Metaforikus úton keletkezett helyneveink igen színes, stilárisan is gazdag névcsoportot alkotnak, névtani szakirodalmunk is szívesen foglalkozik velük. A helynévtipológiák ide vonatkozó fejezeteit azonban nem mindig könnyű megtalálni: ennek egyik oka a terminushasználat különbözősége. Képzettársítással keletkezett nevekről ír KÁZMÉR (Alsó-Szigetköz 42–3, 65–6), BENKŐ (Nyárádmente 32) és PESTY JÁNOS (NytudÉrt. 70. sz. 101–3). INCZEFI az asszociációs név terminust használja (Makó 72, 87–9; MNy. 69: 466–7), MEZŐ pedig képzetasszociációs neveket említ (Hiv. 202). Az eltérő terminushasználat szemléletbeli különbségeket is takar: a különböző alapelvek, osztályozási szempontok miatt a fenti kategóriák tartalma is más és más. Erre már KÁZMÉR is utalt, megjegyezve, hogy „a névtipológiákban elhatárolásuk [ti. a képzettársítással keletkezett neveké] nem mutatkozik egyöntetűnek” (i. m. 42).
A finnországi névkutatók az asszociációs nevek (assosiaationimi) egész sor típusát tartják nyilván: köztük az összehasonlító (vertailu-), a szójáték (sanaleikki-), a metonimikus (metonyyminen), az ellentétes (vastakohta-) és a variált nevek (variointinimi) csoportját (lásd a Terminol. megfelelő címszavait).
A képzettársítás, az asszociáció fogalma nem nyelvi folyamatokat jelöl, hanem azok gondolkodásbeli, tudati hátterét: következésképpen más síkon helyezkedik el, mint nyelvi alapú történeti helynévtipológiánk osztályai. A névalkotás folyamatában természetesen ezeknek a – jobbára a pszichológia érdeklődési körébe tartozó – kategóriáknak is van szerepük. A tudati működés asszociatív kapcsolatai azonban különböző nyelvi formákban realizálódhatnak: a történeti elemzés ezeknek a megvalósulásoknak a nyelvi feltételeit, körülményeit, jellegzetességeit vizsgálja. A tudati asszociációk a metaforikus neveken kívül jelentős szerepet játszanak a metonimikus névadásban, a nevek költöztetésében, az indukciós névadásban, a népetimológiás alakulatok, sőt a deetimologizálódott nevek keletkezésében is. A metaforikus úton alakult neveket a jelentésbeli névalkotás körébe tartozónak tekintem: nem sorolom tehát ide az olyan, metaforikus szemléleten alapuló, szintagmatikus szerkesztéssel alkotott kétrészes neveket, mint amilyenek a Pántlika/föld ’keskeny, pántlika alakú (1) dűlő (2)’, Dívány/domb ’díványhoz hasonló alakú (1) kiemelkedés (2)’ stb.
A metaforát a jelentéstani, stilisztikai szakirodalom olyan névátvitelnek tekinti, amely „két fogalom közt fennálló tartalmi (külső vagy belső, néha funkcióbeli) hasonlóságon vagy hangulati egyezésen alapul” (FÁBIÁN–SZATHMÁRI–TERESTYÉNI, MStilV. 90). A metaforát névalkotási folyamatként tehát – a helynevek jelentésszerkezetének sajátosságait is figyelembe véve – a fogalmi jegyek hasonlóságán alapuló névátvitelnek foghatjuk föl. KÁROLY SÁNDOR is figyelmeztet arra, hogy a metafora értelmezésében nem az azonosságra, hanem a fogalmi jegyek hasonlóságára kell a hangsúlyt helyeznünk, mivel „valójában nem azonosításról, hanem egy közös fogalom alá rendelésről van ilyenkor szó, hiszen elképzelhetetlen, hogy valaki akár a múltban is azonosítsa az ember fejét a káposzta fejével” (Jelentéstan 241). Másrészt fontos annak a kiemelése is, hogy az ember számára „a dolgok azonosságát nem azok külső tulajdonságai jelentik, hanem elsősorban az a funkció, amelyet az ő társadalmi élete közben a dolgok betöltenek” (uo.). A helynevek esetében ez azt jelenti, hogy a megnevezendő denotátum sokféle jellegzetességét, fogalmi jegyét ismeri ugyan a névadó ember (méretét, alakját, talajának minőségét, növényzetét stb.), mégis ezek közül legtöbbször csupán az egyiket, a számára valamilyen szempontból leglényegesebbet választja ki a megnevezéshez. Ha egy ilyen fogalmi jegy (pl. egy domb jellegzetes alakja) alapján úgy ad ezután tulajdonnevet a denotátumnak, hogy egy ugyanolyan sajátosságú tárgy (kemence, szénaboglya, kalap, Badacsony) nevét használja fel erre a célra, akkor metaforikus megnevezéseket hoz létre.
A névadás alapjául szolgáló fogalmi jegy figyelembevétele természetes osztályozó szempontként kínálkozik a metaforikus nevek típusainak áttekintésében. Mivel az így létrejött egyrészes nevek csakis valamiféle sajátos jelleget fejezhetnek ki, a névszerkezeti elemzés általános, más névtípusokra is jellemző szemantikai kategóriáit ez esetben is használhatjuk: közülük azokat kell kiemelnünk, amelyek a metaforikus névalkotásban is megjelenhetnek. (A példaként említett nevek a Nyírbátori, a Pápai és a Tapolcai járásból valók. A névalkotási típus ritkaságára jellemző, hogy a több tízezer névformából csupán 99 metaforikus keletkezésűt találtam, s a szintagmatikus szerkesztéssel alkotottak között is mindössze 26 olyan van, amely metaforikus szemléletet tükröz. A csekély számú név arra a következetlenségre kényszerít, hogy az egyes jelentéstani csoportokban ez utóbbi, kétrészes névtípusból is felhasználjak némi példaanyagot. Ezt azonban mindenütt a névrészek határának megjelölésével jelzem.)
Magától értetődik, hogy a metaforikus nevek szemantikai kategóriái összekapcsolódnak a denotátumok fajtáival is. Az alakmeghatározás például természetesebb a domborzati nevek körében, mint a vízneveknél vagy az építményneveknél. Más oldalról közelítve az tűnik föl, hogy a szemantikai osztályok – részleteiben később megvilágítandó – összefüggést mutatnak a metafora alapjául szolgáló szó közszói, illetőleg helynévi, azaz tulajdonnévi jellegével.
A metaforikus nevek legjellegzetesebb, számban is legjelentősebb szemantikai csoportja az alakmeghatározó neveké. (Ez kitűnik INCZEFI GÉZA e témakörből írt dolgozatából is: Nyr. 95: 189–93.) Leggyakrabban domb, kiemelkedés (Zsidókalap, Kályhaválla, Tekenős/hegy) vagy bemélyedés, völgy (Kosár/völgy, Teknő/völgy, Asztal/völgy) megjelölésére használnak metaforikus neveket. Utak, utcák esetében görbeségük, kacskaringósságuk lehet kifejezésre alkalmas (Lőcs/utca, Sarkantyú/utca, Bikanyak), néha pedig éppen feltűnő egyenességük (Zsinór/út), de ívben hajló földterületek is kaphatnak ilyen nevet (Kaszakacs, Patkó). A kerekség jellemezhet vizet, földterületet egyaránt (Fillérke, Kör, Abrincsos). Szűk, keskeny területet is megjelölhetnek metaforikusan (Pántlika, Pántlika/erdő, Sodrófa/utca).
A fenti jelentésviszonyok természetesen nem csak metaforikus úton fejezhetők ki: használhatnának egyszerűen Nagy/domb, Lapos/völgy, Görbe/utca, Kerek/tó, Keskeny/föld neveket is. A metaforikus szemléletű helynevek – különösen a jelentésbeli névalkotással keletkezett egyrészes nevek – stilisztikailag gazdagabbak, információtartalmuk jóval összetettebb. Ezzel magyarázható, hogy a helynévtipológiák gyakran említik ezeket humoros neveknek, a néphumor adta megnevezéseknek (ez azonban természetesen nem névtörténeti, hanem névstilisztikai kérdés).
A metaforikus alakmeghatározás persze vonatkozhat olyan sajátos formájú területekre, objektumokra is, amelyeknek más módon nehéz lenne az alakját kifejezni (Fecskefarok: Pesty adatközlője szerint „fecskefarok formára megy ki”, Gatyaszár/utca, Citera, U betű/dűlő, Ipszilonok ’ilyen alaprajzú lakóházak’, Galambház ’épület’, Napóleonkalapja ’a zánkai gyermekváros bejárata’). A Balaton-felvidéken, főleg a Káli-medencében különleges helynévfajtákat, sziklaneveket is találunk. Ezek között több metaforikus eredetű is van: Kiskalap, Nagykalap, Rétes/kő, Lacikemence, Nagykemence, Csótányháza, Ördögágya.
A közszói eredetű metaforikus helynevek közt csak elvétve találunk olyanokat, amelyek nem alakmeghatározó szerepűek. Veszekedős, békétlen lakóiról, elhanyagoltságáról kapta több helyen is egy-egy falurész a Dzsungel nevet; távoli, kietlen terület a Préri. Az elhelyezkedés hasonlósága miatt nevezik Rókalyuk-nak a domboldalba bevájt kunyhósort, Metró a neve Tapolcán a föld alá süllyesztett nyilvános illemhelynek.
A metaforikus helynevek között természetesen nem tartjuk számon a teriomorf, illetőleg antropomorf szemléleten alapuló földrajzi közneveket: hát, gerinc, nyak, láb stb. A metaforikus jelentésváltozás ezekben a földrajzi köznévi jelentés kialakulása során ment végbe, így nem a névalkotás jellegzetessége. Határesetek azonban itt is előfordulhatnak. A Tapolcai járásban három vízátfolyónak is Lúdgége a neve, két sziklacsoportot pedig Kőzsák-nak hívnak. Ezek a másutt szokatlan megnevezések az adott területen (metaforikus eredetű) földrajzi köznévnek számítanak: a kötet szótári része tartalmazza is őket. Ennek megfelelően tulajdonnévként a hasadással keletkezett nevek között tarthatók számon.
Annak áttekintése, hogy a metaforikus nevek alapjául szolgáló közszók milyen fogalmi körből kerülnek ki, sajátos ellentmondást fed fel előttünk. A ritka, különleges helynevek jórészt nagyon is mindennapi tárgyak, dolgok (használati eszközök, berendezési tárgyak, ruhadarabok stb.) semleges stílushatású neveiből alakultak. Olyan szó, amely közszói értékében is gazdag asszociativitású: Csótányháza, Ördögágya, Napóleonkalapja, alig található közöttük. A metaforikus helynevek stilisztikai töltetét tehát nem a név lexikális szintje adja, hanem a lexémáknak a névben betöltött funkcionális-szerkezeti felhasználási módja és szerepe.
Nyelvileg különös, sajátos jelenség maguknak a helyneveknek helynévként való metaforikus használata. SZABÓ T. ATTILA jó csokorra valót gyűjtött össze a Jerikó, Csikágó, Bosznia-féle határ- és településrésznevekből, hozzáfűzve, hogy ezek eredetét általában nehéz meghatározni, s hogy jobbára a „néplélektan érdekkörébe” tartoznak (MNy. 30: 170). A jelenség nyelvi arculatát is megismerhetjük azonban, ha a metaforikus erdetűek között vizsgáljuk az efféle helyneveket. J. SOLTÉSZ szerint „a tulajdonnévhez a rá vonatkozó történelmi, földrajzi, mitológiai, irodalmi stb. ismereteink olyan tudattartalmat kapcsolnak, amely az eredeti denotátumon kívül – hasonlóság, illetőleg érintkezés alapján – más egyedre, több egyedre is vonatkoztatható” (Tulajdonnév 35). Példái között találjuk a „Páris, az én Bakonyom”, „Debrecen, a kálvinista Róma” kifejezéseket. SZATHMÁRI ISTVÁN Ady helynévi szimbólumait vizsgálva a nevek konnotációjának fontosságát hangsúlyozza. A szimbólumalkotás oly módon történik, hogy „a költő (...) valamely földrajzi helynek kiemeli egy vagy több, a közösség tudatában is kisebb-nagyobb mértékben meglevő, ill. sokkal gyakrabban csak a saját meglátásából következő sajátságát (...), és a továbbiakban a földrajzi név már ezeknek az elvonatkoztatott, felnagyított és általános jelentőségűvé tett jelenségeknek a jelképe lesz” (MNyTK. 183. sz. 175). A J. SOLTÉSZtól és SZATHMÁRItól más-más nézőpontból tárgyalt folyamat a kiemelés és az absztrakció logikai, jelentéstani műveleteit is tartalmazza: ugyanez az alapja a tulajdonnevek köznevesülésének is.
A jelenséget más oldalról, a névtelen helyek elnevezésének, a névalkotásnak a szándéka felől is megközelíthetjük. A névadó ember tudatában a megjelölendő hely egy jellemző vonása (pl. az, hogy ’hideg’) olyan, általa ismert helynevet idéz fel, amelynek információtartalmában, konnotációjában – legalábbis számára, de gyakran másoknak is – ugyanez a motívum dominál: s elnevezi a falurészt, határrészt Szibériá-nak. Úgy is mondhatnánk: mivel Szibéria a hidegség fogalmát képviseli, mintegy szimbolizálja, felhasználható a denotátum ilyen szemantikai jegyének kifejezésére. A névadás a fogalmi jegyek hasonlósági érintkezésén alapul, így ezeket a neveket joggal tárgyalhatjuk a metaforikus helynevek között.
A helynevek metaforikus használatának belső tagoltságát, összefüggéseit nemcsak a rendelkezésre álló szűkös anyag (a 3 járásból összesen kb. 30 név) miatt nehéz bemutatni, hanem a jelenség természetéből adódóan is. Ugyanazt a jellegzetességet, fogalmi jegyet többféle helynévvel is kifejezhetik: a ’távoli hely’ például lehet Abesszínia, Sanghaj, Doberdó, Kínai/negyed; másrészt pedig egy-egy helynév többféle sajátosság kifejezésére is fölhasználható: Amerika ’távoli (határrész)’, ’gazdagok lakta (falurész)’. Sokszor nem állapítható meg egyértelműen az érintkezés fogalmi háttere, vagy éppen egyszerre többféle ok is szolgálhatott a névátvitel alapjául: például Hortobágy ’távoli, sík, puszta terület, ahol lovakat tartanak (a Tapolcai járásban)’. Arra is van példa, hogy a metaforikusan használt helynevet valamilyen ellentétes fogalmi jegy jelölésére alkalmazzák: Makó legszegényebb részét Bécs-nek hívják (INCZEFI, Makó 151), Amerika a neve Salgótarján egyik szegénynegyedének (HLAVACSKA, Salgótarján 14).
A helynévi alapú metaforák lényegesen kibővítik azt a szűk szemantikai mezőt, amelyben a közszói eredetű metaforikus helynevek felhasználhatók a denotátum egy-egy sajátos jegyének kifejezésére. A fentiekben már láttunk néhány példát a távol fekvő helyek metaforikus megjelölésére. A Kisbakony erdőt jelöl, a Gecemán bokros, fás legelő neve, bortermő terület a Kistokaj és a Kisbadacsony. A hely, falurész lakóira utal a Sanghaj (cigányok lakta utca), főleg munkások élnek az Angyalföld nevű falurészben. Többfelé előfordul, hogy Lordokházá-nak nevezik a hivalkodóan gazdag bérházakat. A hely funkciójára utal a Betlehem (istálló, major neveként ötször is előfordul a vizsgált anyagban: ezeket legutóbb BALASSA IVÁN tekintette át érdekes tanulmányban [Benkő-Eml. 46–50]); lovakat tartanak a Kishortobágyon-on, a Fehérház irodaépület neve.
Ha a metaforikus névadás alapjául szolgáló helynevek származási körét tekintjük át, feltűnik, hogy különösen sok közöttük a magyar nyelvterületen kívüli név. A névadók ezeket személyes emlékekből – katonaság, hadifogság (Doberdó, Szibéria), kivándorlás és hazatelepülés (Amerika, Brazília) – éppúgy ismerhetik, mint hallomásból, a sajtóból stb. (Abesszínia, Sanghaj). Egészen újak is vannak közöttük (Fehérház, Lordokháza). A legismertebb bibliai helynevek (Betlehem, Getsemáné) is szerepelnek. A magyar helynevek közül csak igen ritkán használják fel egy-egy közeli hely megnevezését (pl. a Tapolcai járásban: Kisbakony); talán a távolabbi helyek kevésbé ismert volta, a csupán egy-egy jellegzetességük ismeretére korlátozódó szemlélet ennek a magyarázata. A szinte nemzeti jelképnek tekinthető nevek (Tokaj, Hortobágy, Badacsony) mellett olyan újabbak is szerepelnek, mint az Angyalföld, a Rózsadomb, vagy a 60-as évek filmsikerére utaló Villanegra (egy magányos erdei ház neve).
Érdemes megemlíteni, hogy MIKESI SÁNDOR főúri birtokokról idéz jellegzetes metaforikus neveket. A névadás körülményeit ilyenkor általában nem túl nehéz földeríteni. Így került Ibrányba a latin Tusculanum ’Cicero nyaralóhelye’ Tuskolány formában, Nagykállóba pedig az Elysium (Ilizium) vagy a Champs-Elysées és a Bellevue (MNy. 60: 351).
A helynévi eredetű metaforikus nevek között több olyat is találunk, amely a kis jelzővel fordul elő. Ezeket a neveket szerkezeti szempontból egyrészesnek kell tekintenünk, hiszen a jelző nem magára a denotátumra vonatkozik (soha nincs például jelző nélküli vagy nagy-gyal alakult névpárjuk), hanem mintegy hasonlító szerepe van: a Kis-Szibéria azt mondja el denotátumáról, hogy ’majdnem olyan hideg, mint Szibéria’. A kis jelzőnek közszói szerkezetekben is lehet hasonló szerepe (pl. Valóságos kis Amerika ez a hely!).
A metaforikus nevek azon rétegét, amely etimológiailag áttetsző helynéven alapul, különösen óvatosan kell kezelnünk. A Fehérház, Rózsadomb-félék ugyanis természetesen gyakoriak a szintagmatikus szerkesztéssel alkotott kétrészes nevek csoportjában. Jelentésszerkezetük ilyenkor: ’fehérre festett falú (1) épület (2)’, ’vadrózsával benőtt (1) kiemelkedés (2)’. Metaforikus névnek csak akkor tarthatjuk őket, ha a megnevezés körülményeivel teljesen tisztában vagyunk, s az kétségtelenül azt bizonyítja, hogy ’az USA elnökének rezidenciája’, ill. ’Budapest elegáns városrésze’ jelentésű nevek helynévi felhasználásáról beszélhetünk. Más példákat is említhetnénk, amelyek az e típusba tartozó nevek igen körültekintő vizsgálatára figyelmeztetnek bennünket. A vanyolai (Pápai járás) Balkán a falu legszélső dűlője, de mégsem távoli határrészre utaló név, hiszen a kötetből megtudjuk, hogy az első világháború után hosszabb ideig dohányt termeltek benne, azaz valójában a termelt növény (Balkán dohány) nevének metonimikus átviteléről van szó.
A metaforikus úton keletkezett nevek eddig áttekintett típusaiban találunk olyanokat is, amelyek nem lexémák jelentésváltozásával keletkeztek. A Csótányháza ’szikla’, Kisamerika nevekben szerkesztett szintagmákat találunk. Mégsem a szintagmatikus szerkesztéssel alkotott nevek között kell tárgyalnunk őket, hanem a történeti tipológiának a jelentésbeli névalkotással foglalkozó fejezetében. A jelenség megítélésének elvi alapja itt is az, hogy milyen nyelvi változáson alapul egy-egy hangsor névsége, miféle tényezők tesznek alkalmassá egy-egy morfémakapcsolatot a névként való funkcionálásra. A fenti esetekben ezt a mozzanatot nem a megszerkesztésben találjuk meg, hanem a jelentés megváltozásában. Felfogásunk így a jelentéstan általános megállapításainak is teljesen megfelel: a jelentésváltozások nemcsak a lexémákat, hanem a szintagmákat is érinthetik. A nevek funkcionális szerkezete is alátámasztja álláspontunk helyességét: a szintagmatikus szerkesztéssel alkotott nevek mindig kétrészesek, a metaforikusak (a kérdéses altípus is) csak egyrészesek lehetnek.
A metaforikus nevek alábbi csoportjában csakis szintagmatikus szerkesztettséget mutató nevek találhatók. A szerkezet főtagja mindig földrajzi köznév (vár, tanya, kunyhó, temető), a bővítmény pedig egyetlen szemantikai jegyet jelöl meg, azt, hogy valamiből sok található a területen. A Kacsavár határrésznév például csupán egyetlen információt ad meg a denotátumáról, azt, hogy ott sok vadkacsa él. A helynév egyrészes (ezért sem tarthatjuk szintagmatikus szerkesztéssel alakult névnek), a vár elemnek a névben nincs a hely fajtáját megjelölő névrészszerepe, csupán – a lexikális szerkezet szintjén – mintegy helynévszerűbbé teszi a nevet.
A névtípus szemantikai tartalma főleg gazdag állatvilágra vonatkozik: Békavár, Kecskevár, Tetűvár, Rókavár, Bagolyvár, Madárkunyhó, Szarkatanya, Rókatemető, Póktemető, de az ott lakó emberekre is utalhat: Cigányváros, Ferencváros (több Ferenc nevű lakik az utcában), Katonavár (ilyen családnevűek laknak az utcában), Gogyvavár (Tapolcafő gúnyneve: a tapolcafőieket gogyvások-nak ’golyvás’ nevezik), Bundavár.
A nevek teljesen „szabályosnak” tűnnek föl, látszatra beillenek a nevek többségét adó kétrészes névtípusok közé. Ezen névmodellek hatása lexikális alkatuk megformálásában kétségkívül szerepet is játszik. A hangsor denotátumokra vonatkoztatása azonban már jelzi a lexikális és a funkcionális-szerkezeti szint közti ellentmondást, feszültséget, s ez e neveknél is stilisztikai érték forrásává válik.
A metaforikus nevek gazdag asszociativitásának, erős stilisztikumának következménye, hogy használati értékük korlátozottabb: humoros, játékos jellegük miatt kiszorulnak bizonyos kommunikatív helyzetekből. Minden bizonnyal ezzel magyarázható, hogy e nevek jó része élőnyelvi gyűjtésekből került elő, történeti adatunk jóval kevesebb van róluk. A lejegyzők talán nem találták eléggé komolynak, hivatalosnak az ilyen helyneveket ahhoz, hogy térképeken, határjárási jegyzőkönyvekben stb. is föltüntessék őket. Pedig minden bizonnyal a helynévadás ősi rétegébe tartoznak.
A fogalom teljesen ismeretlen hazai névkutatásunkban. Azokat a neveket
sorolom e névkeletkezési típusba, amelyek létrejöttében döntően a meglévő
helynévrendszer indukáló hatása nyilvánul meg. Megjelölésére elképzelhetőnek
tartom a r e n d s z e r a s s z o c i á -
c i ó s n é v terminust is: egy adott helynévrendszer etimológiailag átlátszó,
motivált, a nyelvtudat számára leíró jellegűnek felfogott nevei által kiváltott
asszociációk jelentik a névadás alapját. (Az alább elemzett nevek a Nyírbátori
és a Tapolcai járásból valók.)
Nyírbátorban egy városrészt Szagos/telep-nek neveznek, ez a „Tulipán utca, Gyöngyvirág utca és Szegfű utca területének a megjelölése. Tréfás elnevezés, az utcanevek alapján született” (i. m. 102). A név alaprésze (telep) a denotátum fajtájára utal ugyan, a bővítményrész azonban csak látszólag leíró jellegű: a keletkezés körülményeit nem ismerve ’olyan telep (1), ahol jó (vagy inkább rossz) szagot érezni (2)’ funkcionális szerkezetűnek vélhetnénk. Létrejötte azonban kizárólag más nevek indukáló hatásának következménye, a névszerkezetet így leginkább az ’olyan telep (1), ahol szagos (virág) nevű utcák vannak (2)’ formában írhatjuk le. Ugyanitt, a Zsidó-temető közelében található a JeruzsáleM/utca, Raposkán a templom körüli területet Vatikán-nak nevezik. Sáska természetvédelmi területén található egy 8-10 méteres szobor alakú szikla, a Kőember, más néven Emberkő/szikla. Néphagyomány, szokás, mondóka is kapcsolódik hozzá. Ettől néhány kilométerre, egymáshoz közel találjuk a Kőaszszony/sziklá-t és a Vénember/hegy-et. Ezek nem alakra utaló metaforikus nevek, mint a Kőember, hanem ennek hatására, mint egy névlánc újabb szemei keletkezhettek egykor. A metaforikus eredetű salgótarjáni Amerika telep közelében egy kolóniasort Kanadá-nak neveznek (HLAVACSKA, Salgótarján 42). E név funkcionális szerkezete még nehezebben határozható meg, leginkább a ’(telep), amely közel van, emlékeztet az Amerika nevű telepre’ formában fejezhető ki.
Az indukciós névadás valójában a beszélők, névalkotók nyelvi tudatában meglévő rendszertani kapcsolatokon alapul. Az egyes emberek által ismert néhány száz, ezer mikrotoponima a névalkotási modellek szerinti asszociatív összefüggések sorában van jelen nyelvi (lexikális) elemkészletükben. Az Alsó/Séd természetszerűen idézi fel a Felső/Séd-et, a Cseres a Füzes-t, az Egres-t és a Kőrises-t. A nevek ilyen összefüggését bizonyítja a névgyűjtők számára ismerős szituáció, amelyben az adatközlő a névadás alapjának indokaként azt említi, hogy „ha van Homokszer, hát legyen Agyagszer is”. A névbokrok, névláncok keletkezése is az efféle rendszerbeli kapcsolatokat tükrözi.
Ez a név – név közötti asszociatív kapcsolat végső soron minden név keletkezésében szerepet játszik. Az indukciós nevek sajátos vonása az, hogy a denotátumra vonatkozásuk, ilyen értelmű motiváltságuk részben külsődleges: éppen ezért leíró jellegük sincsen vagy csak részleges. Az indukciós nevek között gyakran találunk metaforikus eredetűeket. A különlegesség, ritkaság ez esetben újabb szabálytalanság, a tipikustól való eltérés forrásává válik: az indukált név is a metaforikus nevekre jellemző nyelvi formában jön létre, ezáltal pedig erős stilisztikai töltetet is hordoz.
Az indukciós névkeletkezés kiváltó motívuma könnyen feledésbe merülhet, mivel a névkeletkezésben nem a név – név, hanem a név – denotátum összefüggés számít normatívnak. Ennek megfelelően a nyelvi elemzőképesség ott is ezt a kapcsolatot keresi, ahol az valójában nem is létezett. Részben ez magyarázza, hogy az indukcióval keletkezett neveket igen nehéz felismerni, s gyakran nem könnyű eldönteni azt sem, hogy a névbokrokban melyik lehetett az eredetileg meglévő, indukáló tag, s melyik az indukált. A salföldi Cimbalom(dűlő) indukciós keletkezését az valószínűsíti, hogy a szomszédos Nemesgulácson lévő Citera(szőlő) típusú nevek másutt is előfordulnak, s valószínűleg alakmeghatározó metaforikus eredetűek lehetnek. Az azonos fogalmi körből való, inkább csak egymás által motivált nevek esetében is indokolt az indukciós névkeletkezés föltételezése, még akkor is, ha az elsődlegesség kérdését nem tudjuk eldönteni, s az adatközlők mindkét nevet motiváltnak mondják (mivel ez gyakran csupán utólagos kapcsolatteremtés név és denotátuma között). Ilyenek az Orgona és Szószék (sziklák Szentbékállán), a Barát és Apáca (sziklák Badacsonytördemicen), a Kánya vár, Kecskevár és Tetüvár (közeli dombok Sáskán), a Szűz/kút és Kurva/kút (Lovászpatonán), a Csizmás és a Kapcás/tag (egymáshoz közeli szántók Pápán).
Sajátos változata e névadási formának az a jelenség, amelynek folyamán egy másik név irányító, indukáló hatása alatt megváltozik a helynév alakja, mégpedig úgy, hogy továbbra is mintegy leíró jellegű marad: a Szérűs/kert-ből Szűrös/kert lesz, mert a Nadrág/föld mellett van (Farkasgyepűn, ahol a szérűskert-nek közszóként is csak szürüskert alakja él).
Az indukciós névadáshoz hasonló jelenségre hívta föl a figyelmet EERO KIVINIEMI egyik tanulmányában (Vastakohta- ja variointinimistä: Virittäjä 1971: 123–34), aki a metaforikus alakmeghatározó neveket vizsgálva fölfigyelt arra, hogy a viszonylag gyakori Housupelto ’Nadrágföld’ nevek mellett néha Liivipelto ’Mellényföld’ is előfordul. Ez alakmeghatározó név nemigen lehet – milyen formájú is lenne egy mellény alakú föld? –, ráadásul kizárólag a Housupelto-k mellett jelentkezik. Keletkezése így csak névrendszertani okokkal magyarázható. KIVINIEMI a variointinimi (variált név) terminussal jelöli a névfajtát. A hosszúság – rövidség viszonyfogalom ugyan, a gyakori finn Pitkäjärvi ’Hosszú-tó’ mellett mégis ritka (s csak ezek mellett fordul elő) a Lyhytjärvi ’Rövid-tó’. A vastakohtanimi (ellentétes név) azt a névtípust jelöli, amelyben az ellentétesség kifejeződése névrendszertani összefüggésekkel indokolható. (A terminusokra lásd még: Terminol. 55.)
Az indukciós névadás rendszertani helyének kijelölése nem könnyű feladat. Az indukciós nevek keletkezésüket tekintve valójában az összes motivált, leíró névvel állnak szemben, mivel a név – denotátum viszonytól eltérően ezekben a név – név összefüggés jelenti a névadás alapját. A felhasznált nyelvi eszközöket tekintve egyesek a szintagmatikus szerkesztéssel alkotott nevekre emlékeztetnek (Szagos/telep), mások a metaforikus névadásra (Kanada), néha pedig a deetimologizációhoz, a népetimológiához állnak közel (Szérűs/kert > Szűrös/kert). S bár problematikus a jelentésbeli névalkotás körében való elhelyezésük is, mégis a nevek funkcionális jelentésszerkezetének a névadásban betöltött alapvető (indukáló) szerepe miatt itt tűnik leginkább tárgyalhatónak a jelenség.
E terminussal azt a névadási jelenséget jelölöm, amelynek során a más, távolabbi lakóhelyre áttelepülő lakosság az általa ismert helyneveket felhasználja az újonnan birtokba vett helyek megnevezésére. A névköltöztetés gyakori névadási forma az újabban meghódított és betelepített földrészek területeinek elnevezésében (J. SOLTÉSZ, Tulajdonnév 87–8). A magyar kivándorlók is több óhazabeli nevet vittek magukkal amerikai, ausztráliai új otthonuk megjelölésére (KÁLMÁN BÉLA: NytudÉrt. 70. sz. 42–5). E névadási szokás régiségére legutóbb MOLLAY KÁROLY hívta föl a figyelmet magyar és német helynevek változása kapcsán (Benkő-Eml. 453–6). A névköltöztetést szakirodalmunk azonban elméletileg alig tárgyalta, rendszertani helyét nem jelölte ki, a fenti munkákon kívül inkább csak egy-egy településnév eredetének magyarázatában érintették a kérdést. MEZŐ ANDRÁS azonban határozottan felhívja a figyelmet arra, hogy „A helynévtipológiában külön helyet kell biztosítani az elvándorolt neveknek” (MNyTK. 170. sz. 28). A névköltöztetést minden kétséget kizáróan a jelentésbeli névalkotás körébe sorolhatjuk: meglévő nyelvi elemek (helynevek) kapnak ennek során új, helynévi jelentést.
A jelenséget éppoly sokféle terminussal jelölték, mint amilyen keveset foglalkoztak vele. INCZEFI jelölésátvitelnek nevezi (MNy. 60: 80–6; Makó 41–2), J. SOLTÉSZ a névátvitel eseteként tartja számon (Tulajdonnév 34–5, 84). HAJDÚ M. és MEZŐ a névvándorlás műszót használja (NÉ. 1: 26, ill. i. h.), JUHÁSZ D. BENKŐ megjegyzése nyomán hozott (táj)nevekről beszél (Tájn. 69). KRISTÓ Gy. is főleg névátvitelnek nevezi a jelenséget, de használja a névköltöztetés kifejezést is (Szempontok 12). Ez utóbbi terminus használata látszik a legindokoltabbnak, mivel a nemkívánatos terminológiai homonímia kiküszöbölésével jól elhatárolhatóvá válik a jelenség a hasonló folyamatoktól, másrészt pedig – bár ez a terminusalkotásnak nem föltétlen követelménye – a névköltöztetés kifejezés etimológiai jelentésével is kitűnően érzékelteti a névadási forma fő jellegzetességét, lényegi alapját. Mindemellett, ha figyelembe vesszük, hogy a jelenséghez többféle szemlélet alapján is közelíthetünk, más terminusok használata is indokolt lehet.
A településneveken kívül alig találunk a szakirodalomban e jelenségkörbe sorolható példákat. HAJDÚ említ – a szintén átköltöztetett nevű – Ráckeve területéről két ide tartozó határnevet (Bálványos, Szkronovec): mindkettőt a Délvidékről hozták magukkal az új lakosok, ottani elpusztult falvak névemlékeként. Az erdélyi Csík folyó nevét mint a Vas megyei Ösztörmény régi megnevezését vihették magukkal a nyugatról keletre telepített székelyek (vö. BENKŐ: Új Erdélyi Múzeum 1: 116). Az INCZEFI említette mikrotoponimák (Bánom, Tigérhát, Kutyabont) ide sorolása nem teljesen meggyőző (i. h.).
A jelenség ritka, másrészt igen nehezen felderíthető voltát bizonyítja, hogy az általam átvizsgált három járásból alig tudunk néhány névköltöztetéssel keletkezett nevet említeni. Ezek közül is az egyik településnév: (Sümeg)prága. A néphagyomány ma is őrzi, hogy „Csehországból telepítették ide az ősöket, ezért nevezték el a falut Prágának” (Tapolcai járás 16; vö. FNESZ.4 és MEZŐ: MNyTK. 170. sz. 26). Sikátoron, ahova a múlt század végén a Felvidékről telepítettek cselédeket, Kassa nevű szántót ismerünk. Balatonrendesen egy villát Hargitá-nak neveznek: az egykori jegyzőé volt, akit a Hargita alól helyeztek át ide állásba. Penészleken egy Amerikából hazatelepült gazda ottani birtokáról a Kinkora nevet adta a házának. Ide tartozik a Burgundia ’a burgundiai kereskedők utcája’ (ebből kettő is van a Nyírbátori járásban).
A névadás motivációját vizsgálva LŐRINCZE a tájban felfedezett hasonlóságot említi (FöldÉl. 21), míg HAJDÚ és MEZŐ inkább a névrendszertani eredetet sugallja (i. m.). INCZEFI a névköltöztetésnek ugyanezt a két altípusát különíti el (Makó 41–2). Az orosz nyelvű szakirodalom is számon tartja a jelenséget, okaként az objektumok hasonlóságát és az elnevező közösség tradícióit említik (Tyeorija i metogyika 47). Úgy gondolom, a névadói szemléletben ezek a motívumok legtöbbször szételemezhetetlenül vannak jelen, de emellett – példáink egyértelműen utalnak erre – a névköltöztetés emlékeztető funkcióját is föltétlenül számon kell tartanunk.
Az adatolás nehézségei miatt gyér számú példával ugyan, de bizonyítottnak tarthatjuk, hogy a névköltöztetés a mikrotoponimák körében is megjelenő névalkotási forma. A fent említett határ- és településnevek alapjául minden esetben valamely makrotoponima (tájnév, hegynév, településnév) szolgált. A névköltöztetés köréből nem zárhatjuk ki azonban a mikrotoponima → mikrotoponima változásokat sem. Az áttelepülő lakosság saját névrendszerének dűlő-, víz- stb. neveit is felhasználhatja új lakóhelyén. Az ilyen típusú névköltöztetések ténye azonban csak a népességtörténeti kutatásoknak és az egyes mikrotoponímiai rendszerek történeti elemzésének összekapcsolásával, igen alapos mikrofilológiai munkával válik megalapozottan bizonyíthatóvá.