2. Lexikális-morfológiai elemzés

A helynevek lexikális-morfológiai elemzése során az egyes neveket a bennük felhasznált nyelvi kifejezőeszközök szempontjából vizsgáljuk. Tipológiáink régebbi és újabb változatai is alapvetően a nevekbe foglalt szavak jelentése és az összekapcsolásukra felhasznált grammatikai eszközök szerint csoportosították helyneveinket. Oly módon, mint ahogy például INCZEFI a Vörösnádhát típusú neveket elemezte: szín- és növénynév – testrésznév kapcsolataként (Makó 82). De hasonló ZELLIGER felfogása is: a Fábiánsebestyén helynevet mellérendelő szerkezetűnek, a Márcadó-t pedig tárgyas alárendelést mutató földrajzi névnek tekinti (MNyTNy. I, 540–1). INCZEFI önálló tanulmányokat is szentelt a helyneveket alkotó szókincs vizsgálatának (MNy. 62: 72–9; 69: 465–9).

Értelmezésem szerint a fenti nevekben megjelenő szavak, illetőleg szerkesztési eljárások nem ilyen formában névalkotó szerepűek. A funkcionális elemzés névrészeket elkülönítő módszere szerint a Vörösnád/hát ’olyan kiemelkedés (1), ahol vörös nád nő (2)’ kétrészes név, a Fábiánsebestyén ’a szent Fábián és szent Sebestyén tiszteletére épült templom körüli (1) [ti. település]’ és a Márcadó ’méhsörrel adózó (1) [ti. település]’ viszont egy funkcionális névrészt tartalmazó helynév. A névadás motivációjaként értelmezett funkcionális-szemantikai kategóriák különböző nyelvi eszközökkel fejeződhetnek ki. Ezek vizsgálata teheti az általános, nyelvi sajátosságokat közvetlenül nem mutató alapmodellek ábrázolását az egyes nyelvek vonatkozásában is érvényes elemzési struktúrává.

A helynevek lexikális-morfológiai elemzése a funkcionális névrészek nyelvi felépítésének analízisét jelenti. Ennek során a funkcionális szerkezet fogalmaihoz (alaprész – bővítményrész, másfelől: a hely fajtájának, méretének, alakjának, elhelyezkedésének stb. kifejezése) kapcsolva mutathatjuk be a nevek lexikális-morfológiai alkatát. A két szint egymásra vonatkoztatásával a funkcionális nyelvleírás alapvető követelményének is meg tudunk felelni: a jelentés és a forma kapcsolódási lehetőségeinek bemutatása révén a nyelvi jel kettős arculata belső összefüggésében tárul fel előttünk.

A lexikális-morfológiai elemzés tehát a nevekbe, névrészekbe foglalt szavak és a névalkotásban szerepet játszó morfémák szerinti interpretáció. A lexémák bemutatását szófaji, jelentésbeli jellemzőik megragadásával lehet elvégezni. A helynevek két elemzési szintje könnyen egymásba csúszhat, ha fogalmi rendszerünkben átfedések vannak, szemléletünkben kevertség mutatkozik. Világosan látnunk kell tehát, hogy a funkcionális elemzés névrészfunkciókat keres, a lexikális analízis pedig szójelentéseket mutat be. A Templom/domb bővítményrészének funkciója lokális viszony kifejezése, amely ’épület’ jelentésű szóval történik. A Barta/tag bővítményrésze birtoklást, a Kántor/tagé használatot fejez ki; az első névben ezt a funkciót személynév (családnév), a másodikban foglalkozásnév tölti be. A Kenderszeri/rét kétrészes helynév előtagja pontos elhelyezkedésre utal; ennek lexikális kifejezője -i melléknévképzős helynév, amely eredetét tekintve kétrészes név. Elemzett példánkban ez a kétrészesség azonban csak lexikális szinten nyilvánul meg: a Kenderszeri/rét bővítményrésze két lexémát és egy képzőelemet tartalmaz.

A helynév ilyen típusú szegmentumait névelemnek nevezem. Általánosabban fogalmazva: a névelem a helynévben található lexémák s a névalkotásban szerepet játszó toldalékmorfémák (képzők, jelek, ragok) összefoglaló megnevezése. A Séd pataknév így természetesen egy névrészből s ugyancsak egy névelemből áll, a Séd-i/ dűlő és a Séd-re/dűlő két névrészt és három névelemet tartalmaz. A dűlő -ő képzője a névalkotásban közvetlenül nem játszik szerepet, pusztán a névbe tartozó lexéma része; nem úgy, mint az -i vagy a -re toldalék, amely a két névrész szintaktikai viszonyát fejezi ki. További néhány példa a névelemek szerinti elemzésre (a névrészeket / jellel, a lexikális névelemeket –, a névalkotó szerepű toldalékelemeket - jellel különítem el): Nyula-s, Fodormentá-s, Nyila-k, Nagy/domb, Külső/káposztá-s+kert, Alsó/kender+szer-i+dűlő, Gatya+ület ’szántó’. Az egyes helynevek, illetőleg a névrészek a fenti értelemben lehetnek egy- vagy többeleműek. Elemzésemnek ez a formája jórészt megegyezik azzal, ahogyan az egyelemű név – többelemű név terminusokat JUHÁSZ (Tájn. 36) és INCZEFI – ez utóbbi egytagú, többtagú névként jelölve (Makó 24–34) – értelmezte.

Ha a helynevek névelemszerkezetét megfelelő kategóriarendszerrel írjuk le, akkor kitűnő összevetési alapot kapunk egyrészt a névelemzés funkcionális kategóriáival, másrészt pedig a névkeletkezési típusokkal. Ennek során pontosabban jellemezhetővé válik például az a megállapításunk, hogy az elhelyezkedés kifejezése gyakran egy másik helynév felhasználásával történik meg: ez megvalósulhat képzőelem felhasználásával vagy anélkül; megtudhatjuk, hogy a lokális viszonyt kifejező funkcióban jellegzetesen hány lexikális elemet tartalmazó névrész szerepel, s hogy van-e jelentősége ennek a helynevek szerkezeti változásában; kiderül továbbá az is, hogy befolyásolja-e a metonimikus átvitel formáit a névelemszerkezet, a metaforikus névalkotásra elsősorban milyen típusú szavakat használunk föl stb. Az ilyen és az ezekhez hasonló kérdések megválaszolását teszi lehetővé a helynevek lexikális-morfológiai szerkezetének elemzése. Teljes mértékben egyetérthetünk INCZEFI GÉZA megállapításával, amely szerint „neveink jobb megismerését az is segíti, ha a névalkotó lexémák jelentéscsoportjait és azok felhasználását vizsgáljuk” (MNy. 69: 465).

Az elemzési sík elkülönítésével valójában egy, a hagyományosnak számító funkcionális megközelítéstől eltérő, lehetséges kiindulási pontot rögzítünk a helynévelemzésben: a nyelv szókészletének, morfológiai rendszerének – azaz általános jelkészletének – nevekben való felhasználását vizsgálhatjuk ily módon. A helynevek lexikális-morfológiai eltérései nemcsak nyelvenként mutatnak eltérő jegyeket, hanem egy adott nyelv különböző területeinek névadását is jellemezhetik. Ez egyrészt egy-egy területi nyelvváltozat általános dialektológiai sajátosságaival mutat összefüggést (pl. a neveket alkotó szókincs tekintetében), de lehetnek csak a nevekre vonatkozó különbségek kifejezői is (egy-, két-, háromelemű nevek, névrésztípusok előfordulási, kapcsolódási gyakorisága stb.). Még egyetlen névrendszeren belül is megnyilvánulhat az eltérő nyelvi szerkezetek használata: ezt a szinonim helynevek lexikális-morfológiai elemzése nagyszerűen bizonyítja (pl. KASZÁS JÓZSEF: NÉ. 1: 27–32; HOFFMANN: MNyj. 23: 11–22). A nevekben található lexémák funkcióinak bemutatása általános jelentéstani tanulságokkal is járhat (lásd pl. PESTY JÁNOS dolgozatát földrajzi neveink alsó-, felső- elemeiről [Nyr. 93: 229–31]).

Úgy gondolom, hogy helyneveink meglehetősen bonyolult helyesírása is pontosabban, egyértelműbben szabályozható lenne a funkcionális és a morfológiai szerkezeti típusok kapcsolatának jobb megismerése révén. Igen előremutatóan fogalmazta meg ezt a kívánalmat SEBESTYÉN ÁRPÁD annak hangsúlyozásával, hogy e téren a „szabályozásnak a nevek sajátos, névszerkezeti sajátosságaira kell támaszkodnia” (MNyj. 17: 171).

A továbbiakban a lexikális elemek azon típusait kell számba vennünk, amelyek a helynevek, illetve a funkcionális névrészek felépítésében szerepet játszanak. Fontos hangsúlyoznunk: e kategóriákat aszerint kell megállapítanunk, hogy a funkcionális elemzés alapegységeihez, a névrészhez viszonyíthatók legyenek. Ezért a kétrészes nevek névrészeinek, illetve az egyrészes nevek lexikális felépítésének a lehetséges rendszerét kell az alábbiakban bemutatnunk.

A lexikális elemek tipizálása szójelentéstani szempontok szerint történhet. Mivel a jelentésnek a szavak szófaji jellegének meghatározásában fontos szerepe van, alapkategóriáink a szófaji rendszer itt figyelembe vehető osztályai lehetnek. Ezek további részletezése történhet jelentéscsoportok szerint: a helynevek alkotásában szerepet játszó jellemző szórétegek kiemelésével, néha esetleg alaktani tekintetben is elkülönülő változataik feltüntetésével. Az olyan kategóriák, mint a személynévé vagy a helynévé, éppen amiatt kezelendők külön, mert helynévbeli előfordulásuk igen gyakori. Feltűnően magas arányuk miatt osztályozásunkban ezek finomabb lexikális szerkezetére is figyelemmel kell lennünk. Egyes névrészek, illetőleg nevek alkotóelemei szószerkezetek is lehetnek. A lexikális elemzésnek ezeket is tartalmaznia kell (J. SOLTÉSZ szép számmal közöl ilyen alakszerkezeti különlegességeket mutató neveket: NÉ. 11: 73–82). A leírás keretének, fő és alkategóriáinak megállapításában, a tömbszerűség, illetőleg a részletezés arányainak meghatározásában praktikus szempontokat is figyelembe kell vennünk. Mindez a leírási modell gyakorlati alkalmazhatóságának igen lényeges előfeltétele.

A funkcionális névrészek, illetve az egyrészes nevek lexikális-morfológiai szerkezetének elemzésében az alábbi kategóriák felhasználását látom leginkább indokoltnak:

·         

·         

·         

·         

·         

·         

A névalkotó szerepű toldalékelemek kiemelésére, funkcionális vizsgálatára is a lexikális-morfológiai elemzés szintjén nyílik lehetőségünk. A névelemek elkülönítése útján – számítógépes rendezéssel – ugyanis igen könnyen megkaphatjuk az egy-egy morfématípust (pl. a többesjelet, a -ra/-re ragot) tartalmazó helynevek listáját. A névalkotó morfémák gyakran meghatározzák a funkcionális névrészek névbeli szintaktikai viszonyát is. Az ilyen természetű összefüggéseket – a jelölteket és a jelöletleneket egyaránt – a következő fejezetben elemzem.