Tartalom

 

Szikszainé Nagy Irma—Dobi Edit

Előszó    7

 

1. Kiss Sándor—Skutta Franciska

Korreferencia-kérdések kontrasztív megvilágításban    11

 

2. Csűry Andrea

Korreferencia-viszonyok vizsgálata magyar és francia dialogális szövegben  19

 

3. Csűry István
Gázspray, bilincs és egy füstölgő szenátor (Komplex szövegösszetevők a dialogális szövegek korreferencia-hálójában)   35

 

4. Pelyvás Péter
Rejtett megfelelések (korreferencia-viszonyok) az angol módbeli segédigék konceptuális szerkezeteiben   73

 

5. Boda I. Károly—Bodáné Porkoláb Judit

Egy angol vers és magyar fordításainak összevetése a korreferencialitás szempontjából   83

 

6. Dobi Edit  

A korreferencialitás megnyilvánulásai magyar és német szövegekben   101

 

Officina Textologica 12. Abstract 117

 

Előszó

 

 

Az Officina Textologica sorozatnak eddig két kötete foglalkozott a korreferencialitás vizsgálatával: a második (Koreferáló elemek – koreferenciarelációk. Magyar nyelvű szövegek elemzése.), valamint a negyedik, amely az előbbi diszkussziókötete (Koreferáló elemek – koreferenciarelációk. Magyar nyelvű szövegek elemzése. 2: Diszkusszió.).

A második kötet célját Petőfi S. János — a sorozat és egyben a kötet szerkesztője — a kötet Előszavában így fogalmazta meg: „(1) egyrészt annak bemutatása, hogy különböző szövegtípusokhoz tartozó szövegekben milyen módon (milyen önálló szavak és/vagy toldalékok formájában) történik annak a világdarabnak az elemeire (személyeire, tárgyaira, eseményeire stb.) való utalás, amely az adott szövegben annak alkotója és/vagy befogadója véleménye szerint kifejezésre jut, (2) másrészt annak bemutatása, hogy milyen módon (milyen nyelvi, szövegtani, illetőleg világra vonatkozó ismeretek felhasználásával) fedhetők fel a világdarab ugyanazon elemére, de különféle nyelvi eszközök alkalmazásával ‘együtt utaló’ (korreferáló) szavak/kifejezések közötti korreferenciarelációk, (3) végül annak vizsgálata, hogy a (ko)referáló elemek és (ko)referenciarelációk milyen módon szemléltethetők a legcélszerűbben.” (1998: 10–11) A kötet szerzői mintaelemzést követve vizsgáltak különböző szövegtípusba tartozó szövegeket, így az elemzések eredményei összevethetővé váltak.

A negyedik kötet — a második kötet diszkusszióköteteként — a korreferencialitás vizsgálatával kapcsolatos átfogóbb kérdéseket jár körül különböző elméleti háttérrel.

Jelen kötet a korreferencialitás témaköréhez kontrasztív szemlélettel közelít: célja magyar nyelvű szövegek korreferenciális sajátosságainak összevetése idegen nyelvű szövegek — legfőképp az elemzett magyar nyelvű szövegek francia, angol, német fordításai — korreferenciális jellemzőivel. A tanulmányok szerzőinek szövegválasztása egyben azt is lehetővé teszi, hogy ne csak nyelvi, hanem különböző szövegtípusokra jellemző sajátosságokat is összehasonlíthassunk.

Kiss Sándor és Skutta Franciska Korreferencia-kérdések kontrasztív megvilágításban című tanulmányában — különbséget téve lexikai és grammatikai korreferencialitás között — a lexikai korreferencialitás egyetlen típusára összpontosít: a névmásokra, illetve a névmási utalást valamilyen módon megvalósító elemekre. Figyelemre méltó az az általánosító észrevétel, valamint kérdésfelvetés, amelyet a szerzők a kontrasztív vizsgálat tanulságaként fogalmaznak meg: „A korreferencia mint egyetemes szövegszerkesztési szükséglet a két nyelvben hasonló kategóriákat teremtett, amelyek egyben implikálják a névmási rendszerek párhuzamosságát. További kutatásnak kellene tisztáznia korreferencia és változó kvalifikáció viszonyát, valamint az önálló névmások és főnévi determinánsok pontos szemantikai kapcsolatát a két nyelvben.”

Csűry Andrea a korreferenciális viszonyokat magyar és francia dialogális szövegben hasonlítja össze. A szerző elemzésre látszólag heterogén korpuszt választ: egy mai magyar dráma részletét, valamint egy lejegyzett francia nyelvű köznapi beszélgetést. A heterogenitás szándékos, mivel a szerző éppen a korreferencialitás eszközeinek jellemzésével kívánja láthatóvá tenni a két szövegtípus hasonló és különböző jellegzetességeit. A vizsgálat eredménye figyelemreméltó: a sok szempontból azonos dialógusok árnyalatnyi eltéréseire és ezeknek az eltéréseknek az okaira a szerző kézzelfogható s logikus magyarázatot ad.

Csűry István kutatásának korpusza szintén párbeszéd: a szerző magyar és francia nyelvű dialógusok komplex szövegösszetevőit elemzi. Témaválasztásának motivációja az, hogy a mai magyar szövegtan kutatási palettáján nem kap kellő figyelmet az élőbeszéd szövegeinek vizsgálata, a szerző szavaival: az ilyen szövegek jellemzései „részint parciálisak (hiszen a beszédművek sajátosságait elméleti és gyakorlati-technikai okokból is nagy és nehéz munka a teljesség igényével felmérni), részint pedig hipotetikusak és intuitívak (hiszen a kellő mennyiségű, változatosságú és feldolgozottságú adatok híján a kutatók részben vagy kizárólag a saját beszélői gyakorlatukról és tapasztalataikról alkotott szubjektív képet általánosítják).” A szerző jelen kutatásával az említett hiányosságon kíván enyhíteni, s egyben hozzájárulni ahhoz, hogy az általa elemzésre választott törvényhozási dialógus vizsgálatának tapasztalataival „az írott közegben létező, a szövegnyelvészet által hagyományosan tanulmányozott szövegjelenségekről szóló ismereteinket” is pontosíthassuk. A szerző tágan értelmezi a dialógus fogalmát, hiszen az előkészített/előkészíthető, sőt az interpellációra adott leírt választ is a dialógus fogalomkörébe sorolja.

Pelyvás Péter Rejtett megfelelések (korreferencia-viszonyok) az angol módbeli segédigék konceptuális szerkezeteiben című tanulmányában látszólag rendszernyelvészeti, ugyanakkor a szövegösszefüggésben is ható problémát elemez. A „rejtett megfelelések” olyan erők, illetve szerepek és szereplők, amelyek részt vesznek a jelentés-összefüggés megteremtésében, de a mondatok aktuális megformálásában rejtve maradnak. A szerző szerint „jelenlétük a konceptuális struktúrában azonban igazolható a segédigék grammatikájának (jelentésfajtánként jól elkülöníthető) jellegzetességei alapján”.

Boda I. Károly és Bodáné Porkoláb Judit egy angol versnek és magyar fordításainak korreferencialitását veti össze. A szerzők Melcsuk és Zsolkovszkij szemantikai modelljét véve alapul olyan metanyelvi szintű jelentésreprezentációt mutatnak be, amely képes a szövegek téma-réma szerveződésének, és ezáltal bármely szövegfordítás jelentésstruktúrájának is a reprezentálására. A szerzők a szöveg jelentésstruktúrájának leírására formális modellt dolgoznak ki, amelynek során kiindulópontjuk az, hogy egy szöveg értelmezésekor az egyes szavak jelentéséből indulnak ki, s ezekből kísérlik meg levezetni szemantikai függvényekkel a reprezentálni kívánt kommunikációs egységet.

Dobi Edit a mikroszintű, a mezoszintű, végül a makroszintű korreferencialitás eszközeit szemlélteti magyar és német szövegekben. A korreferenciális eszközöknek az utalás hatókörét figyelembe vevő rendszerezése azt a célt szolgálja, hogy különbséget tehessünk azok között a jelenségek között, amelyek egyes nyelvi rendszerekre — szövegbeli funkciójuktól függetlenül — jellemzőek (ezáltal nyelvspecifikusnak mondhatók), illetve azok között, amelyek a szövegösszefüggés létrehozásában (is) részt vesznek. Ezt a törekvést a szerző azzal magyarázza, hogy „a nyelvspecifikus grammatikai jelenségek — bár olykor nehezen választhatók külön a szövegnyelvészetiektől, mivel gyakran a korreferencialitás megteremtéséhez is hozzájárulnak — nem a szövegtan, hanem a mondatgrammatika keretében magyarázandók.” A vizsgálat korpusza egy-egy szaknyelvi és egy-egy szépirodalmi szöveg mind magyar, mind német nyelven, hogy lehetővé váljon az egyes stílusrétegeket jellemző korreferencialitás kontrasztív megközelítése is.

A kötetben közölt tanulmányok egyrészt a kontrasztív kutatások tapasztalatait összegzik, másrészt olyan kérdéseket, problémákat fogalmaznak meg, amelyek újabb poliglott szemléletű vizsgálatokat szorgalmaznak.

Two volumes of Officina Textologica have dealt with the examination of co-referentiality so far: Volume 2 (Co-referential elements — co-referential relations. Analysis of Hungarian Texts) and Volume 4 (Co-referential elements — co-referential relations. Analysis of Hungarian Texts vol. 2: Discussion).

The aims of the second volume were declared by János S. Petőfi, editor of the serial Officina Textologica, in the foreword of the volume: “(1) to show how reference is made, in different text types, to the elements (e.g. persons, objects, events, etc.) of a specific part of the world (‘world entity’), which is presumably represented in a selected text, according to the sender (author, speaker, etc.) and / or the receiver (reader, listener, etc.) of the text; in other words, what sort of words and / or suffixes can be used as referential units to the ‘world entities’? (2) to show what kind of linguistic, textological, or general knowledge (about the world, etc.) is needed for revealing the co-reference relations between co-referential words or phrases referring to the same ‘world entity’; (3) to search for the most effective way of representing and illustrating co-referential elements and co-reference relations.” (10-11) The authors of the volume, following an analysis by János S. Petőfi as a pattern, examined different text types which therefore could be compared.

Volume 4, as a discussion of Volume 2, dealt with more general issues about co-referentiality by authors with different theoretical backgrounds.

The present volume deals with the question of co-referentiality using a contrastive approach: its aim is to compare the co-referential characteristics of Hungarian and foreign language texts, chiefly the French, English and German translations of the selected Hungarian texts. The authors’ selection of texts also makes the comparison possible in different text types.

In their essay Co-referential issues in contrastive view, Sándor Kiss and Franciska Skutta concentrate, after making a distinction between lexical and grammatical co-referentiality, concentrate on one specific type of lexical co-referentiality: pronouns and those elements which make some kind of pronoun-like reference. Summarising and generalising the experience of their contrastive study, the authors give a notable remark as follows: “Co-referentiality, being a universal tool for organising texts, has created similar categories in the two languages which, at the same time, imply a parallelism in the systems of pronouns. Further research is required to explore the relationship between co-referentiality and qualification as well as the exact semantic relationship of pronouns and nominal determinants in the two languages.”

In her essay, Andrea Csűry compares the co-referential relationships in Hungarian and French dialogues. The author selects an apparently heterogeneous corpus for her analysis which consists of a passage from a present-day Hungarian play and a transcribed everyday French dialogue. Describing co-referentiality in the deliberately heterogeneous corpus, she sets out to illuminate the similarities and differences between the two text types. The author’s results are remarkable: she gives a clear and logical explanation of the slight differences between the more or less similar dialogues, as well as the reasons for them.

In his research, István Csűry also uses a corpus of dialogues. He analyses the complex text constituents of Hungarian and French dialogues. His research has been motivated by the fact that in Hungarian text research only very few publications deal with everyday dialogues. As the author puts it, the descriptions of such texts are “on the one hand partial (because it is a great and hard job, practically and theoretically, to assess all characteristics of dialogues), on the other hand hypothetical and intuitive (because, for lack of data as to quantity, variability and processing quality, scholars usually generalise, partly or exclusively, their subjective views coming from their own practice and experience of speaking).” With his research, the author intends to abate this insufficiency: on the basis of the experiences obtained from his study on a selected legislative dialogue, he wants to extend our overall knowledge of “the features of written texts conventionally studied by text linguists”. The author uses the concept dialogue in its widest sense because he considers both prepared statements and the written answers to interpellations as dialogues.

In his essay Hidden correspondences (co-referential relationships) in the conceptual structures of English modal verbs, Péter Pelyvás analyses an apparently systemic linguistic problem which is also related to the context. The “hidden correspondences” are such factors, i.e. roles and actors, which take their part in the construction of the context and, at the same time, remain hidden in terms of the explicit formation of sentences. As the author says, “their presence in conceptual structure can be clearly justified on the basis of the characteristics of the grammar of the different senses of the modal auxiliaries”.

Károly I. Boda and Judit Bodáné Porkoláb compare the co-referentiality of a poem by T.S. Eliot and its two Hungarian translations. On the basis of the semantic model developed by Melčuk and Zholkovsky and using the so-called index-representation of co-reference analysis, the authors present a formal metalanguage text representation which is capable of describing the theme-rheme structure of texts, and therefore preserve the meaning structure of texts and their translations. In the interpretation process the authors set out from the meanings of the words of the original poem (e.g. from monolingual dictionaries) and then try to obtain the communication units to be represented by means of lexical functions.

Edit Dobi demonstrates the means of co-referentiality on the micro-, meso- and macro-level in Hungarian and German texts. The author systematises the means of co-referentiality according to their scope in order to make a distinction between language-specific phenomena (which characterise particular languages irrespective of their textological functions) and the phenomena that (also) participate in the construction of the context. The author explains her intention as follows: “Language-specific grammatical phenomena, although sometimes they might be difficult to separate from textological ones owing to their frequent contribution to co-referentiality, should be explained in the framework of system grammar rather than in that of textology.” The corpus of the examination consisted of one technical and one literary text, both in Hungarian and in German. With the help of this corpus, the author was also able to use a contrastive approach to co-referentiality in terms of its relationship to different styles.

The essays in this volume both summarise the findings of contrastive research and discuss some issues and problems which require further polyglot research.