelyik jobbára a nemi betegségek kiszűrését szolgálta, és a hímvessző megszemléléséből állt.

A magyar katonai szleng szavai az első világháború alatt örökítődtek meg először nagyobb mennyiségben.17. jegyzet A háborús katonanyelv emlékei egyaránt származnak a CsKH és a honvédség katonáitól, a feljegyzések nemigen jelölik, kik használták. Ennek oka az lehet, hogy nagy különbségek nem voltak a két hadsereg magyar katonai szlengjében.

Az első világháborúval záruló korszak katonáinak szlengje jó néhány közös vonást mutat a maival. Ez különösen szemléletében feltűnő [keskenyvágányú őrnagy 'zászlós' (BALASSA: Nyr. 49: 77) : keskeny nyomtávú őrnagy 'őrvezető']. A mind az első világháború előtti-alatti, mind a mai katonai szlengben megtalálható szitakötő 'repülőgép; helikopter', lobogós 'zászlós' (erre van adatom a negyvenes évek első feléből is), dögész 'egészségügyi katona' szavak esetében nem kell okvetlenül e kifejezések folyamatos meglétére gondolunk, hisz az analóg gondolkodás révén a régitől függetlenül újraszülethettek ma is. Vannak persze olyan szavak is (pl. dögcédula 'személyazonosító fémlapocska'), amelyek napjainkig megszakítás nélkül a katonai szleng szavaként élnek. Elképzelhető az is, hogy az ebben az időszakban élt szavak egy része a nagyapák elbeszélése vagy olvasmányélmények nyomán éledt föl (menázsifaszolás 'élelemfelvétel'; borjú 'hátizsák', megjegyzendő, hogy ez utóbbira van adatunk a 40-50-es évekből is).

Az első világháború végéig tartó korszak katonai szlengjének szókincsében – hasonlóan a maihoz – megtaláljuk a fegyverek [asszony 'fegyver' (Nyr. 90: 257); rohambicska 'rohamkés' (MNy. 17: 169)], a felszerelés [kúdústarisznya 'kenyérzsák' (Nyr. 6: 183); vaskalap, kisharang 'sisak' (Nyr. 54: 96)] vagy éppen a különböző időben bevonult katonák megnevezését [öreg baka, sztári baka, vén huszár 'öregkatona' (Nyr. 6: 44)]. Különösen az újoncokra akadt már akkor is sok név: buger, csikos hasú (Nyr. 26: 323), bundás (Nyr. 6: 44; 17: 284), suba, reguta, ribanc, buszmája, tanyai, piros csizmával fogott, erdőbűl szalajtott vadállat (Nyr. 90: 256). A regruták esti imája csokorba fogva említi e neveket: "Adjon a Mindenható / Mennyben lakozó, / Kacifántos, bojtorjános, / Nyugodalmas jójcakát / ... minekünk / Sároshátú, repedt-sarkú, / Porosfülü, zöldhasú / Csörgőskörmü, patróntáskaszájú, / Kopfpolcterfejü, buta, / Fölfoghatatlan, mázolatlan / Regrutáknak." (A nagy háború katonanótái. Gyűjtötte GÖMÖRI JENŐ. Nagybecskerek, 1918. 167–8; vö. még KIS T.: Igaz Szó 1988/1: 32).

Akkoriban is hangsúlyozták az öregkatonák, hogy az újoncok bevonulása nemrég történt, ezzel is kiemelve saját kiváltságaikat: még gőzölög, amit cibil korában utójára odap....t (Nyr. 26: 325); megvoltak az alakias mozgást oktató kifejezések is: Úgy vágd ki a lábod, hogy a cserép hulljon rád a háztetőrűl (Nyr. 26: 324).

A témakörökben különbséget csak a háborús kifejezésekben találni: küldi a muszi a faszolást 'lő az orosz' (MNy. 17: 171); megkapja a fakörösztöt 'meghal' (a sírkereszt mellett a kitüntetésekre is utal; uo.) stb.

8.3. A Horthy-korszak és az azt lezáró második világháború katonai szlengjéről kevés adat van. Ekkor tájban tűnik fel néhány argó szó a katonai szlengben: jó bulit kifogni, hóhányó (BOLDIZSÁR I., Don, 1942–43: Kortárs 1982/1: 29); majré (uo. 35); szajré (uo. 44; vö. LOVÁNYI: Msn. 10: 113–4), de ezeknek a katonai szlengbe tartozását a gyér adatoltság miatt csak a napjainkig tartó tendencia erősíti meg.

Bizonyos jelek szerint ekkor kezdenek a katonai szlengbe beszivárogni a katonai szaknyelv rövidítései, mint muszos 'munkaszolgálatos', Ello 'ellátó', Üza 'üzemanyag' (BOLDIZSÁR: i. h. 38); 'óra', 'egészségügy' (Msn. 9: 87); légó 'légoltalom' (Msn. 10: 80–1).

A kevés anyag ellenére is megfigyelhető a katonai szleng folytonossága. A csicskás 'tisztiszolga' már az első világháború alatt is megvolt, de akkor még inkább a privadíner vagy a kutyamosó járta. Igazi elterjedése ezután történt meg (HARSÁNYI: MNy. 39: 231; nevezték még pucer-nek és ordonduc-nak is), olyannyira, hogy a hízelgő, a tiszteknek szívességeket tevő katonára ma is használják. Ezt a folytonosságot tapasztalhatjuk az újoncok megnevezésére használt porosfülű és bundás szavakban is, amelyek adatközlőim szerint éltek a harmincas, negyvenes években is. Legutoljára a hatvanas években tűntek fel megint adatolva: bundás (HonvSzle. 1965/1: 115), poros fülű (uo. 1962/11: 54). (A 80-as években már nem ismerték őket.)

Adatközlőim emlékezetében olyan szavak is akadtak, amelyek talán ebben a korban keletkeztek és megmaradtak napjainkig, például ales 'alezredes'; krumplivirág 'csontcsillag'; csillaghullás 'előléptetés'; bokorugró, jakumó 'gyalogos'; dióverő, csúzli '(szuronyos) puska'; sakkozik 'felmos'; konyhamalac 'konyhai munkás'; bivalytej 'feketekávé'; stb.

A tréfás szavak, szóösszetételek ezt az időszakot is jellemezték: pocsolyakerülő 'gyalogos' (vö. "Huszár vagyok nëm pocsolyakerülő" Ethn. 31: 65); csúszómászó 'ua.'; kályhacsöves 'aknavetős'; gumihuszár 'kerékpáros'; menyasszony 'puska; géppisztoly'; millió-leves 'zabpehelyleves'; légfúró 'légvédelmi tüzér'; bikacsalogató, vörösördög 'tüzér'; csipogó 'kézzel hajtott zseblámpa' (ÖRKÉNY I., Tóték: Drámák I. Bp., 1982. 259); stb. Hasonló adatok támasztják ezt alá BÓKA LÁSZLÓ regényéből is (Alázatosan jelentem. Bp., 19612; vö. KÁROLY S.: Nyr. 85: 56–62): bakabál-nak nevezték a négyszögben való menetelést (i. m. 313), birkanyíró-nak a borbélyt (i. m. 288), tetűallé-nak a fésűletlenségért a fej tetejére nyírt csíkot (uo.) stb.

Körülírásos megnevezésekre (derékszíjjal átkötött marharépa 'újonc') és hosszabb kifejezésekre, szólásokra (kis huszárt szart a ló 'a huszár leesett a lóról'; "Szegény borjúnak kár volt lábát törni, a szegény bakának kell hátán cipelni!"), ha csak szórványosan is, de van adatunk. Még az olyan ma sem túl gyakori szójárásokra is akad példa, mint a vezényszó helyettesítése hasonló hangzású és ritmusú szóval: Verd fejbe! 'Fegyverbe!'. A mai katonai szlenggel összevetve a legjelentősebb különbséget e korszakban is a háborúval kapcsolatos, az ellenséget, az ekkor feltűnt fegyvereket megnevező kifejezésekben találjuk: hitlerfurulya, sztálinorgona, katyusa 'sorozatvető'; sztalingyertya 'világító rakéta'; sztalinok, ivánok 'oroszok'; friccek 'németek' stb.

8.4. A magyar katonai szleng legutolsó, napjainkig tartó (valószínűleg épp most lezáruló) korszaka az 1945 után több év alatt szerveződött Magyar Néphadsereghez (KatLex. 394; vö. Magyarország hadtörténete II. Főszerk. LIPTAI E. Bp., 1985. 533–4, 544–6) kapcsolódik. Az előző pontban felvázolt rövid történeti áttekintésben még az eddig feltárt adatokból rekonstruálható teljesebb kép megrajzolására sem vállalkozhattam, de talán ennyiből is látszik, hogy a katonai szleng mindig folyamatosan fejlődött, így a mai katonai szlengnek szerves történeti előzményei vannak.

Azt, hogy az 1990. március 15-én a Magyar Néphadseregből alakult Magyar Honvédség jelent-e majd korszakhatárt a katonai szlengben, ma még nem lehet tudni.

A katonai szleng történetében új (bár korántsem éles határvonalú) korszakot csak a hadsereg szervezeti viszonyainak, felszerelésének, kiképzésének, fegyvereinek, tehát az egész katonai életmódnak a megváltozása szokott hozni. Valószínű, hogy a Magyar Honvédségben tervezett modernizálás, a katonaidőnek a 18-ról 12 hónapra (háromról két kiképzési időszakra) történő leszállítása (ezzel együtt a katonák közt tulajdonképpen már több, mint száz éve élő hármas tagoltságú informális hierarchia megváltozása; vö. ERDŐS, "Kopasz", "öreg" – avagy megszűnik egy "hagyomány"?: Magyar Honvéd 1990/32: 9) új korszakot nyit majd a katonai szleng történetében.


Jegyzetek:

12. A latin katonai szleng szakirodalmi és nyelvi adatait TEGYEY IMRE szívességének köszönhetem. – [VISSZA a szöveghez]

13. LINTNER: Nyr. 3: 185–6; VOZÁRI: Nyr. 3: 327–8; LEHR: Nyr. 3: 525–6; KIRÁLY: Nyr. 5: 331; BALLAGI: Nyr. 6: 44, 88, 136, 183, 233–4, 275–6, 326 (vö. FELSZEGHY, i. m. 75–80); BALASSA: Nyr. 17: 283–4; BARCZA: Nyr. 26: 323–5; BENKÓCZY: Nyr. 38: 46. – [VISSZA a szöveghez]

14. Pl. Förgeteg János mint közerő. Bp., 1905. 33–43, 171–81, 229–34; Különféle magyarok. Bp., 1907. 10–21, 86–96; Ne engedjük a madarat. Bp., 1911. 153–76; Egyszerű emberek. Bp., 1914. 1–23, 145–55; Föltetszik a hajnal. Szeged, 1955. 77–90, 203–7, 250–6, 289–93, 301–6, 314–8; Hajnali sötétben. Bp., 1958. 28–33, 40–5, 240–7; A kraszniki csata. Bp., 1960. 47–50, 107–11, 137–8, 411–5; Munkák és napok a Tisza partján. Bp., 1963. 187–92; Csata a katonával. Bukarest, 1974. 63–7, 251–4; Két ló bitangságban. Bp., 1981. 299–302. Ld. még előbb idézett könyvét is. – [VISSZA a szöveghez]

15. "Bécsben lakó atyaisten, irgalmazz minékünk, valamennyi barna kislány, könyörögjön érettünk, kedves jó anyánk, hallgassanak meg minket. Dühös kapitánytól, mérges főhadnagytól, ments meg uram, minket. Idegen hadnagytól, mérges kadéttól, két órai posztállástól, éjjeli patrólérzástól és a korai fölkeléstől ments meg uram, minket. Szigorú lágerástól, a reggeli gelenszübungtól, a hosszú laófszitól ments meg uram, minket. A risztungtól, a fegyvertől, a kemény fegyverfogástól, az indibláncsulter tördeléstől, a bajonett fektérozástól, a kemény stószzsáktól, ments meg uram, minket. A sok ferseft és egy áristomtól, a kaszárnya- és lágeráristomtól, a nehéz marsagyusztérungtól ments meg uram, minket. Az orvosi vizittől, a nagy rukkolásoktól, az éjjeli ibungoktól, a délutáni forsulétól és minden rossz menázsitól ments meg uram, minket a katonaélettől most és mindörökké ámen." (uo. 28). – [VISSZA a szöveghez]

16. "Sok legény nem is tudja, hogy németül van az, amit elmond, azt hiszi, hogy az is magyar szó, csakhogy ő még nem hallotta eddig. (...) neki teljesen mindegy, hogy a "szakasz" vagy "cúg" szóban ismer-e meg egy fogalmat, mert azelőtt sem az egyiket, sem a másikat nem hallotta." (TÖMÖRKÉNY, Munkák és napok... 189). Elősegítette a német szavak torzulását, hogy akiktől tanulták a nyelvet (kiképző altisztek, abrikterek), gyakran maguk sem beszélték a német nyelvet (vö. FELSZEGHY, i. m. 81). A népetimológiás alakok létrejöttében [úrlap 'Urlaub' (Nyr. 6: 326), örömlajbi 'Ärmelleibel' (Nyr. 26: 325); ld. még NÁDAI: NyF. 27. sz. 3, 4, 7 stb., vö. még 34] nyilván szerepet játszott a játékosság mellett, hogy a "magyar katona a legtöbb német kifejezésnek azért is igyekszik magyar formát adni, hogy azt jobban emlékezetében tarthassa." (FELSZEGHY, i. m. 74). – [VISSZA a szöveghez]

17. BALASSA: Die Neueren Sprachen 26: 359–60; CSEFKÓ: MNy. 17: 167–72; HUHN: Nyr. 47: 93; KNER: Nyr. 52: 31–2; KORCSMÁROS: Nyr. 54: 94–6; LOVÁNYI: Msn. 10: 113–4; PARÁSZKA: Nyr. 46: 297; REXA: MNy. 15: 44–5; SPITZER: Nyr. 49: 16–9; SZTROKAI: Nyr. 49: 44; VERŐ: Nyr. 50: 135–9; HARSÁNYI, Csicskás: MNy. 39: 231; MOLNÁR, Digó: Nyr. 49: 127; SPITZER, Svéd és cseh: Nyr. 52: 79–80. – [VISSZA a szöveghez]

 

TOVÁBB